1995-ben aztán felszámolták a drogtanyát; hősünk, a 11 éves Mia heroinfüggő anyjával együtt a köztéren álló, koszos lakókocsi helyett hirtelen egy kispolgári panellakásban találja magát. A körülmények változtak ugyan, de attól, hogy rendezettebb helyen hajthatják álomra fejüket, a közegtől mégsem sikerül elszakadniuk: hamar felbukkannak a régi „barátok”, megjelennek az ismerős dílerek, Mia pedig felelőtlen, ám szerető anyja helyett nemsokára már egy eszét vesztett heroinistával találja szembe magát. Másnap a hatás elmúltával jön a bűntudat, az apró ajándékok, a fogadkozás, hogy ezentúl minden más lesz, majd az egész kezdődik elölről.
A Lány a Tűparkból mégsem kizárólag a függőség erejéről szóló drogdráma: azt igyekszik bemutatni, egy okos és tehetséges kislány hogyan próbál integrálódni és új életet kezdeni, miközben a múlt árnyai folyamatosan kísértik őt. Az iskolában továbbra is csak tűparki lánynak csúfolják, maroknyi, mellette kiálló barátjának pedig egy idő után ő maga okoz csalódást, amiért nem tud úgy viselkedni, mint kortársai. Mindezek elől Mia a zene világába és képzeletbeli barátjához menekül, aki klasszikus rockslágerek dúdolásával igyekszik megnyugtatni őt – mindez legalább olyan, kinőni való mesének hat, mint az, hogy a zene jelenti az egyetlen kitörési lehetőséget a nyomorból.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
