lemez - BILL CALLAHAN: APOCALYPSE

  • Nagy V. Gergõ
  • 2011. április 28.

Zene

Bill Callahan mindig is vonzódott a lovakhoz. Az érdes modorú lo-fi pionírból rezervált folkistává érett énekes-dalszerző már pályája hajnalán is nap felé nyargaló (Chosen One) vagy betörésükért könyörgő vadlovakról (I Break Horses) dünynyögött, később pedig a jövőt jelentő versenycsikók láthatását követelte (Let Me See The Colts) megszelídült baritonján.
Bill Callahan mindig is vonzódott a lovakhoz. Az érdes modorú lo-fi pionírból rezervált folkistává érett énekes-dalszerzõ már pályája hajnalán is nap felé nyargaló (Chosen One) vagy betörésükért könyörgõ vadlovakról (I Break Horses) dünynyögött, késõbb pedig a jövõt jelentõ versenycsikók láthatását követelte (Let Me See The Colts) megszelídült baritonján. Nem teljesen váratlan tehát, hogy a tizennegyedik lemezen - mely a Smog név feladása óta csupán a negyedik korong - az elbeszélõt rendre nyeregben találjuk.

A jószágaitól üldözött marhahajcsár fenyegetõ galoppjával (Drover) indít a dalnok, késõbb önnön zavaros érzéseit igyekszik felkantározni (Riding for the Feeling), végül pedig fogja magát, és ellovagol a regényes tájban (One Fine Morning). A vak is látja, hogy a vadnyugaton vagyunk - az egyik szám egyenesen Amerika mítoszán viccelõdik (America!), miközben a seprûs dobbal kísért akusztikus hangszereket néhol steel-gitár vagy éppen vonósok színezik a háttérben. Persze a country-rock és a westerntematika csupán Callahan magánbejáratú apokalipsziséhez ad eszközt és kulisszát. Míg a dúsan meghangszerelt korábbi két lemezen klasszikusan kerekded, konvencionálisabb dalok sorjáztak, ezúttal bizonytalanul kanyargó, s jószerint kevéssé fókuszált a konokul befelé forduló tételek java, egészében pedig az elõdökénél durvább tapintású, szikárabb és kevésbé közvetlen az anyag. Ám egyúttal talán felszabadultabb is.

Callahan nem nagyon igyekszik megújulni, és nem kepeszt a perfekt balladáért, inkább komorságában is könnyed, spontánnak ható modorban regél személyes ügyeirõl. Végül pedig önmagára is kiterjeszti kedvenc metaforáját, így az elbeszélõ a fináléra hátaslóvá vedlik - s ez korántsem nevetséges, inkább megindító hatású.

Drag City, 2011

*** és fél

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.