A kormányt a 2005-ben hatályba lépett felsőoktatási törvény kötelezte arra, hogy gondoskodjon a mentorprogram megszervezéséről. A program megvalósítására a minisztérium a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) által 1999-ben alapított HÖOK a Hallgatókért Alapítványnyal (későbbiekben: Alapítvány) szerződött. Bár a törvény betűje szerint a mentorprogram a hátrányos helyzetű hallgatók tehetségének kibontakozásához nyújt segítséget, a programba hallgatólagos megegyezés alapján elsősorban halmozottan hátrányos helyzetűek kerültek (ún. 3H-sok), és csak elvétve egy-két hátrányos helyzetű. A törvényalkotók fejében a minta eredetileg a Láthatatlan Kollégium elveit adoptáló Romaversitas programja volt, amely az egyénre lebontott, átfogó képzési támogatáson kívül anyagilag is segíti a roma tehetségeket. Végül a hasonló, de nem kifejezetten roma országos rendszer kiépítése helyett egy olyan kortárs segítő program valósult meg, amiben a felsőbb éves hallgatók személyes tanácsadással támogatják a hátránnyal érkezők beilleszkedését, a szociális jogosultságok igénybevételét és a tanulmányi ügyek intézését. A program lehetőséget nyújt ingyenes képzéseken, szakmai konferenciákon és más közösségi rendezvényeken való részvételre, de a mentorprogram "szakkollégiumi" jellegének kidomborítása (ingyenes, egyénre szabott képzési lehetőségekkel) csak távlati cél maradt.
A rendszer működését többször vizsgálták: Szira Judit 2006-os, valamint Fonyó Attilának, a Katapult munkatársának 2008-as felmérése azt mutatja, hogy a mentorkapcsolatot a kedvezményezettek fontosnak és jónak találták. Míg Szira kutatása inkább azt támasztotta alá, hogy a konferenciákkal, tréningekkel már kevésbé voltak a hallgatók megelégedve, Fonyóéból arra lehetett következtetni, hogy a közös rendezvények megfelelőek voltak. A romák arányát a programban a Romaversitas 2008-as adatgyűjtése mérte, ami a 2007/2008-as mentoráltak körében 15 százalékos volt, a felsőoktatásban tanuló romák arányának mintegy harmincszorosa. Amelyik felsőoktatási intézményben volt jogosult, ott lett mentor is; akire átlagban 2-3 mentorált jutott. A vonatkozó rendelet szerint a mentorok havi tízezer, a programszervező régiós koordinátorok pedig negyvenezer forintot kaptak. A program jogi környezete folyamatosan változott: az induláskor (Magyar Bálint minisztersége idején) a hátrányos helyzetűeket a törvény pozitívan diszkriminálta: az államilag finanszírozott és a költségtérítéses képzés közötti különbség megfizetését az állam magára vállalta. A tavaly bevezetett új pontszámítási rendszer a hozott hátrányra ad pluszpontokat (25 a hátrányos, 50 halmozottan hátrányos helyzetre), ami általában még így is csak egy gyengébb, a munkaerőpiacon nem túl értékes szakra elég (azaz valójában nem oldja meg a hátrányos helyzetűek problémáját, de ez egy másik cikk témája lehetne). További változás, hogy míg korábban külön nyilatkozatban kellett megkeresni a mentorprogram munkatársait, 2008-tól a "hátrányos helyzetű jelentkezőknek" (tehát nemcsak a 3H-soknak) elég volt a felvételi jelentkezési lapon beikszelni, hogy részt kívánnak venni a programban, és a jelentkezést intéző Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK) automatikusan kiadta az adatokat. A csáberő, hogy a felvételi során valaki pluszpontokat kapjon, a célcsoport szélesítése, valamint a hozzáférés leegyszerűsödése megtette a hatását: a 2007/ 2008-as tanévben 381 mentorált volt, a tavalyi felvételik után a potenciális igénylők száma viszont már több mint a háromszorosa (1246 jogosult) a programban bent lévők létszámának.
Támadás
Mindez persze forrásigény-növekedéssel járt, ami már július elején világos volt - a rendszer azonban épp akkoriban kezdett összeomlani. Június végére kellett volna ugyanis az előző év nyitva maradt pályázati pénzeivel (45+6 millió) elszámolni, miközben az évi forrásokat még nem nyitották meg számára. A történteket innentől kezdve az érintettek, nevesül a két protagonista, Borovszky Tímea esélyegyenlőségi főigazgató, és az Alapítvány működtette Katapult Mentorprogram vezetője, Nagy Attila, gyökeresen eltérően írják le. Borovszky állítja: a 45 milliót lehetett volna úgy tervezni, hogy abból a mentorok fizetésére is jusson, míg Nagy szerint épp a főigazgató kérése volt, hogy ne tervezzenek az összegbe ösztöndíjat, csak programfejlesztést (infrastruktúra, képzés, kutatás, kiadványkészítés), azért, hogy a következő évi támogatásra a hirtelen megugrott öszszeg ne legyen hatással. A szerződést mindenesetre úgy írták alá, hogy abban működési költség nem volt. Mivel nem volt pénz az ösztöndíjak fizetésére, Nagy elmondása szerint az egyfajta konzorciumi hitellel az alaptevékenységet előfinanszírozta: a 45 milliós program alvállalkozói (adott esetben Nagyhoz is kötődő cégek) kölcsönszerződés keretében visszaadták azokat a pénzeket, amiket különböző szolgáltatások elvégzéséért kaptak volna, további fedezetként pedig a Nagy Attila lakásának eladásából származó magánkölcsön szolgált. Egy július eleji tárgyalást követően, amikor Nagy a program leállásával fenyegetőzött, illetve Borovszkyt "megpróbálta beavatni a civil módszerekbe", a főigazgató a büntető törvénykönyvbe ütköző szabálytalanságok gyanújával vizsgálatot kezdeményezett az alapítványnál. Mint mondta, erre amúgy is sor került volna, mivel a támogatás összértékhatára meghaladta az 50 milliós küszöböt. A főigazgatóság az elszámolás nagy részét (a 45 millióból 28 milliót) nem tudta elfogadni. Voltak formai hibák, több esetben megtörtént az utalás, de nem látszott a teljesítés, másutt a programmal való összefüggés indokoltsága hiányzott. Borovszky ezt követően felkérte a minisztérium ellenőrzési főosztályát is, hogy folytasson vizsgálatot, a miniszternek pedig javasolta a program átruházását az Educatio Kht.-ra. A főigazgató javasolta azt is, hogy a vizsgálat térjen ki az alvállalkozói cégek és a program vezetése közötti személyi összeférhetetlenségekre. Az elszámolásból ugyanis látszott, hogy baráti cégekhez vándorol a megbízási díjak egy része, márpedig a legutóbbi 30 milliós támogatás többsége nem a mentori ösztöndíjak kifizetésére ment el, hanem a működésre. Nagy ezzel szemben azzal érvelt, hogy a Katapult eleve alulfinanszírozott, összehasonlítva a 13-18 év közötti hátrányos helyzetű fiatalokat támogató Útravaló ösztöndíjprogram 2007-es 2,2 milliárdos összköltségvetésével, melynek működtetésére ugyancsak elmegy pár százmillió, holott a fajlagos költsége a méreténél fogva jóval alacsonyabb. Az ellenőrzési főosztály mindenesetre nem fűzött megjegyzést a rendezvényi és más megkérdőjelezett költések indokoltságához, valamint a személyi összeférhetetlenséghez. Ennek ellenére a beszámolót a hiánypótlásokkal csak november végén fogadták el. Az elszámolást a szerződő fél nevében az esélyegyenlőségi főigazgató írta alá, a 2008-as működési szerződést az alapítvánnyal pedig egy nappal az év vége előtt szentesítették.
Ellentámadás
Idén február elején az esélyegyenlőségi főigazgatóság jelezte az alapítványnak, hogy nyújtsa be finanszírozási igényét, de a költségvetés helyzete miatt ne számítson többre a tavalyi 30 milliónál. Miután a mentoráltak száma még a lemorzsolódásokkal együtt is 900 körüli volt, ezért a kuratórium úgy döntött, hogy ilyen feltételek mellett nem kívánja folytatni a mentorprogramot; az Oktatási és Kulturális Minisztériumra (OKM) hagyja a széteső rendszert, valamint a feladat ellátásának törvényi kötelezettségét. Nagy azt mondta, elegük lett abból, hogy minden évben támogatási szerződés nélkül kell elkezdeniük dolgozni, és a támogatás egyre kevésbé elég az Útravaló-program miatt is növekvő igények kielégítésére. Nagy Attila február 12-én egy ironikus hangvételű nyílt levelet írt Hiller Istvánnak, amelyben a program ellehetetlenülését a finanszírozás anomáliáin túl a több hónapos ellenőrzési procedúra és az esélyegyenlőségi főigazgatóság alkalmatlanságának a számlájára írta. Az ellenőrzési főosztálynak címzett másik bejelentésében rögzítette, hogy a mentorprogram keretéből a főosztály munkatársai is részesültek. Egy-egy példából azt az általánosító feltevést vonta le, hogy a főigazgatóság milliárdos költségvetéséből a munkatársak a megbízási díjak 11-12 százalékát saját érdekeltségeikbe tartozó cégek közbeiktatásával használják fel, illetve, hogy 10 százalékos visszafizetést várnak el. (Mindez feltételes módban írva.) Az előbbire példaként azt hozta fel, hogy Borovszky cége 2006-ban a mentorprogram 36 milliós keretének terhére kapott több millió forintot, és olyan cégek is részesültek e keretből, amikről ő sosem hallott. A másik modelltörténet kacifántosabb: eszerint Borovszky megpróbálta Nagyot rávenni, hogy a mentorprogramnak járó támogatásból finanszírozza az asszisztense elmaradt bérfejlesztését (vagyis erre a célra csurgasson vissza), amit végül a kolléganővel történt egyeztetés után megtagadott. Nagy állítja: ezt követően indult el az alapítvánnyal szembeni ellenőrzés-sorozat, amihez szerinte az is hozzájárulhatott, hogy csak úgy lett volna hajlandó szerződni egy ötmilliós kutatás elvégzésére a Romaversitas (Romver) Alapítvánnyal, ha a dokumentumba beleírják, hogy azt főigazgatói utasításra teszi. A kontraktust Nagy szerint Sárközi Gábor, a főigazgatóság helyettes vezetője erőltette, aki korábban a Romver kurátora volt.
A belső vizsgálat a felvetésekben szereplő gyanúsítgatásokat egy kivétellel tisztázta. Bár a minisztérium nem verte nagydobra, de a Borovszky cégének 2006-ban kifizetett megbízási díj valójában a rendes havi fizetése volt, amit mindaddig számlára kapott, amíg nem lett köztisztviselő. A Romaversitas bevonását a kutatásba pedig Borovszky állítólag olyan e-maillel tudta igazolni, amiből kiderül, hogy az egészet Nagy Attila kezdeményezte. Egy másik tisztázandó kérdés az volt, hogy ha nem született szerződés, akkor milyen alapon hagytak hárommilliót a Romvernél. Borovszky szerint a kutatás nagy része megvalósult, aminek az eredményeit használják is.
A vizsgálat ugyanakkor a közigazgatási eljárás keretében nem tudott mit kezdeni a vesztegetési gyanúval: noha a főigazgató szerint nincs abban semmi életszerű, hogy a kolléganője fizetése miatt kockáztassa a saját karrierjét, a jelenleg Mohácsi Viktória EP-képviselő titkárságán dolgozó asszisztens igazolta Nagy verzióját. Állítása szerint valóban szó volt arról, hogy 600 ezer forintot kap, de az első részlet átadásánál mindketten visszakoztak. A főigazgató magabiztos: szerinte a rendőrségi eljárás őt fogja igazolni.
Végjáték
A megismert adatok, valamint az érintettek nyilatkozatai alapján igazságot nem tudunk tenni, de pár következtetést levonhatunk. Nagy Attila a felhozott ügyekben nem állt elő bizonyítékokkal, és az ezekből levezetett feltevéssorozata (haveri cégeknek pénzfolyatás, megbízások kiadása tíz százalékért cserébe) mellett is nehéz érvelni. Abban viszont igaza lehet, hogy egy programkeretből az oda nem tartozó vagy csak részben kapcsolódó tevékenységeket ne finanszírozzák teljes egészében, mert ha ezt teszi a pályázati pénzekkel, akkor azok egy részét biztosan vissza kell fizetni. A mentorprogram körüli vita nemcsak a civil és az állami szféra inkoherens együttműködését érzékelteti, hanem azt is illusztrálja, hogy milyen parasztvakítás zajlott közigazgatási reform címén. Az esélyegyenlőségi főigazgatóság 19 munkatársából 10 dolgozik köztisztviselőként, a minisztériumi feladatok egy részét a háttérintézmények látják el, vagy a minisztériumban dolgozó munkatársak - számla ellenében. Nyugat-Európában ez utóbbi elképzelhetetlen. Az meg mindennek a teteje, hogy míg a bújtatott - azaz a "számlás - munkaviszonyt a magánszférában mindenütt büntetik, az államigazgatásban a jelek szerint simán tűrik.
A sajtó egy része Nagy Attila feltételezéseit nyomban készpénznek vette, és Borovszkyhoz hasonlóan másokat is talált, akik különböző jogcímeken dolgoztak be a tárcánál, és vagy civilként, vagy egy vállalkozás képviselőjeként részesültek plusz uniós támogatásban. Ilyen volt Kadét Ernő, Borovszky munkatársa, aki a cégén keresztül számlázott az OKM egyik háttérintézményének, az Educatio Kht.-nak, egy civilszervezettel pedig pénzt nyert nyári táboroztatásra és tanodaépítésre is. Mesterházy Balázsnak, az oktatási tárca fejlesztési főosztálya korábbi vezetőjének a frissen alapított cége szintén eredményesen pályázott, és többek között a Borovszky vezette esélyegyenlőségi főigazgatóságnak is készített hatástanulmányt az Útravaló ösztöndíjprogramhoz.
A jobboldali sajtótudósítások egyrészt gondosan ügyeltek arra, hogy a szövegben legyen utalás az illető származására, vagy minimum olyan fotó legyen, amiből kitetszik, itt cigányok osztanak pénzt cigányoknak. Másrészt a zuschlagozásért sem kellett a szomszédba menni, hiszen a pályáztatói és a nyertes oldalon akadtak személyi egyezések. Azon a jelentős különbségen viszont mindenki átsiklott, hogy a Zuschlag-féle egyesületekkel szemben itt valódi tevékenységet folytató szervezetekről van szó, melyeket adott esetben a terület szaktekintélyei képviselnek, akikből nincs olyan sok, hogy ne lenne rájuk szüksége a közigazgatásnak is. A Magyar Nemzet például megírta, hogy Kadét Ernő szupervizorként részt vett az antiszegregációs helyzetjelentések feldolgozásában, és ezért több milliót kapott. A helyzetjelentésekről tudni kell, hogy 2005 után a közoktatási fejlesztések támogatásának feltételeként szabták ezek elkészítését, és ehhez kapcsolódóan egy akcióterv kidolgozását. Az, hogy az akcióterv helytálló alapokon nyugszik-e (hol kell bezárni vagy összevonni iskolát), a helyzetelemzésben található adatoktól függ. A hat-hét szupervizornak, akik a terület elismert szakértői (Kadét, Daróczi Gábor, Szőke Judit, Bernát Gábor, Varga Aranka, Havas Gábor, Szira Judit) többek között ezek helyességét kellett megállapítani a dokumentumokból. Az elmúlt két és fél évben 1100 ilyen települési vagy kistérségi helyzetelemzés készült, ezek ellenőrzésére összesen 82 milliót fizettek ki. A helyzetelemzések készítését általában a helyi politikai alkuk mély ellenszenve és nyomásgyakorlása kísérte: elfogadott esélyegyenlőségi terv nélkül ugyanis nem kaphatott támogatást a település az iskola felújítására vagy uszodaépítésre, így aztán az egész úgy kellett az önkormányzati vezetőknek, mint púp a hátra.
A miniszter a rendőrségi nyomozás lezárultáig felfüggesztette hivatalából Borovszky Tímeát. Információnk szerint egy osztályvezető fegyelmit kapott, mert a hivatalban elveszett a mentorprogram 2006-os elszámolása (ezért még két tisztviselőt figyelmeztethetnek). Hiller István az újonnan napvilágra került minisztériumközeli eseteket (Kadét Ernő, Mesterházy Balázs érdekeltségei) is vizsgálja. A botrány nemcsak az esélyegyenlőségi főigazgatóságot veheti le a tábláról (azt már többen kész tényként kezelik, hogy megszüntetik függetlenségét, és betagolják a felsőoktatási szakállamtitkárság alá), hanem magát az iskolai integráció ügyét is megakaszthatja - és ennek a leépülése sokaknak okozna titkos örömet. Noha az integrált oktatás híveit aligha gyarapította a közelmúlt közhangulata, tízezer pedagógus már megismerkedett az integrációs módszertanokkal, és 1300 közoktatási intézmény vesz részt a programban. A számoknál is fontosabb, hogy a jogszabályi alapok mellett megteremtették a módszertant, amihez csak célhoz kötött forrásokat rendelnek (vagyis ezeket a pénzeket nem lehet mondjuk bekötőútra vagy főtér-rekonstrukcióra költeni).
A mentorprogram körül kipattant botrányban egy dolog biztosnak látszik: a HÖOK és az OKM megállapodása nyomán a mentorprogram dupla költségvetéssel (évi 60 millióból gazdálkodva) megy tovább. A miniszter az iskolai integráció intézményének sikereit nem védte meg, viszont ismét gyors volt tűzoltásban.
Össztűz
Az esélyegyenlőségi főigazgatóságot nem csak jobbról bírálják. Mohácsi Viktória szabad demokrata EP-képviselő először a 168 órában, majd a múlt pénteken a HírTV-ben kérte számon, hogy hova tűnt a cigányok pénze. "Mielőtt kimentem Brüsszelbe, sikerült elérnem, hogy a roma integrációra az EU közel 70 milliárdot állítson be a 2004-13 közötti időszakra, és most talán 6 van meg" - mondta lapunknak Mohácsi, aki megnézné, mennyit csoportosítottak át, mennyi jutott esélyegyenlőségre, és mennyi folyt ki vagy tűnt el a rendszerből - amiért szerinte csak a Borovszky vezette terület a hibás. A HírTv-ben is hangoztatott szám azonban félrevezető: az uniós fejlesztések közoktatási integrációs és esélyegyenlőségi programjaira a Nemzeti Fejlesztési Terv már Mohácsi kimenetele előtt is 7,7 milliárdot szánt, ami az Új Magyarország Fejlesztési Tervben nem egészen 40 milliárdra emelkedik.
