Duna, Hága, műtárgy: Lassú víz

szerző
Kerényi György
publikálva
1997/51. (12. 18.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Nemcsókkal kezdődött, Nemcsókkal fejeződik be az év: az államtitkár akkor is, most is a nyilvánosság előtt volt kénytelen megvédeni megbízója, a miniszterelnök vízlépcsőügyi elképzeléseit. Januárban a fű alatti magyar-szlovák tárgyalások miatt, most a hágai ítéletet követő egyezkedés során tett javaslatai miatt gyalázzák szegényt. Mindent megtesz miniszterelnökéért, és mégis Baja Ferenc a környezetvédelmi miniszter, aki lényegében egy éve meg sem szólal a Duna ügyében. Hálátlan, nagyon hálátlan munka a politikusé.

Nemcsókkal kezdődött, Nemcsókkal fejeződik be az év: az államtitkár akkor is, most is a nyilvánosság előtt volt kénytelen megvédeni megbízója, a miniszterelnök vízlépcsőügyi elképzeléseit. Januárban a fű alatti magyar-szlovák tárgyalások miatt, most a hágai ítéletet követő egyezkedés során tett javaslatai miatt gyalázzák szegényt. Mindent megtesz miniszterelnökéért, és mégis Baja Ferenc a környezetvédelmi miniszter, aki lényegében egy éve meg sem szólal a Duna ügyében. Hálátlan, nagyon hálátlan munka a politikusé.

Nemcsók államtitkár miniszterelnöki golyófogóként vívott heroikus harca végéhez közeledik. Feladatát elvégezte: Duna lényegében eladva, hágai ítélet hatályon kívül helyezve, lehet a kasszához fáradni. Az államtitkár szitává lett lőve ugyan, de hát ez volt a dolga: felfogni a főnökének szánt golyókat.

Két alsó duzzasztóról szóló ajánlata után a magyar-szlovák tárgyalások meglepő fordulatot nem nagyon vehetnek már, nem jöhetünk azzal, hogy bocs, sztornó az egész, szegény államtitkár rossz hírt kapott otthonról, rohama volt, rossz árut sózott rá a dílere, ezért mondta azt, amit mondott, mi mégiscsak ragaszkodnánk a hágai ítélethez, ami ugye nem beszél alsó duzzasztásról. A szlovák kollégák erre joggal mondhatják, hogy akkor Magyarország ügyeinek intézésére gyámot kellene kinevezni, egyébként meg coki. Ha pedig valami furcsa makacsságból továbbra sem szeretnénk a Nemcsók által kitaposott úton megegyezni, és visszakerülne Hágába a dolog, a bíróság is csak sajnálkozhatna, mondván, tetszett volna megfelelő embert találni a feladatra. A Nemcsók-javaslat semlegesítésére talán akkor lehetne halvány remény, ha rögtön visszahívná őt megbízója, a kormány, de ezt persze nem teszi, Nemcsók várja a szlovákok válaszát.

Koreográfia

1997 végén szögezzük le újból: a bős-nagymarosi vízlépcsőt és annak minden mutánsát környezetpusztító, megalomán, soha meg nem térülő beruházásnak tartjuk. A vízlépcső rendszerváltás utáni sorsa jórészt annak köszönhető, hogy a magyar politika soha nem volt egységes az elítélésében. Megvalósulásának folyamata a 94-es választások után gyorsult fel. Azóta, a hágai per alatt, majd az ítélet után jól kidolgozott koreográfia szerint zajlanak az események.

Hiába a hágai kereset, Horn és csapata a peren kívüli megállapodást hajtotta több okból is. Ha nem köti meg a két fél kezét az ENSZ egyik csúcsszervének verdiktje, akkor a Duna bármilyen politikai játszmában felhasználható: lehet vele sakkozni a határon túli magyarok ügyében, felhasználható a szlovák nehézipari mágnások és magyar érdekcsoportok közti szálak erősítésében, a szocikhoz közeli hazai lobbik kielégítésére, emellett előnyösnek vélt imázst mutat Nyugat felé: lám, vannak errefelé kultúrnépek is, nemcsak marakodó balkániak. Energia, hajózás? Nem ez a lényeg, tudják ők, hogy megy az olcsóbban is, fő az, hogy lehessen csöndben tárgyalgatni, ahogy ezt szokták volt a derék elvtársak. Idén januárra meg is egyeztek, derült ki a későbbi nyilatkozatokból. Aztán Meciar leállította a dolgot, mert neki odahaza éppen nem kellett semmiféle megállapodás a magyarokkal, úgyhogy kezdődhetett a per (MaNcs, 1997. szeptember 11.).

Ezek után nem kis feladat hárult a hágai magyar küldöttségre: nem elbukni a pert, de hagyni a Dunából a főnöknek is, elérni azt, hogy a bíróság ne kösse meg a két fél kezét, hadd sakkozzanak a Dunával maguk. A magyar küldöttségvezető záróbeszédében megpendítette, hogy ha a C variáns törvénytelensége kérdésében igazat is adna nekünk a tekintetes bíróság, e megállapítás következményeiről hadd döntsön a két ország. A magyar kompromisszumkészségre illendőn reagáltak a szlovákok is: képviselőjük záróbeszédének végén jócskán megváltoztatta a bírósághoz intézett eredeti kéréseiket, megpedzve, hogy nem ragaszkodnának ők bigottan a 77-es szerződés betű szerinti értelmezéséhez. A bíróság értékelte, hogy mindkét fél azt várja tőle, legyen kellően tág a verdikt, végrehajthatóbb is így a dolog, döntött: a 77-es szerződés konkrét tartalmában nem, de céljaiban érvényes továbbra is, azt bármivel kitölthetik a megegyezésre felszólított felek (MaNcs, 1997. október 2.).

A papírtigris-sztori

Az ítélet után komorság, homloknak ráncolása következett. Nincs mit tenni, vesztettünk - sugallták, újabban mondják is Hornék, valahol utat tévesztettünk, gyorsan pontosítva is lett, mikor. Véletlenül sem akkor, amikor megkötöttük, hazavittük, megsütöttük ezt a finom kis projektet, ´89 előtt tehát, hanem akkor, amikor végül mégsem ettük meg, helyette jól felmondtuk a szerződést. Ez volt a történelmi hiba, a felelősök pedig azok, akik ezt javasolták az akkori döntéshozóknak, a vízlépcső régi ellenzői. Legutoljára december elsején fakadt ki napirend előtt a miniszterelnök a parlamentben, mélységesen felháborodva államtitkára rugdosásán. (Annyira persze nem, hogy a Nemcsók-delegáció tárgyalási felhatalmazását megadó országgyűlési határozati javaslatot beterjessze, ráér az 54 százalékkal majd az eredményt megszavaztatni.) Horn szerint: 1. Magyarország számára a hágai ítéletnél sokkal kedvezőbb lett volna a különmegállapodás (amit ugyanazzal az 54 százalékkal erősített volna meg). 2. Nem volt és nincs ökológiai szükséghelyzet, elhamarkodottan bontottuk fel a szerződést és teljes körű elzárkózásunk miatt volt kénytelen Szlovákia a C variánshoz, a Duna eltereléséhez folyamodni. 3. Azokat, akik ide juttatták az ügyet, még egy fürdőkádhoz sem lenne szabad odaengedni. Õk, a papírtigrisezők vezették meg az akkori kormányt, amely persze nélkülük is elég hülye volt, mert nem vette észre, hogy "a Duna rendezésének ügye már nem a rendszerváltás egyik eszköze, elmúlt az az időszak". A vízlépcső ellenzőinek gyalázása szünet nélkül tart az ítélet óta, leginkább a papírtigris miatt. (Amikor a szlovákok 1991-ben azzal fenyegetőztek, hogy ha Magyarország nem száll vissza az építkezésbe, egy éven belül saját területükön fogják elterelni a Dunát, hozzá vadul építkeztek is, akkor a Duna Kör néhány vezetője a munkálatokat ijesztgetésnek, papírtigrisnek titulálta.) A tigris-sztori újbóli napirend előttire kerülése azért is figyelemre méltó ebben a miniszterelnök szűkebb környezete által megszerkesztett felszólalásban, mert függetlenül attól, hogy tévedtek-e a Duna körösök a készülő beruházás valós súlyát illetően, a dolgot - ha másért nem, a magyar területi szuverenitást fenyegető volta miatt - mégiscsak a magyar titkosszolgálatoknak kellett volna felderítenie. Két eset lehetséges. Vagy az történt, hogy egyáltalán nem zavarták őket a már 1989-ben bejelentett elterelési munkálatok mindinkább beton alakot öltő előkészületei. Vagy jelezték ugyan, hogy baj lesz, de itthon annyit susogtak a Duna körösök a politika fülébe, hogy az nem volt képes megfelelően törődni az ő titkosszolgáinak figyelmeztetésével. Ebben az esetben viszont a kormány, különösen a mostani a puszta hangulatkeltésnél kézzelfoghatóbb bizonyítékokkal kell rendelkezzen erről. Mindezt Taba Lajos volt csehszlovák konzulunk neve teszi még érdekesebbé, aki előbb a Hágát kikerülő különalkun dolgozó magyar csapat tagjaként, most a Nemcsók-delegáció titkáraként tárgyal a szlovákokkal amellett, hogy ő szolgáltat kitüntetett napilapok cikkeihez elrettentő adatokat a szlovákok által követelt forintokról. A tavalyi titkosszolgálati botrány, a Nyírfa-ügy kapcsán az is kiderült, hogy Taba Lajos a Nemzetbiztonsági Hivatal elemző csoportját is vezette. A szolgálatnál ilyen magas szakmai pozícióba nem kerülnek ejtőernyősök, ehhez szolgálati idő is kell. Akkor viszont jelentett-e Taba Lajos korábbi állomáshelyéről, vagy nem? S ha nem, akkor mit keres a tárgyalócsapatban?

Parlamenten kívül

A vereséghangulathoz és a környezetvédelem megregulázásához ("Hágában a környezetvédelmi érvek megbuktak") kellett az is, hogy az ítéletnek ne szülessen egységes értelmezése, hiszen annak alapján a követendő tárgyalási stratégia is kijelölhető. Ehelyett dezinformálás folyik. Hornéknak kedvez az ítélet utáni kakofónia: addig, amíg nincs egy letisztult, elfogadott értelmezés, addig bármi eladható a hágai ítéletből következő megoldásként. Jellemző, hogy a Nemcsók-csapat ellenőrzésére kijelelölt testület, a parlament környezetvédelmi bizottsága csak december 10-én, bő két héttel a kétgátas javaslat megtétele után hívott meg néhány nemzetközi jogászt az ítélet lefordítására. A bizottsági meghallgatásnak - ahogy Nemcsók korábbi meghallgatásainak - persze semmi jelentősége nincs, a kormánymegbízott azt csinál, amit akar, a parlamentnek a gyakorlatban semmilyen felelősséggel nem tartozik. A bizottság is úgy döntött, hogy tovább gyéríti Nemcsók meghallgatásait, és legközelebb január végén gyűlnek össze. Addigra biztos lesz megint egypár érdekes Nemcsók-javaslat.

A parlament plénuma elé csak napirend előtti témaként kerül az ügy, szó sincs arról, hogy bármilyen határozati javaslatról szavazzon a ház: sem a műszaki alternatívák értékelése során alkalmazott prioritásokról, sem a tárgyalódelegáció mandátumáról. Nem kell ebbe az ügybe a parlament, régen sem volt szokásban, hogy a Dunáról ne a Politikai Bizottság döntsön, miért pont ez a módi ne lenne adaptálható a rendszerváltás utáni helyzetben. Egyébként is sietni kell, hogy a megállapodásra márciusig rá lehessen ütni a pecsétet.

Segédcsapatok

A különmegállapodáson dolgozó Horn-megbízottak mindegyike munkát kapott az ítélet utáni egyezkedésben: vagy a tárgyalóküldöttségben, vagy az ezt legitimálni hivatott tudományos tanácsadó testületben, amely nem mellékesen elvégzi majd a vízlépcső korábbi tudományos ellenzőinek lealázását is. A testület vezetését maga az Akadémia elnöke, Glatz Ferenc vállalta el. Döntése megalapozottnak tűnik: sikerült az MTA konszolidációs keretéből kilencvenmilliót lecsípnie saját kutatási programjaira, jövőre egymilliárd forinttal több pénz jut az akadémiai intézetek fejlesztésére, ráadásul ha megválasztják, ő lehet a legfiatalabb történész az Akadémia rendes tagjai között. A tudóscsapat - ahogy azt vezetője már nyilatkozta is - várhatóan bebizonyítja majd, hogy végig kell lépcsőzni a Dunát, hogy duzzasztott vízre van szükség (a hágai bírák egyértelműen a víz mennyiségének biztosításáról, nem a vízszint emeléséről beszélnek), és egy csomó ökológiailag és gazdaságilag tarthatatlan, húsz éve hazudozott dolgot varázsol majd erő tudósköpenyéből. A tudósok között túlnyomórészt régi, megbízható elvtársak ülnek (Vida Gábor akadémikust, egy korábbi akadémiai ad hoc bizottság és az egykori vízmegosztási tárgyalások magyar küldöttségvezetőjét, hágai szakértőt kihúzták a listáról, miután aláírta a Duna Chartát - a vele készült interjúnkat lásd a 8-9. oldalon - a szerk.). A vízlépcsőrendszer terveit kidolgozó VITUKI-nak például három korábbi igazgatója is ott van a testületben, ahogy a Jogtudományi Intézet volt párttitkára is, aki azzal a meglátásával vétette észre magát, hogy a szlovákoknak tízszer annyi jogos kárigényük van, mint nekünk (a bírósági ítélet nullszaldós kártérítést javasolt a két országnak).

Nemcsak a tudósok jelentik Hornék-Nemcsókék hátországát, ott vannak a vízlépcsőpárti szigetközi önkormányzatok is, amelyeket az államtitkár folyamatosan bujtogat tárgyalásai után. Az önkormányzatok Kiss Elemér államtitkárhoz írt levelükben már azt is felajánlották, hogy feljelentik a Duna Kört, sőt bevállaltak egy erőművet is a felső szakaszra. Ugyanebben a levelükben írják, hogy kétszázmillió forint, az nagyon kéne nekik térségfejlesztésre, amihez őket hátrányos helyzetű körzetté kellene nyilvánítani, amely ötletet egyébként Nemcsók államtitkár dobta be két nappal korábban.

Így csordogálnak az események a vízlépcsőügyben. A bíróságnak volt ugyan egy olyan határozott rendelkezése is, hogy bármi működik majd a szerződés részeként, annak meg kell felelnie a friss környezetvédelmi normáknak, de ennek csak akkor lehetne súlya, ha ellenérdekű felek tárgyalnának. Itt pedig erről nincs szó: a két fél között abban nézetazonosság mutatkozik, hogy az ökológia csak púp felelős politikus hátán.

Kerényi György

szerző
Kerényi György
publikálva
1997/51. (12. 18.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra