Visszhang

Léo és Rémi, a két kiskamasz ártatlan intimitásban, szinte szimbiózisban töltik nyarukat a vidéki Belgiumban.

A régi falióra kakukkját nyugdíjazzák, mert egyre gyakrabban felejti el az időt.

A francia zenekar negyedszázada dolgozik szintikre és gitárra írt ideális popzenén, és ezúttal ismét sikerrel jártak.

Mit keres a Netflix két húzó sorozatának (Stranger Things; Vaják) főszereplője egy Sherlock-filmben, immár másodszor is?

Az első percek olyanok, mintha a TikTokot pörgetném. Tizenöt másodpercenként új sound, új ritmusok, és Collier úgy pattog a többtonnás hangszer­arzenál elemei között, mint egy gumilabda. 

Nem illik fülszöveget idézni, most kifér az egész. Tarr Béla jegyzi, és ennyi: „Ajánlom.” 

Háborút járt emberek már nem úgy tekintenek a világra, ahogy a háború előtt, még akkor sem, ha nem sűrűsödik mentális zavarrá a traumatikus tapasztalat.

Wyrm (neve nem férget, hanem az óangol sárkányt jelenti) egyszerre átlagos és csodabogár kamasz fiú.

„Mi nem egy popzenekar vagyunk” – jelentette ki ingerülten egy korai videó­klipjük nyitányában a brit The 1975 frontembere, pedig a trendi ruha, a rádióbarát hangzás és a szándékosan bugyuta refrén szemernyi kétséget sem hagyott afelől, hogy egy popzenekart látunk.

Az Itt és Most Társulat tőlük szokatlan módon, egy „rendes” előadást mutatott be: Sarkadi Imre A gyáva című kisregényét állították színpadra Varju Nándor rendezésében, a közösségi térnek nevezett Ráday utcai játszóhelyükön.

A szerző – akit sokan Panamajackként ismernek a Diétás Magyar Múzsa Facebook-blogról – a közgazdaságtan alapjaival, a jó befektetés, a pénzteremtés, a fiskális és monetáris politika rejtelmeivel igyekszik megismertetni a laikus olvasót.

Hosszú évtizedek alatt turnéról turnéra változott Sting kísérő zenekarának összetétele.

A háborúban hazai sört vinni a fronton harcoló gyerekkori haveroknak – olyan sztorinak hangzik, ami csak egy amerikainak juthatna eszébe.

Többek között Zsigmond, az öntelt tintahal, Orsolya, a mogorva tőkehal, Gabesz, a tudatlan kőhal, Jakab, a rettenthetetlen rája meg Ervin, a mohó palackorrú delfin a szereplői Egressy Zoltán meséinek, aki magát a címben csak Piszke papaként aposztrofálja.