Magyar Narancs: Megteheti-e egy városvezető, hogy hagyja idáig fajulni a helyzetet?
Demszky Gábor: A végkielégítési botrány július végén tört ki, azóta nyomozás és vizsgálatok indultak, személycserék történtek, s teljesen átalakítjuk a cég vezetési és ellenőrzési mechanizmusát. Főpolgármesterként ez a felelősségem. Amikor általános politikai felelősségről beszéltem - amely nemcsak a főpolgármesterre, hanem a közgyűlés minden egyes képviselőjére is vonatkozik -, nem hárítani vagy maszatolni akartam. Ezek az ügyek visszahullnak ránk, hiszen a választópolgárok minket is épp úgy felelőssé tesznek a helyzetért, mint a BKV felügyeletét ellátó helyettesemet - jól mutatják ezt a különféle felmérések, a közhangulat nem túl rózsás. A közlekedési vállalat költségvetésében több mint egymilliárdos lukat ütő végkielégítési botrány hihetetlen morális kárt is okozott. Az is vérlázító, hogy milyen technikákat alkalmaztak a határozott idejű szerződések megkötésekor, milyen módszerekkel tették lehetővé ezeknek az óriási összegeknek a kifizetését. Nem sorolom viszont ide azokat a végkielégítéseket, amelyeket a munka törvénykönyve alapján fizettek ki a távozó, a cégnél évtizedek óta dolgozó alkalmazottaknak. A létszámcsökkentés hosszú távon mérsékli a vállalat kiadásait.
MN: Életszerű, hogy a főpolgármesternek semmilyen tudomása nincs arról, mi zajlik a város közlekedési cégénél?
DG: Hozzám többnyire akkor kerülnek egy társaság konkrét ügyei, amikor valami baj van, és közbe kell avatkoznom. Antal Attila idején például a tanácsadói szerződések kapcsán kellett közbelépnem. Ez - a botrányos busztenderrel együtt - hozzájárult ahhoz, hogy a vezérigazgatónak távoznia kellett. A végkielégítési ügyekről augusztusban a sajtóból értesültem. Nem őrültem meg, ha hamarabb tudok róla, azonnal beavatkozom. A főváros irányítása úgy működik, mintha a kabinetünk egy kis kormány lenne. Én csak abban az esetben nyúlok át a "minisztereken", a helyetteseimen, ha azt látom, hogy olyan anomália keletkezik, amit az adott főpolgármester-helyettes már nem tud kezelni. Ez egy ötszázmilliárdos költségvetésű nagyváros, ahol le kell osztani a feladatokat és a velük járó felelősséget, ráadásul ezt a koalíciós megállapodás is indokolja. A főpolgármester-helyettes a koalíciós szerződésben rá ruházott területért nemcsak politikai, hanem teljes polgári, munka- és büntetőjogi felelősséggel tartozik.
MN: Politikai rövidlátásra vall, ha úgy ruházza át helyettesére a felelősséget, hogy közben saját maga számára nem biztosította a megfelelő információs csatornákat.
DG: Ha nincs jelzés a BKV-tól, a belső ellenőrzéstől, a helyettesemtől vagy akár a sajtótól, akkor nem tudom, hogy az adott területen mi zajlik. Nem hárítom a felelősséget, ahogy tudomást szereztem róla, azonnal cselekedtem. De amíg nem tudtam róla, lépni sem tudtam.
MN: Miként értékeli, hogy az igazgatóság SZDSZ-es tagjának, Tótfalusi Györgynek a tanácsadója, Futó Sándor is hatalmas végkielégítéssel távozott, továbbá úgy adott tanácsokat a BKV-nak, hogy közben Tótfalusival közös cégeik vannak?
DG: Nem teszek különbséget szocialista és liberális delegáltak között, az ilyen gyakorlatot messzemenően elutasítom. Látni kell, hogy a BKV-nál háromfajta végkielégítés volt. A legtöbb esetben sem jogi, sem erkölcsi aggály nem merül fel, egyszerűen megváltak a fölösleges munkaerőtől, és kifizették a törvényes járandóságát. Volt, amikor nyilvánvalóan törvénytelen és csalárd módon fizettek ki tízmilliókat, ezekben az esetekben a bíróság fog dönteni. És volt, amikor a jogszabályoknak mindenben megfeleltek, csak éppen irritálóan nagy összegeket fizettek ki a munkaszerződések alapján. Ebbe az erkölcsileg aggályos kategóriába sorolom ezeket az eseteket is. Még egy indok az igazgatóság visszahívásához.
MN: A könyvvizsgáló már idén év elején jelezte, hogy gond van a végkielégítési gyakorlattal. Ezt látta az igazgatóság és a felügyelőbizottság (fb) is, de elhessegették a Deloitte aggodalmait. Az SZDSZ-nek mindkét testületben van képviselője.
DG: A Deloitte csak egy jogi észrevételt tett, a végkielégítések mértéke nekik sem tűnt fel. De az it és fb gyanúját felkelthette volna. Többek között ezért is kezdeményeztem hetekkel ezelőtt mindkét testület visszahívását. A javaslatomat az MSZP először visszautasította, mostanra viszont rájöttek arra, hogy nincs más megoldás. Maradva a korábbi hasonlatnál: tudnia kell-e a kormányfőnek arról, hogy a MÁV-nál mekkora összeget fizetnek ki végkielégítés címén? Nagyon messze van tőle az adott terület: ott van közte és a vasút között a MÁV igazgatósága, felügyelőbizottsága, a közlekedési miniszter. Feltehetően ő lesz az utolsó, aki az ügyekről értesül, főleg, ha el akarják titkolni előle - legfeljebb informális csatornákon keresztül értesülhet, hogy valami nagyon nincs rendjén, de pletykák alapján nem lehet intézkedni. Ráadásul a BKV-ügyek mögött konspiráció volt, gondoljunk csak a titoktartási pénzekre, vagy arra, hogy az egyébként megszavazott ezerötszáz fős létszámleépítés költségei közé rejtették az egyedi nagy kifizetéseket is.
MN: A végkielégítési skandalumok nem mai keletűek, Antal Attila csak a közfelháborodás hatására mondott le a több tízmilliós lelépési pénzéről. Miért nem merült fel korábban, hogy önkormányzati szabályozással vegyék elejét az ilyen botrányoknak?
DG: A menedzserszerződések tartalmának szabályozása már 2008 januárjában felmerült. Hagyó Miklós levélben fordult több cég, köztük a BKV igazgatóságához, melyben konkrét javaslatot kért tőlük a kérdéskör rendezésére. Az igazgatóság egy hónapon belül válaszolt, de a főpolgármester-helyettes nem lépett, az ügy abbamaradt. Ezért tartom bölcs döntésnek, hogy a főpolgármester-helyettes megvált a BKV felügyeletétől. Kiderült, hogy nem bír a feladattal.
MN: Miért vártak Hagyóra, miért nem tettek önálló javaslatot a gazdasági csúcsbizottság vagy a közgyűlés SZDSZ-es tagjai?
DG: Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy 2006-ig ilyen jellegű botrány nem volt a BKV-nál. Azt érdemes vizsgálni, hogy mi történt Aba Botond távozása után, hogyan változott meg a rendszer. Lényegében most a régi szisztémát állítjuk vissza, így elvontuk a gazdasági "csúcsbizottságtól" a társaságok kinevezési jogköreit - mindezt ötpárti, egyhangú döntéssel. Azt is javasoltam, hogy adjuk oda az fb vezetését az ellenzéknek, az MSZP ezt kezdetben nem támogatta, de a múlt héten ebbe is beleegyeztek. Továbbá azt is kezdeményeztem, hogy alkossunk egy olyan rendtartást, amely részletekbe menően szabályozza a menedzserszerződések tartalmát. Többek között kerüljön bele, hogy egy közvállalatnál nincs titoktartás címen kifizetett pénz. Terveink szerint ez a szabályozás szeptember 15-ig elkészül. Ezzel a csomaggal akarok a miniszterelnökhöz menni, és a BKV jövőjéről tárgyalni. Ha kezességet akarok kérni a kormánytól azért a hitelért, amit a BKV most készül felvenni, akkor bizonyítanom kell, hogy a pénzt szabályosan, ellenőrzött körülmények között költik majd el - Bajnai Gordon ezzel kapcsolatos észrevételeit teljesen jogosnak tartom. Már csak egy lényegesebb kérdésben van vita: az ügy lezárásaként az MSZP le akarja mondatni Kocsis Istvánt, én viszont még nem láttam olyan vizsgálati anyagot, amely az ő felelősségét ebben az ügyben kimondta volna.
MN: Nemrég tárgyalt Lendvai Ildikóval, mi volt az ő álláspontja?
DG: A kezdetektől ellentmondásos jelzéseket kaptunk Kocsissal kapcsolatban az MSZP-től és a kormánytól. Eleinte az volt a miniszterelnöki szintű álláspont, hogy Kocsist éppen kirúgták a Magyar Villamos Művektől, semmiképpen nem lehet kinevezni. Később viszont informális csatornákon az jött a szocialistáktól, hogy csak ő lehet a BKV vezetője. Nekünk erre figyelni kellett, hiszen a BKV működése a mindenkori kormány pénzügyi támogatásától függ. Más állami vállalatokhoz hasonlóan a BKV sem felel meg azoknak az uniós normáknak, amelyek előírják, hogy közfeladatokat ellátó cég költségvetését nem lehet hiánynyal tervezni. Márpedig ennek a kritériumnak a közlekedési társaság évtizedek óta nem felel meg, kalkuláltan évi 8-10 milliárd veszteséget termel - a probléma már a tanácsrendszer óta fennáll. Az önkormányzati törvény a városhoz rendeli a feladatot, de pénzt nem ad hozzá, ugyanakkor az állam elvonja azt az adóbevételt, amit a BKV finanszírozására fordíthatnánk. Marad a tarifák emelése, ami rendszerint a városvezetés fejére vonja az utazóközönség haragját. A büdzséjének negyven százalékát így is a jegyárakból teremti elő, ami nemzetközi összehasonlításban is jónak mondható. A teljesítmény csökkentése, azaz járatok törlése még kevésbé lenne kívánatos. Most legalább harmincmilliárd hitelt kell felvennie a BKV-nak, ami azonban a kezesség révén legfeljebb hárommilliárdjába kerülne a kormánynak.
MN: Ez nem feltétlenül igaz. Ha a BKV a felvett hitelt később nem tudja visszafizetni, akkor a teher a kabinet nyakába szakad.
DG: Tudomásom szerint a közlekedési vállalat ezt a pénzt a korábbi hiteleinek visszafizetésére fogja fordítani. Egyébként, ha 32 helyett 50 milliárdot kapna vissza a cég a budapestiek adójából, akkor rendben működne a vállalat.
MN: Mit tud elérni a főváros a kormánynál akkor, amikor a kabinet épp az önkormányzatoktól és a tömegközlekedéstől kíván pénzt elvonni a válságra hivatkozva?
DG: A következő kérdést kell megválaszolnia a kabinetnek: bevállal-e egy olyan helyzetet, amikor összeomlik, fizetésképtelenné válik a BKV, leállnak a járatok, sztrájk van, az önkormányzat képtelen rendet teremteni, a lakosságban pedig gyűlik a harag - pár hónappal a választások előtt? Ne feledjük, a BKV szolgáltatási területén állítják elő a GDP negyven százalékát, ha leáll, egy hét alatt nagyobb kár keletkezik a gazdaságban, mint amekkora a bankgarancia összege. Abban nem vitatkozom a kormányfővel, hogy előbb rendbe kell tenni a cég ügyeit, de a finanszírozási kérdést minél hamarabb rendezni kéne, így nem mehet tovább. Az együttműködésben annak alapján is bízom, hogy annak idején én segítettem a Bajnai-kormány megalakulását. Tavasszal az SZDSZ ügyvivő testületében én állítottam át embereket, és győztem meg őket, hogy támogassák a miniszterelnök-jelöltet - és ezt Bajnai Gordon pontosan tudja.
MN: Az [origo] által nyilvánosságra hozott fb-jegyzőkönyv szerint pár hete Kocsis István azt mondta, hogy még a harmincmilliárd sem elég.
DG: Feltehetően arra utalt, hogy növelni kéne a normatívát, más megoldás hosszú távon nincs. Azért a harmincmilliárdból hiteleket lehet törleszteni, idén működtetni tudnánk a vállalatot, és be lehetne indítani egy autóbuszcsere-programot. Ebből, továbbá a támogatásokból és a jegybevételekből jövő év végéig ellenne a BKV.
MN: Kire szavazott az SZDSZ július 12-i küldöttgyűlésén?
DG: Egyértelmű, hogy Retkes Attilára. De 2007-ben például Kóka Jánosra adtam a voksom - nem tartoztam a Fodor-táborhoz -, mert úgy láttam, hogy neki van releváns gazdaságpolitikai programja.
MN: Most pont erről folyik a vita a pártelnök és a frakcióvezető között, ugyanakkor a Bajnai-kabinet nyilván Kókával egyeztet, nem az ön által támogatott súlytalan Retkessel. Jó döntés volt Retkes mellé állni, hiszen a vita elfajulása az ön tárgyalási pozícióit is rombolja?
DG: Hiba lenne engem az SZDSZ vezetésével azonosítani. Az EP-voksolás után többeket megkerestem, hogy induljanak az elnökválasztáson, de nem vállalták. Retkes viszont vállalta a megmérettetést, és meggyőző többséget szerzett. Már akkor deklaráltam, hogy a párt országos politikájába a jövőben nem kívánok beleszólni, hátrébb lépek, nem veszek részt az ügyvivő testület munkájában, nem kiabálok be a pálya széléről - mint ahogy manapság egyesek teszik. Ami a párt helyzetét illeti, nagyon fontosnak tartanám a különféle új és régi szervezetek, egyesületek összefogását. Ha úgy tetszik, húsz év után eljutottunk oda, ahol kezdtük: létre kell hozni egy lazább együttműködésen alapuló szisztémát, egyfajta új Szabad Kezdeményezések Hálózatát. Nem azt kéne nézni, ami szétválaszt, hanem azt, ami összeköt. Ma már az SZDSZ szavazóinak 43 százaléka fővárosi, innen kell elkezdeni a liberális párt újjáépítését.
