Fattyak kora - Joseph Delteil: Jeanne d'Arc (könyv)

  • Molnár Zsófia
  • 2006. november 9.

Zene

Ezzel az erkölcsileg ma már meglehetősen idejétmúlt kifejezéssel jellemzi Joseph Delteil azt a történelmi korszakot, amelyben Jeanne d'Arc - az örök - megjelent. Az egyszerű parasztlány ténykedésének köszönhetően megkoronázott VII. Károlyt ma már lehetetlen DNS-vizsgálatnak alávetni, sosem tudjuk meg, igazi Valois volt-e, vagy sem.

Ezzel az erkölcsileg ma már meglehetősen idejétmúlt kifejezéssel jellemzi Joseph Delteil azt a történelmi korszakot, amelyben Jeanne d'Arc - az örök - megjelent. Az egyszerű parasztlány ténykedésének köszönhetően megkoronázott VII. Károlyt ma már lehetetlen DNS-vizsgálatnak alávetni, sosem tudjuk meg, igazi Valois volt-e, vagy sem. Hasonlóképpen van ez a magyarul most megjelent, 1926-os mű szerzőjének a korával is: hogy a szürrealizmus forradalom vagy a művészetek később virágba boruló fattyúhajtása volt-e, nem tudjuk objektíven megítélni. (Hogy csak egy példát említsünk: Man Ray első rayogramjait csupán a technika ördögének köszönhetjük - ami azóta "forradalmasította" a fényképezést.) Az álomfejtés már nem újdonság, ahogy a szabad szerelem sem, így Delteil rajongó, minden alakoskodástól mentes, itt-ott naturális, kritikus és (az utószó szavaival élve) "csapongó, asszociatív kép- és gondolatfűzése" nem ér bennünket meglepetésként. Fel sem kapjuk a fejünket azokra az apró megjegyzésekre, amelyek arról tanúskodnak, hogy az író nemcsak hogy nem tud, de nem is akar tudomást nem venni a 15. század óta eltelt időről, valamint annak történelmi és kulturális produktumairól. És talán éppen ezek az utalgatások teszik ezt a regényt érdekessé és fontossá: a párhuzam Napóleonnal vagy Rodinnel, akik tetteit Jeanne-hoz hasonlóan szintén a játékszabályok semmibevétele, a szív (és itt akár Szorokin is eszünkbe juthat) és a szenvedély diktálta; vagy Descartes és Balzac felemlegetése, akiknek szelleme ugyanúgy táplálja az anyaföldet, mint anno Rabelais-é. De előkerül a filmtechnika is Jeanne fékevesztett csatározásai kapcsán - talán nem véletlen, hogy két évvel a regény megjelenése után Delteil a rendezővel, Carl Theodor Dreyerrel együtt jegyzi a La Passion de Jeanne d'Arc című film forgatókönyvét. És a technika ördöge akkor is közbeszól: Dreyer hangosfilmet akar csinálni, de végül kénytelen beérni a némajátékkal, ami - ahelyett, hogy elvenne az értékéből - ellátja a filmet egy második kóddal.

Jeanne d'Arc személye Dreyer óta is számos filmrendezőt megihletett (Bresson, Besson, Mundruczó és társaik), de az irodalom sem szűkölködik a különféle feldolgozásokban. Shakespeare dühöngő őrültnek, Shaw tragikus hősnőnek, Schiller népi ellenállónak, Brecht pedig egyenesen forradalmárnak ábrázolja, akárcsak egy 1991-es ukrán rockopera, amelyet nem sokkal a bemutató után gyorsan be is tiltottak. ("Ugyan, mi vagy te, Jeanne, romantikus vagy klasszikus? Netán kubista, dadaista, szürrealista?" - teszi fel a költői kérdést Delteil a mózeskosárban ringatózó hősnőnek.) Miért ez a népszerűség? Mije van ennek az egyszerű, megvilágosodott parasztlánynak, ami így megosztja az utókort? Beleértve azt a (mondjuk ki: abszurd) jelenséget is, hogy a Jean-Marie Le Pen vezette francia szélsőjobb néhány éve Jeanne alakját tűzte a zászlajára, és minden év május 1-jén (!) megkoszorúzza aranyszínbe öntött párizsi szobrát.

A kellőképpen mitomán Delteil (l. későbbi, La Deltheillerie című önéletrajzi regényét) nem keresi a választ, egyszerűen, szerelmi alapon áll be a "nemzeti mítosz" éltetőinek sorába, anélkül, hogy el kívánná dönteni, Isten vagy az Ösztön az a felső hatalom, ami a lány küzdő kedvét táplálja. Szövegének "szabályozatlanságában" mégis van valami rendszer: Delteil figyelme végig a lány álmai és teste (szépsége, ereje, szervi működése) körül forog, egészen a tejben tocsogó csecsemőkor első nyugtalan elalvásaitól (a szürrealista képalkotás leginkább itt érhető tetten: póklábú szörny falja a napot az ég kocsonyájában stb.) a vértől locsolt csatamezőn való kikapcsolásokon keresztül a máglyahalál utolsó pillanataiig, amikor is a lángok okozta lemeztelenedés lesz a (többszörösen megbecstelenített) szűz rémálma.

Nem biztos, hogy ez a Jeanne d'Arc a világirodalom nagy regényei közé tartozik, ugyanakkor megkapó ez az egyrészről szikár, gyakran tőmondatokból építkező, másrészről szóvirágos próza, amelyet a fordító, a maga is szépíró Lackfi János a szerzőhöz méltó, finom stilisztikai érzékkel ültet át magyarra, bár végig az az érzésünk, a fordítás aktusában Lackfi új könyvet ír. Ami Delteilnél szép, nála még szebb, ahol Delteil kicsit archaizál, ott a fordító határozottabban régies (fel)hangot üt meg. De sebaj, a kötet gyönyörű, a fordító utószava pedig laza csuklómozdulatokkal oldja fel minden kétségünket.

Scolar, 2006, 158 oldal, 2200 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.