Visszhang: lemez

The Reytons: Ballad of a Bystander

Visszhang

Meglehetősen ritka jelenség, hogy egy lemezszerződéssel nem rendelkező zenekar első helyig jusson a brit listán.

, de az észak-angliai Rotherhamből startoló The Reytons végrehajtotta ezt a mutatványt. A 2021 végén kiadott Kids Off the Estate című bemutatkozás még lemaradt a top 10-ről, de a tavaly januárban megjelent What’s Rock and Roll már number one lett – állítólag azért, mert a fizikai formátum 32 különböző verziót tartalmazott, és a rajongók minél többet be akartak gyűjteni. A mostani Ballad of a Bystandernek is majdnem összejött a siker, de mivel az egyik fizikai verzió valamilyen bürokratikus szabály miatt nem számított érvényesnek, a zenekarnak meg kellett elégednie a második hellyel.

A szabados fordításban Lökötteknek nevezhető együttes zenéjét jelentős mértékben a nullás évtized gitárpopja ihleti, olyan zenekarok, mint a Kasabian, a Hard-Fi, a Kooks és persze a földijeiknek is nevezhető Arctic Monkeys. A 2006 című dalban még nosztalgiáznak is egy jót arról, hogy akkoriban jobb zenéket lehetett hallani. A The Reytons háromperces dalaiban a verzék általában dumálósak, néha már-már rappelősek, a jól ütemezett kiállásokat követő refrének meg fülbemászóak és slágeresek. Van egy-két filler (What She Won’t Do, Nineteen Crimes), de összességében magas a színvonal, sőt a Market Street című szám vitathatatlanul az év eddigi legjobb gitárpop slágere.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."