Sziget

The Roots

Zene

A minőségi hiphop fokmérője az, hogy mennyire lehet bólogatni rá, és ehhez persze gyomorszaggató basszusok kellenek - a Philadelphiából indult The Roots ebben szerencsére soha nem szenvedett hiányt. Érdemes amúgy megnézni a lemezeik értékelését a Metacriticen: mindegyik kiváló kritikákat kapott, még a John Legenddel közös kollaboráció is, és a nimbuszt az sem törte le, hogy Jimmy Fallon show-műsorában házizenekarrá váltak - ahol egy politikusnő bevonulása közben önhatalmúlag a Lyin' Ass Bitch című Fishbone-dal taktusaiba fogtak bele. Lemezen ?uestlove-ék mindig is a hiphop közelében maradtak, de aki erre a koncertre a hiphopért jött, csalódottan távozhatott, mert a rappelős Roots helyett igazából a funkos "Fishbone-verziót" kapta.

Az elején azért még volt miben reménykedni, főleg, hogy Black Thought és kollektívája a nemrég elhunyt MCA tiszteletére egy korai Beastie Boys-számba csapott bele, és még ezután is három-négy dal erejéig inkább érezte magát az ember hiphopbuliban, mint rockkoncerten. A fordulópont két újabb feldolgozás, a Sweet Child O' Mine és a Muddy Waters-féle Mannish Boy volt, melyek hallatán kiderült, hogy Kirk "nem a híres színész" Douglas gitározása sokkal inkább Joe Satrianiéhoz van közelebb, mint mondjuk Kurt Cobainéhez, de hát persze ezt eddig is tudhattuk. Innentől a buli nem volt más, mint egy összefüggő funkegyveleg; a zenészek megállás nélkül rockoltak a szinte dugig telt sátorban, és sok más itt tartott koncerttel ellentétben ők jól is szóltak, egyedül a hatalmas tuba szorításában vergődő Damon Brysont nem lehetett nagyon hallani. A Rootsnál nagyobb sátorbulit ezen a fesztiválon egyedül az Arénát döbbenetes módon roskadásig töltő Crystal Fighters adott, a végkövetkeztetés pedig csak annyi lehet, hogy aki a hiphopért rajong, hallgassa továbbra is a lemezeket, a funkrock partiarcok meg maradjanak a koncerteknél.

A38 Színpad, augusztus 9.


Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

A puritán

A puritán már kora gyermekkorában nagyon puritán volt. Mondták is a pedagógusok a szülői értekezleten, hogy jó gyerek, csak egy kicsit puritán. Aztán, az értekezlet végén, hogy ne hallja a többi szülő, Aranka néni megsúgta, valójában a puritán a legpuritánabb az osztályban, meglehet, az egész iskolában, jobb lesz, ha odafigyelnek rá.

Költözik a hivatal

Lassan tíz éve jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely szerint a Nemzetgazdasági Minisztériumnak a Várnegyedbe kell költöznie, a „Budapest I. kerület, Szentháromság tér 6. szám alatti ingatlanba”.

Fájni fog

A tengerentúlon immár hivatalos forrásból is áradnak az oltásszkeptikus sugalmazások, amelyeket egy gyanús vizsgálat hivatott alátámasztani. Az ilyesfajta nemzetközi példák itthon is felerősítik az oltáskerülők hangját.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.