Ez persze némileg túlzás, de az igaz, hogy a 80-as évek elején az OMD rendszeresen ostromolta a brit slágerlisták élét (Enola Gay, Souvenir), miközben koncepciózus albumaik (például az 1981-es Architecture & Morality) kísérletező szelleme jóval túlmutatott egy átlagos popzenekaron. A lassacskán McCluskey szólóprojektjére fogyatkozó OMD a 90-es évek közepéig húzta, és több mint egy évtizednyi csend után állt újra össze a klasszikus felállásban.
A visszatérés pedig remekül sikerült, az új albumok bizonyították, hogy nem csupán a nosztalgiázás a cél. A tíz évvel ezelőtt megjelent English Electricet gyakran az együttes legjobbjai közt emlegetik és ezzel újradefiniálták az OMD-hangzást, ami úgy idomult a korszellemhez, hogy közben a jellegzetességeit sem veszítette el. A futurisztikus szintik a most megjelent Bauhaus Staircase-en is dominálnak, nem tűntek el McCluskey patetikus énekdallamai, és a német kulturális hatások sem. Az album címét Oskar Schlemmer festménye ihlette, a Kraftwerk hangzása rendre visszaköszön, bizonyos dallamok pedig a krautrock klasszikusait is eszünkbe juttathatják. Mindeközben az OMD teljesen a jelen időben létezik, egyáltalán nem tűnik öregesnek, ami nem kis teljesítmény egy olyan együttes esetében, amely már a pályafutása ötödik évtizedénél tart.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
