Abbott Általános Iskola
Tizenegy évad után 2020-ban ért véget a Modern család, e kritikuskedvenc, kedves és nem utolsósorban vicces sitcom, amely a szórakoztatás mellett tanítani is igyekezett.
Tizenegy évad után 2020-ban ért véget a Modern család, e kritikuskedvenc, kedves és nem utolsósorban vicces sitcom, amely a szórakoztatás mellett tanítani is igyekezett.
A japán elektronikus zenekészítő, dalszerző-előadó (és független filmes) Tujiko Noriko 2000 óta ad ki albumokat, de a Crépuscule I & II minden tekintetben az eddigi legmonumentálisabb munkája.
Jó nézni ezt a filmet. Pedig sem az alaphelyzetben, sem a történetbonyolításban, sem a formában nincs túl sok eredetiség.
Sokakkal ellentétben a Belle and Sebastian tagjai nem élték meg rosszul a lockdownt:
A régi bérházban, ahol élnek, Bence és Laura szerint az olyan furcsaságok, mint a recsegő parketta vagy a váratlanul megszólaló rádió, kísértetek jelenlétére utal.
Nem állítjuk, hogy Elgar nagyszerű Csellóversenye, amelyet részben Jacqueline du Pré tett ikonikussá, jobban szól brácsán, de könnyedebb és a végzet romantikus csókját sem viseli magán, ahogy sok gordonkás előadásában.
James Gray sok mindent zsúfolna önéletrajzi filmjébe a 80-as években épp átalakuló Amerikáról (Reagan – elültetve Trump ámokfutásának magvait – hatalomra lép), az Ó- és Újvilág kapcsolatáról, az állami és privát iskolák közti szakadékról, amely egyben az osztály- és rasszbeli szegregációt is fenntartja.
A rejtelmek birodalmába csöppenünk: a történetgenerátor segítségével az olvasók újabb és újabb mesék elbeszélőjévé válhatnak, szokatlan játékok részeseiként.
Az 1999 óta működő liverpooli kvartettre a legtalálóbb jellemzést Brian Eno adta még 2009-ben, amikor az „angol popzene legjavának” nevezte őket.