"A kisebbik lányom azzal jött haza, hogy másnap valamilyen különleges rajzpapírt kell vinnie az iskolába. Nem volt nálam elég pénz ilyesmire, úgyhogy írtam a tanárnak, hogy elnézést, de csak két nap múlva tud majd a Sabrina papírt vinni. Az egyik barátnőjétől kapott is papírt, de a tanárnő az egész osztály előtt elvette tőle azzal, hogy ha anyád nem tud adni, akkor nem rajzolhatszÉ"
Ostrava déli szélén, egy háromszintes, lerobbant épületben beszélgetünk a hatgyerekes Alena Leskovával. A legnagyobb lány már elköltözött, Alena a férjével és öt gyerekkel él a mintegy 50 négyzetméteres lakásban. A lakásban minden a feje tetején áll, a kicsik alig bírnak magukkal, ám mindez egyáltalán nem a külföldi újságírónak szól. Másnap nagy nap lesz. Végleg lezárul az a több mint nyolc éve kezdődött jogi eljárássorozat, amibe a roma család azért kapcsolódott be, hogy elégtételt szerezzen, amiért a gyerekeket a cseh oktatási rendszer a 90-es évek óta kisegítő iskolába kényszerítette.
A rajzpapíros történet helyszíne az általános iskola volt. Az akkor nyolcéves Sabrina gyakran jelentkezett, és arra kérte a tanárt, magyarázza meg, amit nem ért. A tanárnak azonban Alena szerint nem volt ideje vagy kedve foglalkozni a lányával, és inkább a sarokba állította, ha sokat kérdezősködött. Aztán behívták a szülőket, hogy Sabrina nem tudja tartani a lépést a többiekkel, és jobb lenne neki a (gyengébb képességű, tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek fenntartott) kisegítő iskolában. Eleinte ellenkeztek, de mivel a kislánynak a tanárnő nem volt hajlandó érdemben segíteni, végül aláírták a papírokat. A kisegítőben pár héttel később azt mondták, hogy ilyen okos, ennyire gyorsan tanuló gyereket még sosem láttak.
Strasbourgig
Sabrina és nővére, Denisa esete nem számít különlegesnek. Egy 1999-es kutatás szerint a nyolc ostravai kisegítő iskolában az 1360-ból 762 tanuló (56 százalék) volt roma. A 33 372 "normál" általános iskolai tanuló közül viszont alig 2,26 százalék cigány akadt. Míg a többségi gyerekeknek csak 1,8 százaléka járt kisegítőbe, a roma gyerekeknek több mint a fele. Nekik tehát 27-szer nagyobb esélyük volt arra, hogy az általános iskolánál jóval gyengébb képzettséget adó, a továbbtanulási lehetőségeket a minimálisra szűkítő kisegítő iskolába kerüljenek, mint a többségieknek.
Azokat a gyerekeket, akiknél tanulási, beilleszkedési zavarok jelentkeztek, egy pszichológiai felmérést követően a kisegítő iskolák igazgatóinak döntése alapján a kisegítőbe irányították. Ahogy mások, a 18 érintett ostravai cigánygyerek szülei sem fellebbezték meg ezt a közigazgatási döntést, hanem aláírták a papírokat. Ahogy ma mondják, azért, mert egyrészt egy kitöltött formanyomtatványt toltak eléjük, és ők az aláírást merő formalitásnak hitték; másrészt pedig mert nem tájékoztatták őket a döntés súlyáról, következményeiről. 1999 nyarán a szülők többsége kérvényezte a gyerekek visszahelyezését a normál általánosba. A vizsgálaton csak négyen feleltek meg. A többiek kérelmét szeptemberben a helyi oktatási hatóság elutasította. Időközben pár szülő a gyerekeik nevében a prágai alkotmánybírósághoz fordult.
A beadvány lényege az volt, hogy mivel a gyerekek nem megfelelő oktatásban részesültek és sérült a méltóságuk, a testület állapítsa meg a jogsértést, semmisítse meg a kisegítőbe irányításról szóló határozatokat, tiltsa meg az iskoláknak és az oktatási hatóságoknak a jogsértő gyakorlat folytatását, ugyanakkor írja elő számukra az érintett gyerekek korrepetálását, hogy azok ne szenvedjenek maradandó hátrányt. A beadvány fogalmazói szerint a gyerekek kisegítő iskolába irányítása a gyakorlatban szegregációt és diszkriminációt eredményezett, amit jól mutat, hogy Ostravában lényegében külön iskolarendszer működik a roma és a nem roma diákok oktatására.
A kisegítő iskolák és a helyi oktatási hatóság ellenvéleménye szerint viszont szó sem volt diszkriminációról, a gyerekeket egyéni pszichológiai szakvélemények alapján küldték a kisegítőbe. A szülők által aláírt papír különben is kitért a fellebbezés lehetőségére, ám ők nem éltek a lehetőséggel. Az oktatási minisztérium beadványa is tagadta a diszkriminációt, ellenben megemlítette, hogy a roma szülők jellemzően negatívan állnak hozzá a gyerekek iskolai munkájához.
Az alkotmánybíróság 1999 októberében részben megalapozatlanság, részben hatáskör hiánya miatt elutasította a szülők keresetét.
A jogvita ezek után Strasbourgban folytatódott: a 18 gyerek képviselői a diszkrimináció megállapítását és fejenként 22 ezer euró nem vagyoni kártérítést kértek az oktatási, pszichológiai és érzelmi károk miatt. Az Európai Emberi Jogi Bíróság 2005 márciusában döntött a kereset befogadásáról, az első körben eljáró héttagú tanács azonban 2006 februárjában (6:1 arányban) azt állapította meg, hogy Ostravában nem sértették meg az Európai Emberi Jogi Egyezmény (Egyezmény) diszkriminációt tiltó 14. cikkelyét. A panaszosok ekkor kérték, hogy ügyüket a 17 tagú nagytanács is tárgyalja, amit a bíróság a kereset jelentőségére tekintettel júliusban jóvá is hagyott. Az írásbeli beadványokat 2007 januárjában egynapos tárgyalás követte, a határozatot két hónapja, november közepén hirdették ki.
Az ár
Az ítélet szerint a cseh oktatási rendszer a kisegítő iskolák működtetésével faji alapon diszkriminálja a romákat, amivel megsértette a 18 panaszos oktatási jogait. A kártérítési igényt ugyanakkor túlzottnak találták, és a jogos mértéket 4000 euróban állapították meg.
Az ítélet több szempontból is kiemelkedő jelentőségű. Ostrava az első eset, hogy a bíróság az Egyezmény egyik aláíró államát faji alapú oktatási diszkriminációban mondja ki vétkesnek. A strasbourgi bíróság esetjogi, azaz precedensalapú eljárásrendben működik, így az ítélet fontos új jogi eszközt ad azon állampolgárok és jogvédő szervezetek kezébe, akik más országokban is fel kívánnak lépni a csehországihoz hasonló, fajilag szegregált iskolai környezeteket eredményező gyakorlat ellen. A döntésnek azonban mindezek mellett is vannak egyéb, fontos tanulságai.
"A probléma az volt, hogy az egyes gyerekek kisegítő iskolába irányításának dokumentációjából lehetetlen volt kimutatni a rasszista indítékot" - kezdte magyarázni a Narancsnak a jogi stratégiát David Strupek, akit a budapesti Európai Roma Jogok Központja (ERRC) kért fel 1999-ben, hogy lássa el az ostravai romák képviseletét. A hazájában időközben ismert jogvédővé vált fiatal prágai ügyvéd az ERRC angol és amerikai ügyvédeivel együtt ezért annak bizonyítására helyezte a hangsúlyt, hogy maga a cseh oktatási rendszer diszkriminatív. "Tudtuk, hogy a rendszer rossz és igazságtalan, a statisztikák pedig lehengerlők. Aztán az első strasbourgi döntés után alaposan megcsappant az optimizmusunk."
Abban, hogy a második körben a strasbourgi nagytanács végül mégis az ostravai diákok javára ítélt, két tényező játszott döntő szerepet. Egyrészt a bíróság elfogadta, hogy közvetett diszkriminációnak minősül, ha az egyes személyek tekintetében nincs rasszista motiváció, ám az intézkedések összessége egy megkülönböztethető csoportot mégis rendre hátrányos következményekkel sújt. Ez esetben viszont a bíróság szerint a bizonyítás terhe is megfordul, és immár az Egyezményt aláíró állam képviselőinek kell bizonyítaniuk, hogy az állam eljárása nem jogsértő; vagyis például azt, hogy a diszkriminatív eljárásra utaló statisztikák nem helytállók. A másik kulcstényező épp a statisztikai adatok bizonyítékként elfogadása volt. Márpedig olyan statisztikákkal, amelyek cáfolták volna a felperesek állítását, vagy valamiféle magyarázatot adtak volna például arra, hogy Csehországban a kisegítő iskolába járó gyerekek 70 százaléka roma (2005), a cseh államot képviselő ügyvéd nem tudott előállni.
Kumar Vishwanathan szerette volna, ha a strasbourgi bíróság által megítélt, gyerekenként 4000 euró múlt heti átadása egy csoportos összejövetel keretében történik. Az indiai származású tanár az 1997-es nagy morvaországi árvíz idején alapította az "Együttélés" nevű szervezetet a hajléktalanná váltak megsegítésére. Az egyebek mellett egy komplett falut is felépítő Együttélés mára a 300 ezres város és környéke legismertebb jogvédő civil szervezete lett. 'k karolták fel 1999-ben a kisegítő iskolák diszkriminatív gyakorlata miatt tiltakozó szülők ügyét is. Mivel a cseh állam soha nem kért bocsánatot a történtekért, sőt a gyakorlat, ha némileg kozmetikázva is, de máig folytatódik, Vishwanathan úgy gondolta, hogy a 16 családnak jólesne, ha az esemény nemcsak a pénz szétosztásáról szólna, és valamilyen ünnepélyes keretet sikerülne adni a napnak.
Nem így lett. A családok sorban érkeztek, egyenként bementek az Együttélés irodájának belső helyiségébe, David Strupek leszámolta és átadta a pénzt, közben pedig jogi tanácsokat is adott. Az egyik anyuka például általános megrökönyödést keltve nem akarta átvenni a számára amúgy vagyonnak beillő összeget. Aztán kiderült, hogy egyáltalán nem bolondult meg, sőt. A legtöbb család jövedelmének az alanyi jogon járó pótlékok mellett a legfontosabb eleme a rászorultság alapú segély, amit az önkormányzatnál kell évente kérvényezni. Mivel a családok jelentős összeghez jutnak, megszűnik a rászorultságuk, azzal együtt pedig a segélyjogosultságuk is. Gyors telefont követően megtudtuk, hogy az önkormányzat terve szerint a strasbourgi "győzők" annyi hónapig nem kapnak majd eseti segélyt, ahány hónapnyi átlagos segélyt a kártérítés összege kitesz. Az asszony tehát nagyon is racionálisan gondolkozott, amikor a hosszú távú biztonság érdekében inkább lemondott volna a kártérítésről.
Strupek ügyvéd egyből újabb pert vizionált, de Vishwanathan, mint kifejtette, bízik benne, hogy sikerül megállapodni a város vezetésével, hiszen elég rossz üzenete lenne, ha a kártérítés összegét az állam ilyen módon szedné vissza a cigányoktól. Végül az anyuka aláírta az átvételi elismervényt. A következő családban viszont komoly viszály tört ki, a pénzre ugyanis a külön élő, de a gyerek felügyeleti jogait részben gyakorló apuka is bejelentkezett. Az indulatokat végül sikerült elcsitítani, az Együttélés vezetője pedig belátta, hogy kínos lett volna, ha az afférnak az általa elképzelt ünnepségen a többi család is tanúja lett volna.
Kilátások
"A minisztériumban, és itt, a régióban is kezdik megérteni, hogy változtatniuk kell a rendszeren, mert tarthatatlan, ahogy működik. Reggelente elég kiállni az utca szélére, hogy lássuk, az egyik busz a cigány gyerekeket viszi a kisegítő iskolába, a másik meg a cseh gyerekeket az általánosba - mondja Kumar Vishwanathan, miután az utolsó gyerek családja is megkapta a pénzt. - Egyelőre lassan változik a rendszer, és a kisegítő iskolák pár évvel ezelőtti átnevezése nem igazán tekinthető előrelépésnek, mert valójában semmi sem változott. A legnagyobb gond az általános iskolák igazgatóival van, nekik kéne megnyitniuk az iskoláikat, hogy a roma gyerekeket is befogadják. Az új ipari óriásberuházások miatt több ezer koreai család költözik a környékre, kíváncsi vagyok, ők tűrik-e majd, hogy a gyerekeiket kisegítőbe küldjék, csak mert nem jól értik a feladatokat. Márpedig ha ők nem hagyják, akkor a romáknak sem kéne."
Ebben a tanévben a 18 ostravai gyerek közül kettő jár még kisegítő iskolába. 12-en már végeztek, ők mind munkanélküliek, hárman szakmát tanulnak. A négy közül, akit 1999-ben visszaengedtek a normál általánosba, egy dolgozik, egy munkanélküli, ketten szakmát tanulnak. Mindannyian tudják, hogy középiskolai végzettségük valószínűleg soha nem lesz.
"A pénzt a gyerekeimnek ítélte meg a bíróság. A nagylányom, Denisa holnap maga veszi át, Sabrinának meg letétbe helyezzük, aztán majd jövőre, ha nagykorú lesz, eldönti, mihez kezd vele. Nekem nem a pénzért, hanem azért fontos, ami Strasbourgban történt, mert talán a három, most még elég kicsi gyerekemnek könnyebb lesz. Szerettem volna, ha Sabrina orvos lesz, meglett volna hozzá az esze. De a kisegítőben végzetteknek ez lehetetlen, ma már tudom. Most 19 éves, szakácsnak tanul, talán sikerül neki."
Idézetek a nagytanács 13:4 arányú döntéséből
177. (É) Ha a kérelmező igazolta az eltérő bánásmódot, a bíróság szerint a kormánynak kell bizonyítania annak indokoltságát. (É)
179. (É) Bizonyos esetekben, ahol teljesen vagy java részben a hatóságok bírnak kizárólagos tudomással a szóban forgó ügyekről, őket terhelheti annak bizonyítása, hogy azokra kielégítő és meggyőző magyarázattal szolgáljanak.
180. A bíróság korábban leszögezte, hogy a statisztikák önmagukban nem alkalmasak egy diszkriminatív gyakorlat feltárására. Azonban újabb, a diszkrimináció kérdését érintő ügyekben, ahol a kérelmezők szerint egy általános eljárás vagy konkrét helyzet különbséget eredményezett (É), a bíróság nagyban támaszkodott a felek által benyújtott statisztikákra, hogy megállapítsa, a két csoporttal (É) eltérő módon bántak-e.
195. (É) A kérelmezők által benyújtott bizonyítékok elég jelentősek és megbízhatóak, hogy megalapozzák a közvetett diszkrimináció vélelmét. Ezért a kormánynak kell igazolnia, hogy a jogszabályok hatásából fakadó különbség objektív, a származástól független okokra vezethető vissza.
209. (...) Mivel megállapításra került, hogy a vonatkozó jogszabályok (...) aránytalanul sérelmes hatással bírtak a roma közösségre, a bíróság úgy tekinti, hogy a kérelmezők az adott közösség tagjaiként maguk is szükségképpen diszkriminatív bánásmódban részesültek. A bíróságnak ennek megfelelően szükségtelen vizsgálnia az egyes kérelmezők egyéni eseteit.
Vigyázó szemetek
Az ostravai romák strasbourgi pernyertessége azért fontos fejlemény idehaza is, mert számos hasonló iskolai szegregációs perben (Hajdúhadház, Miskolc stb.) teremthet hivatkozási alapot. Bár a strasbourgi precedens Magyarországon nem minősül hatályos joganyagnak, hosszú távon és áttételesen több módon is befolyásolhatja a hasonló jellegű jogviták kimenetelét. Egyrészt a bíróságoknak számolniuk kell azzal, hogy a diszkriminatív bánásmódot sérelmező felperesek a jogerős hazai elutasítás után nagyobb arányban fordulnak jogorvoslatért az Európai Emberi Jogi Bírósághoz, ahol - megfelelő statisztikai bizonyítékok birtokában - akkor is nagyobb eséllyel számíthatnak kedvező döntésre, ha a konkrét esetben a diszkrimináció nem vagy csak nehezen bizonyítható. Az ebből fakadó presztízsveszteség elkerülése érdekében a magyarországi ítélkezési gyakorlat - törvényi változás nélkül is - a diszkriminatív ügyek szigorúbb elbírálásának irányába mozdulhat.
Az esetleges vesztes perekből fakadó presztízsveszteség, vagy az attól való félelem az államot is arra sarkallhatja, hogy változtasson a kifogásolt diszkriminatív eljárásokon, gyakorlatokon, vagy megfelelő védelmet nyújtson azok ellen. Ha ugyanis Strasbourgban elég lesz azt felmutatni, hogy valaki például a magyar oktatási rendszerben, az egészségügyben vagy a munkaerőpiacon hátrányt szenved, és az illető egy olyan csoporthoz tartozik (például nő, cigány vagy meleg), melyet az adott területen a releváns statisztikai adatok értelmében amúgy is jelentős negatív megkülönböztetés sújt, Magyarország idővel súlyos és tömeges pereknek néz elébe.
Ellenvélemények
Ostravában nem sikerült a helyi illetékeseket szóra bírni, a cseh kormány pedig egyelőre nem nyilatkozik az ügyben. A peranyaghoz fűzött "alperesi" beadványai alapján a kormány arra számított, hogy mivel a szülők elmulasztottak fellebbezni a döntés ellen, a bíróság nem fogadja be a beadványukat. A következő fő elem az egyes gyerekek kisegítőbe irányításának a vizsgálata volt, a dokumentumokból ugyanis nem hogy diszkriminatív célzat, de még a gyerekek etnikai háttere sem derül ki. A bíróság ugyan kitért a pszichológiai tesztek alkalmasságának kérdésére, de részleteiben egyáltalán nem foglalkozott a 18 gyerekkel történtekkel. A védekezés harmadik oszlopa azoknak az erőfeszítéseknek a taglalása volt, amiket a cseh állam a roma gyerekek oktatásának javítása érdekében tett és jelenleg is tesz. Ezeket azonban lesöpörték a napjainkban is tragikus helyzetről szóló statisztikák, a perbe avatkozó jogvédő szervezetek felmérései, kutatásai, továbbá rengeteg egyéb nemzetközi testület beidézett véleménye és állásfoglalása.
Az ítélethez a leghosszabb ellenvéleményt a cseh Karel Jungwiert bíró fűzte. Szerinte az idézett statisztikák többsége irreleváns, pontatlan, tényszerűtlen, ráadásul azokat úgy válogatták össze, hogy kedvezőtlen fényben láttassák a csehországi helyzetet. A szlovák Jan Sikuta ennél némileg érdemibb megállapításokat tett. Szerinte nem a romákkal és a nem romákkal bánik a rendszer eltérően, hanem a normál és a kisegítő iskolába járó diákokkal, függetlenül az etnikai hátterüktől, mégpedig azért, hogy mindenki részesüljön a kötelező oktatásban.
A legérdekesebb megjegyzés a spanyol Borrego Borregóhoz kötődik. Szerinte a bíróság a faji diszkrimináció üldözése során túlságosan nagy engedményt tett azáltal, hogy nem vizsgálta a panaszosok egyéni helyzetét, és ezáltal tényszerű bíráskodás helyett maga is afféle nemzetközi jogvédő szervezetként kezdett működni. Borrego Borrego szerint a nagytanács, amikor kimondta, hogy a szülők nem feltétlenül tudhatták, mihez adják a beleegyezésüket a gyerekek kisegítőbe irányításának aláírásakor, megengedhetetlenül lekezelően nyilatkozott.
