Visszhang: lemez

Belle and Sebastian: Late Developers

Visszhang

Sokakkal ellentétben a Belle and Sebastian tagjai nem élték meg rosszul a lockdownt:

turnézás helyett bevonultak a próbaterembe és a stúdióba, amelynek végeredményeként tavaly májusban kiadták A Bit of Previous című lemezüket. Most pedig, bő hét hónap elteltével itt a folytatás, az ugyanazon sessionök során rögzített Late Developers. Szokásukhoz híven aranyos szerzeményekkel rukkolnak elő most is: a Hornby-regény filmadaptációjához készült, de a soundtrackre végül fel nem kerülő Juliet Naked már­is megadja az alaphangulatot. Az album a legjobb pillanatokban a zenekar csúcslemezét, a 2006-os The Life Pursuitot idézi: ilyen a Sarah Martin énekelte Give a Little Time, illetve a Stuart Murdoch frontember hangszálait igencsak igénybe vevő The Evening Star. Ugyancsak jó a kicsit a Blondie-t idéző, grúvos When You’re Not With Me, valamint a szövegében Paul McCartney-t és a Wingset, valamint az ő Letting Go című számukat megemlítő So in the Moment. A Wuh Oh néven alkotó Peter Fergusonnal felvett, Scissor Sisters-es hangzású I Don’t Know What You See in Me viszont kifejezetten gyengére sikeredett, a Camera Obscurából ismert Tracyanne Campbell-lel előadott When the Cynics Stare Back from The Wall-lal pedig az együttes meglehetősen közel kerül a Pop, csajok satöbbi című filmben rájuk aggatott „öreg szomorú faszi zenéje” kategóriához. Azért egy koncertnek nagyon örülnénk, de sajnos erre most van a legkisebb esély, a Belle and Sebastian ugyanis hónapok óta mondogatja le a fellépéseit Murdoch krónikus betegsége miatt.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.