A tanárok iskolai mobilhasználatát is korlátozzák

  • narancs.hu
  • 2024. szeptember 3.

Belpol

Tanítási időben a pedagógus is csak oktatási célra használhatja majd a mobilját.

Egy hétfőn megjelent belügyminisztériumi rendelet értelmében tanítási időben a pedagógus is csak oktatási célra használhatja majd a mobilját – szúrta ki a Telex a Magyar Közlönyben.

A rendelet „a nevelő-oktató munka során alkalmazott tartalomszabályozók ismeretéről szóló, miniszter által elrendelhető képzés teljesítési kötelezettségéről” szól, de van egy pontja, amiben ezt is szerepel: „A pedagógus a tanórai és egyéb foglalkozások ideje alatt, valamint tanulói felügyelet ellátása során a birtokában lévő mobiltelefont és egyéb digitális, infokommunikációs eszközt a neveléssel-oktatással összefüggő célokra használhatja”.

A rendelet szerint ettől akkor lehet eltérni,

  • ha az iskola valamilyen külső pedagógiai programot szervez,
  • ha veszély fenyegeti a pedagógus vagy más életét, testi épségét, és ezt a veszélyt el kell hárítani,
  • ha segítséget kell kérni valamilyen szabálysértés vagy bűncselekmény miatt,
  • vagy ha azért kell telefonálni, mert a pedagógus vagy a diák egészségügyi állapota azt szükségessé teszi.

A diákok iskolai okoseszközök-használatát korlátozó, már korábban életbe lépett rendelet következménye volt, hogy a betartását egyedi módon megoldó budapesti Madách Imre Gimnázium igazgatóját a Belügyminisztérium felmentette, arra hivatkozva, hogy nem tart be egy jogszabályt, tehát nem vezethet állami intézményt. A döntés ellen tiltakozott a gimnázium tantestülete, tüntettek az egykori diákok és az iskolába járó tanulók szülei – Maruzsa Zoltán államtitkár kivételével, aki egy rádióműsorban beszélt arról, hogy a begyűjtött telefonokért „természetesen” az intézmény vállalja a felelősséget.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.