Számos terület képviselői megszólalnak a pénzügyi szektortól a nonprofit és a kisvállalkozói szférán át egészen a színházig, bemutatva, hogy a rossz főnökök minden szegmensben megtalálhatók. Igen ám, de ez a szakasz a rossz főnökök rendszerezésével is megpróbálkozik, amire a válogatott interjúrészletek beemelése, elemzése, valamint a beszámolók alapján „megismert” vezetők analizálása nem igazán tűnik alkalmas formátumnak. Ezt egyébként maga a szerző is felismeri, már az előszóban jelezve, hogy „szubjektív válogatásról” van szó, ami végkép indokolatlanná teszi a kategorizálást. Ráadásul az egyoldalú, a beazonosíthatóságot elkerülendő, olykor kissé homályos történetek a „nem vagyok egyedül” vigaszán kívül nem sok tanulsággal szolgálnak. Ez kissé helyrebillen a könyv második felében, ahol többek között munkajogásszal, HR-tanácsadóval, generációkutatóval és szervezetpszichológussal olvashatunk interjúkat.
Látjuk, hogy ki lehet már mászni hasonló csapdákból, ahogy az önismeret, valamint a közösség erejének a hangsúlyozása ugyancsak nagy erénye a könyvnek. Ennek ellenére szerkezetileg mégis kissé vázlatszerű, megállapításai terén pedig gyakran esetleges marad a szöveg, felmutatva, mennyire nehéz fellépni egy diszfunkcionális rendszer kedvezményezettjeivel szemben, főképp akkor, ha képtelenek vagyunk kilépni az általuk uralt nyelvi és gondolati keretek közül.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
