Egykoron meg sem komponálták, a szerzők, bízva a hangszeres művész improvizációs vagy komponista készségében, hagyták, hogy a mű egyénivé és megismételhetetlenné formálódjon általa. Beethoven sem írta meg egyetlen Hegedűversenyének szólórészét az első tételben, viszont tucatnyi történelmi megoldást ismerünk neves elődöktől. A 20 éves spanyol hegedűművész, María Dueñas debütáló albumán ezekből mutat be ötöt, hatodikként pedig a sajátját vezeti elő. Dueñas technikai felkészültsége, intonációja és hangképzése makulátlan, interpretációja átgondolt, és az időnkénti csillogás helyett átfogó koncepciót sejtet. Nem rohan, nem kapkod. Az első tétel majdnem 28 perces, de egy percre sem ül le, a szólista saját kadenciája pedig magamutogatás nélküli, de határozott virtuozitásról és ízlésről tanúskodik. A lemez végén hallható szólórészek közül a belga zseni, Eugène Ysaÿe máig innovatívnak ható és igazán muzikális megoldása érdemel nagyobb figyelmet – erről az egykorú kritikusok azt mondták, ő maga sem tudta eljátszani –, Fritz Kreisler gyakorta játszott kadenciáját jól ismerjük. Az ifjú tehetséget Manfred Honeck pálcája és a Wiener Symphoniker kíséri, a korongon a kadenciaszerzők egy-egy saját kompozíciója is szerepel – az említetteken túl Luis Spohrtól (egy bájos kettősversenyecske hárfával), Saint-Saënstól és Wieniawskitól. Ez így már kiadós zenetörténeti séta, ami egészen a jelenig tart – és micsoda bemutatkozás!
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
