Április 24-e lesz az Aranybulla napja

  • Narancs.hu/MTI
  • 2022. szeptember 29.

Belpol

A dokumentum kiadásának jubileumára emlékülést tartottak a Parlamentben.

Ezeréves államiságunk meghatározó eseményeként méltatta az Aranybulla nyolcszáz évvel ezelőtti kibocsátását a köztársasági elnök csütörtökön Budapesten. Novák Katalin a Parlamentben, az Országgyűlés Hivatala által a dokumentum kiadásának jubileumára rendezett programsorozat ünnepélyes emlékülésén szólalt fel.

Novák Katalin hangsúlyozta: az Aranybulla alkotmányos fejlődésünk alapja és hivatkozási pontja lett, „a ma magyarjainak is megerősítés és önbecsülésünk egyik forrása; megerősít bennünket abban, hogy méltók vagyunk atyáink örökségére és mások tiszteletére, arra emlékeztet, hogy nem elszenvedjük, hanem magunk is írjuk Európa történelmét”. Az Aranybulla a magyarok szabadság és törvényesség iránti történelmi elköteleződésének bizonyítéka, egyben kiállás az ország érdekeinek elsőbbsége mellett – fogalmazott a köztársasági elnök.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke az emlékülést megnyitó beszédeben azt hangsúlyozta, noha az eredeti példány a maga fizikai valójában vélhetően már soha nem lesz fellelhető, „az Aranybulla eszmei valóságát megtaláltuk: ott van a magyarok szabadságszeretetében, beépült nemzetünk alkotmányos önazonosságának DNS-szerkezetébe.” Egy évezredes államalkotói lét magyar tapasztalata, hogy a szabadság – az egyén és a közösség számára egyaránt – mindig a szellemi és anyagi önrendelkezés jogában, képességében és lehetőségében gyökerezik. A szellemi önrendelkezés alapja a tudás, az anyagi önrendelkezés alapja pedig a tulajdon. Tudás és tulajdon nélkül sem az egyén, sem a közösség számára nincs szabadság – fogalmazott a házelnök.

A múlt és a jelen párhuzamaként persze Brüsszel sem maradhatott ki Kövér László beszédéből. Hiszen mikor lenne időszerűbb az Aranybullára emlékezni, mint ma, amikor az Európai Unióban Magyarország a nemzeti ellentmondási jogának tiszteletben tartásáért harcol a saját létérdekeit fenyegető brüsszeli tervekkel szemben? – tette fel a kérdést az Országgyűlés elnöke.

A rendezvényen felszólalt még  Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke, Varga Zsolt András, a Kúria elnöke, Trócsányi László, a Fidesz európai parlamenti képviselője, volt igazságügyi miniszter és Zsoldos Attila akadémikus, történész is Az ünnepi ülés zárásaként Kövér László bejelentette, hogy az Országgyűlés törvényben örökíti meg az Aranybulla emlékét, jelentőségét és április 24-e lesz Aranybulla napja.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.