Békéscsabán sem bizonyult sikertörténetnek a közétkeztetés kiszervezése

A falat adja a másikat

Belpol

Négyszer is ellátogatott helyi menzákra Békéscsaba független, de a Fideszhez közel álló polgármestere az utóbbi időben. Neki állítólag ízlett, de a Facebookon is megosztott akciója arra utal, hogy baj van. A helyi közétkeztetést nemrég kiszervezték, az új szolgáltatóra azonban sok a panasz.

„Polgármester úr! Örülök, hogy odafigyel erre a problémára. A valóságban pedig legkevésbé sem önnek kell, hogy megfeleljen az étel, hanem az önt megválasztó szavazók gyermekeinek. Tőlük kérdezzen és vonjon le megfelelő következtetést. Nekik kell ezt megenni, nem önnek” – nevét is vállalva ezt írta egy szülő a Hajrá Békéscsaba Egyesület színeiben megválasztott Szarvas Péter polgármester Facebook-oldalára. Egy másik kommentelő pedig azután üzent, hogy a békéscsabai városvezető által összehívott Közétkeztetési Tanács megtartotta első ülését: „Tisztelt Polgármester úr! Bármilyen viccesen is hangzik 2022-ben Magyarországon, Ön ebben a helyzetben a Megrendelő, a Pannon Menza Kft. a Szolgáltató. Ha a Szolgáltatóra sorozatosan panasz érkezik (…), akkor Önnek az a dolga, hogy figyelmeztesse, mikor mondja fel a szerződést rossz teljesítésre hivatkozva, kötbérrel. Jó, igen, tudjuk, kinek a cége, de ha már sikerült ilyen rohamtempóban kirúgniuk a békéscsabai céget és a helyére hozni ezt a pesti »bizniszt«, akkor sajnos néha kezelni kell a problémákat is.”

A sok száz hozzászóló egyike Pap János, Békéscsaba volt, 1990–2006 közötti szabad demokrata polgármestere, aki jelenleg egy önkormányzati cég alkalmazásában áll. „Gratulálok, hogy a p.m. kóstolja a gyerekek ebédjét! Az sem lett volna rossz, ha a szerződéskötés előtt ment volna el, vagy küldött volna valakit olyan városba, ahol ez a cég főz.”

Szarvas Péter tíz nap alatt négy bejegyzést tett közzé fotóval az Fb-oldalán (az egyik fénykép tanúsága szerint késsel, villával ette a mákos tésztát), hogy meglátogatott egy általános vagy középiskolai menzát, ahol neki nem volt kifogása a felszolgált ebéddel. Az elmúlt tanévben a városvezető egyetlen alkalommal sem érzett késztetést hasonló kiruccanásra (vagy legalábbis nem tett közzé ilyen jellegű bejegyzést). Posztjában a polgármester ugyan nem említette, de nyilván azért szállt ki menzázni, mert a tanévkezdet óta tömegével érkeznek hozzá a panaszok a gyerekek ebédjének rossz minőségéről, a gyümölcsök csaknem teljes hiányáról, a kicsi adagokról. Az egyik – rendvédelmi képzéssel is foglalkozó – helyi középiskola szeptember első felében hivatalosan is kifogásolta a közétkeztetés minőségét a budapesti központú szolgáltatónál. Levelükben azt taglalták, hogy a náluk tanuló 14–18 év közötti fiatalok olyan fizikai terhelésnek vannak kitéve és olyan korban vannak, amelyhez mérten az ebéd mennyisége és minősége elégtelen. A Pannon Menza Kft. (PM) illetékesei azt válaszolták, hogy ők mindenben teljesítik a törvényi feltételeket.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.