Visszhang: tévésorozat

Hollington Drive

Visszhang

Ahogy az egyik szereplő is megjegyzi, Hollington Drive egy ideális helyszín a pedofilok számára.

Tele van gyerekekkel, csendes és elszigetelt. Nem ez a lakóövezet egyetlen kellemetlen tulajdonsága; már-már papírmasészerűen jellegtelen, emellett pedig válogatott sötét titkokkal és feszültségekkel terhelt családok lakják. E titkok és ellentétek hálózata már a sorozatot nyitó kerti partin körvonalazódni látszik. A minden zajra idegesen összerezzenő Theresa (Anna Maxwell Martin) szomszédjában élő húgával, Helennel (Rachael Stirling), jó szándékú barátjával, Fraserrel (Rhashan Stone) és még durcás fiával szemben is ellenségesnek látszik. A partin lézengő többi résztvevő sem tűnik felhőtlenül boldognak az unalmasan krémszínű, fakó közegben: Helen férje, David a szomszédságot és a feleségét is halálosan unja, Fraser testvére pedig mindig a legrosszabbkor süt el egy tahó poént. Theresa és Helen gyerekei is legszívesebben szöknének innen.

A tragédia persze akkor következik be, amikor nagy nehezen megkapják az eltávozási engedélyt. A sorozat először félrevezet minket (ezt gyakran teszi): azt hihetjük, ők tűntek el, de valójában egy szegényebb családból való helyi kisfiúnak vész nyoma. Amikor Alex holtteste előkerül, Theresának valamiért szörnyű gyanúja támad; titokzatoskodó fiának talán köze lehetett a fiú halálához. A sorozat írójának, Sophie Petzalnak remek érzéke van ahhoz, hogy sorra megidézze a legmélyebb és legborzongatóbb félelmeket ebben a konformista, élre vasalt miliőben. A pedofília, a gyerekgyilkos gyerekek gyanúja vet árnyat a közösség mindennapjaira, de ahogy az a brit bűnügyi drámákban lenni szokott, az igazság banálisabb és rettenetesebb.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.