Lemez - A cinizmus után - The Mountain Goats: All Eternals Deck

  • Nagy V. Gergõ
  • 2011. április 28.

Zene

"Remélem, meghalsz, remélem, mindketten meghalunk" - dalolta John Darnielle egy évtizede az egyik párkapcsolati gondokat firtató kocsmanótájában (No Children), melynek gyűlölettől kicsattanó strófáit rendre egy emberként visszhangozta a koncertek rajongó közönsége. Az efféle vérmesen közvetlen hang már kevésbé jellemzi a The Mountain Goats utóbbi lemezeit, a literátusi vénájáról nevezetes énekes-dalszerző újabban már árnyaltabban fogalmaz.
Míg az ijesztően termékeny trubadúr korábbi dalszövegeiben főként fiktív figurákon keresztül tárultak fel Dél-Kalifornia izzadékony hétköznapjai, addig a szélesebb közönséget megszólító, érettnek mondott lemezek (The Sunset Tree, Get Lonely) már személyes problémákat vittek színre, aztán legutóbb (The Life of The World to Come) Darnielle Biblia-idézetekre komponált egy fajsúlyosan komor albumot. A védjegyszerű éleslátás aligha csorbult ezeken a darabokon, ám az alkoholista párocska önpusztításának szentelt konceptlemez (Tallahassee) savas humorát mintha oldani kezdte volna a magánéleti ihletettség és a jelentékenyebb művészi gondolat. Nem beszélve arról, hogy még ez utóbbi, elfúló hangú nosztalgiával előcitált anyag is felettébb problémás az igazi purista rajongó szemében: ugyanis az eladdig jószerint kétkazettás magnójára dolgozó, vadul lofista Darnielle a Tallahassee-vel igazolt menő független kiadóhoz (4AD), és először ekkor kezdte producerrel csinosítani kihívóan fésületlen hangzásvilágát.

A legfrissebb, immáron tizenhatodik sorlemez tökéletesen illik a TMG legújabb korszakának darabjai közé. Ha a csúcsművekhez mérjük, túlságosan is szofisztikált, homályos szövegvilágú és gyanúsan kiérlelt korongnak tetszik az All Eternals Deck, amelyen híre-hamva sincs az egykoron megszokott csípős tréfáknak, vagy az olykori szenvedélyes cinizmusnak. Ráadásul a hangzás minden korábbinál nagyobb figyelmet kapott, s egyenesen négy (!) producer segédkezett a stúdióban. Nem túl biztató tehát az összkép, egészében mégis működik a lemez. Darnielle hetvenes évekbeli okkult horrorfilmeket és Goya-képeket emlegetett fő inspirációként, s habár ezekhez képest némileg petyhüdt a hangulat, a tétova bizonytalanság atmoszférája az ártalmatlanabb dalokon is kitetszik - ráadásul a továbbra is megkapó szövegekben rendre szellemesen hasznosul a vonatkozó ikonográfia. Akadnak hökkentően lendületes rohamok (Estate Sale Sign; Prowl Great Cain), és gyöngéd, vonósokkal vagy zongorával ízesített, érzelmes tételek (Age of Kings, Outer Scorpion Squadron), vagy éppen visszhangos férfikórussal bolondított darab (mint a lemez csúcspontját jelentő High Hawk Season), ám a hangzást lényegében továbbra is Darnielle akusztikus gitárjátéka és vékony énekhangja határozza meg. Az All Eternals Deck voltaképpen őrzi az egykori remekművek erényei javát - s barátságosabb kivitele révén talán megfelelő belépőt jelenthet Darnielle felettébb tágas univerzumába.

Merge, 2011

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.