A fő nemzetbiztonsági szempontok közé kívánja emelni a kormányzat az élelmiszer-termelést és -forgalmazást - jelentette be két hete a parlamentben Ángyán József vidékfejlesztési államtitkár. Ángyán egy fideszes kritikára válaszolva szigorúbb ellenőrzést ígért, mert "maga az élelmiszer-ellátás és -biztonság rendszere is problémás. Tehát az egész élelmiszer-ellátás rendszerét át kell gondolnunk."
A globalizálódott kereskedésben az esetenként sok ezer kilométeres utat is bejáró áruk nagy részéről alig tudunk valamit. Mégis elfogadjuk, hogy ami a pultokra kerül, az valóban alkalmas a fogyasztásra, de legalábbis nem fenyegeti az egészségünket - ezen a belénk nevelődött vásárlói közbizalmon azonban minden egyes botrány ront valamennyit. Ráadásul még a kisebb jelentőségű ügyek is nagy port vernek fel - pedig ha a közbizalom elveszne, annak beláthatatlan üzleti, társadalmi és politikai következményei lennének. A szakkormányzat tehát jó irányt vesz, ha ezen a területen határozottabb lépéseket tervez.
A helyzet különös: miközben aprólékos uniós és hazai előírások rendelkeznek arról, milyen körülmények között lehet élelmiszereket előállítani, ezeknek milyen fizikai, kémiai és egyéb feltételeknek kell megfelelniük, s hogy a vétkeseket hogyan kell szankcionálni, addig a tényleges ellenőrzés a teljes forgalom mindössze néhány százalékát képes lefedni. Ami önmagában mégsem baj, mivel a gyártók és forgalmazók többsége magától is betartja a szabályokat. A "bejelentésre induló" vizsgálatok sok esetben sokkal inkább a piaci konkurenciaharc eszköztárába sorolhatók, mintsem a tényleges veszélyforrások felderítésének módszereihez - hiszen életeket veszélyeztető súlyos gondok igazából nagyon ritkák a magyar ellátásban. Néhány különös eset mindenesetre fölveti a kérdést: vajon az élelmiszer-biztonsági hatóság illetékesei mikor, melyik kapura és milyen szabályok szerint is fociznak?
A terep
E furcsa történetek némi kételyt támaszthatnak élelmiszer-biztonsági rendszerünkkel, annak vizsgálati rendjével és szankcionálási gyakorlatával szemben. Az öt évvel ezelőtt kipattant M.E.G.A. Trade-ügy során nagy mennyiségű lejárt szavatosságú, átcímkézett árura bukkant a hatóság; a cég raktárait zár alá vette, a termékeket az öszszes üzlet pultjairól visszavonatta, és gyors eljárás után példás büntetéseket helyezett kilátásba. Egy éve aztán a híradások szerint a vétkesnek tartott cég tulajdonosai darabonként több tízmilliós fizetési felszólításokat küldtek több hazai üzletláncnak a polcokról annak idején levett s így ki nem fizetett áruk ellenértékére. A megkeresések alapja az a fura jogi helyzet volt, hogy máig nincs (és már nemigen lesz) hatályos bírói végzés arról, hogy az összes, akkor gyanúba keveredett termék értékesíthetetlen lett volna. A végül egyébként vádemeléssel zárult vizsgálatnak 2006 és 2008 között nem sikerült bizonyítania eljárásának minden részletre kiterjedő jogosságát, így a forgalmazásból kivont és közben tényleg tönkrement áru értéke valóban perelhető lett. (Döntés még nincs, ahogyan az eredeti élelmiszer-biztonsági csalásos ügyben indított vádeljárásban sem.) Az sem kizárható, hogy jogos a cég egyik moszkvai tulajdonosának üzenete: magyarországi vállalkozásukat igazából az olcsó áruik miatt pánikba esett konkurencia tette tönkre állami hatósági segédlettel. (Ehhez egy adat: az eljárás első két napja alatt 194 ezer darab termék forgalmát tiltották be.) És mivel az eljáró hivatal mulasztott, majd két évig maszatolt az ügyben, igenis jogosak a követeléseik. (Más kérdés, hogy nem közvetlenül az államot perlik - azt a kereskedőknek kellene megtenniük, ha a bíróság a megásoknak ad igazat.)
A másik, szintén többéves huzavona terepe az Európában meghatározó jelentőségű és emiatt nagy üzletet jelentő magyar méztermelés, ahol a konkurens legális vállalkozások öldöklő harcot folytatnak a jövedelmező piacért. A küzdelem nem mellékesen az élelmiszer-biztonsági laboratóriumok üvegcséi környékén is dúl - amit csendben és mosolyogva figyel egyrészt a szürke-feketében utazó, jelenleg hallgatólagos kormányzati támogatást is élvező, ellenőrizetlen "őstermelői" kör, másrészt - az ágazati pletykák szerint - egynémely, komoly beruházásban gondolkodó külső befektető is.
A hatóság itt is érdekes szerepet játszik. A méz egyik leginkább vizsgált veszélyesanyag-tartalma az antibiotikum-szermaradvány, amit kilogrammra vetített mikrogrammban mérnek - nagyon szigorúan. Kardeván Endre országos főállatorvos, hivatalos beosztása szerint az élelmiszerlánc-ellenőrzésért felelős vidékfejlesztési államtitkár a zéró toleranciát kívánja alkalmazni. Eközben 10 mikrogrammot a legtöbb partnerünk - Németország, Olaszország és Franciaország - forgalmazhatónak tart, gyakorlatilag tudomásul véve a vonatkozó, Kardeván által gyakran hivatkozott "nullás" EK-rendelet megsértését. Ez sem egyértelmű jogi helyzet: egy jelenleg hatályos másik rendelet (470/2009/EK) ugyanis húsban (izomban), zsírban, májban és vesében, illetve tejben kilogrammonként a mézügyben emlegetett hallgatólagos szulfonamid-határérték tízszeresét (100 mikrogrammot) engedélyez hivatalosan is. A magyar ember egyébként évente hatvan deka mézet eszik, tejből és tejtermékből viszont 150-160 kilogrammot, húsból meg majd' egy mázsát. Az ellentmondás feloldására a soros magyar európai uniós elnökség akár módot is adhatna - lapunk erre irányuló, két hete írásban megküldött felvetésére lapzártánkig azonban nem érkezett válasz a tárcától, miként azon kérdésünkre sem, miért létezik ez a szermaradványokra vonatkozó különbségtétel. (Az emlegetett 10 mikrogramm egyébként nagyon csekély mennyiség: a fertőzések kezelésére általánosan szedett legegyszerűbb Sumetrolim tabletta darabjában ennek negyvenezerszerese található.)
A magyar méz hivatalos forgalmazhatósága tehát azon múlik, hogy egy akkreditált laboratóriumi mérés kimutat-e bármely csekély szermaradványt is - csak műszer kérdése az egész. A 25 milliárdos forgalmú hazai szektor emiatt viszont rövid úton tönkremehet, mert ha valóban üzemelni kezd az a laboratóriumi berendezés nálunk is, amely már 0,1 mikrogrammot is képes jelezni, a Kardeván-doktrína értelmében az összes hazai mézet le kell szedni a boltok polcairól. Ilyen tisztaságú méz ugyanis nincs sehol a világon (és ezt biztosan tudja Kardeván doktor is), mert a méh bizony iszik az állattartó telep itatójából, meg - eléggé el nem ítélhető módon - leszáll a trágyára is, amiben szintén nem kizárt a fel nem dolgozott, de a modern állattartásban általánosan használt antibiotikumok jelenléte. A legálisan dolgozó méhészek és mézfelvásárlók meg vagy nem értik, miért éppen velük szőrözik a szakhatóság, vagy nagyon is határozottan utalgatnak arra, hogy Kardeván és stábja "valakiknek" tudatosan készíti elő a terepet. Az emlegetett uniós rendelkezés ugyanis hónapokon belül várhatóan engedékenyebb lesz, a mézes cégek többsége viszont egyetlen kiesett szezon veszteségeit sem tudja kiheverni. (Az egyik legnagyobb vállalkozó több tízmilliót érő, bolti polcokról leszedett áruja 4 mikrogrammos maradvány miatt van jelenleg is zár alatt.) Alig van ennél hatékonyabb eszköz arra, hogy egy céget rövid úton tönkretegyen a hatóság.
Súlycsoportok
Ugyanezen keménykedés azonban súlyos kudarcba fulladt a dioxingyanús német sertéshús januári ügyének magyarországi kezelésekor - intézkedéseivel ugyanis komoly nemzetközi konfliktusba sodorta magát a vidékfejlesztési tárca. "Annak kezelésében, vagyis a teljes német húsimport ellenőrzésével kissé túllőttünk a célon" - mondja erről a főállatorvos. Ez kissé könnyed megfogalmazás annak fényében, hogy egyik legfontosabb nemzetközi kereskedelmi partnerünkkel (a magyar élelmiszer-export legjobban fizető befogadó országával) szemben máig megmagyarázatlan kapkodással, mindenféle differenciálás nélkül rendeltünk el súlyos kereskedelmi szankciót. Ami a magyar méhészekkel könnyen eljátszható, az nem ment a németekkel szemben: az ügyben a hírek szerint Angela Merkel kancellár személyesen interveniált a legmagasabb magyar diplomáciai köröknél, az Európai Bizottság pedig külön jelezte, hogy az elrendelt szankciókat a szabad kereskedelem nem indokolható korlátozásának tekinti. Végül a magyar szakminiszter és Kardeván személyesen volt kénytelen Németországba utazni az ottani főállatorvos asszonyhoz, hogy némi kínos magyarázkodás után elsimítsák az ügyet. Hazai mellékszál: bizonyos hírek szerint a gyors hivatali visszakozásban annak is nagy szerepe volt, hogy a német importhúst is felhasználó, Csányi Sándor OTP-vezér érdekeltségébe tartozó Pick-csoport is hevesen ellenezte a merev hatósági intézkedéseket.
Harcban állnak
Az ellentmondásokkal teli helyzetet ugyanakkor hiba lenne csak a jelenlegi kormányhatalom nyakába varrni: a főbűnösnek tartott olcsó "uniós élelmiszer-importszemét" elleni harcot még 2008-ban a szocialisták agrárminisztere, Gráf József hirdette meg, beígérve az élelmiszer-biztonsági szakhatóság jelentős megerősítését is. A tavaly hivatalba lépett új kormányadminisztráció júliusban - lényegében ugyanezen célkitűzés jegyében - az úgynevezett másodlagos importellenőrzés bevezetéséről intézkedett, és maga is az ellenőrök létszámának növelését tervezte. (A hazai alapáru-forgalom negyedét-ötödét adó, valóban ellenőrizetlen "őstermelői" árukról valamiért minden kormányhatalom megfeledkezik.) A nagy nekibuzdulás azonban egyszer sem járt kimutatható eredménnyel, viszont a rendelkezésre álló eszközök "célzatosnak" tűnő alkalmazása mind többször kelti azt a látszatot, hogy a hatóság nem mér egyenlő mércével.
Ez a nagyon súlyos vád persze soha nem hangzik el nyilvánosan - ahogyan az ellenőrök, eljáró állatorvosok esetleges megvesztegethetőségéről sem szokás értekezni. Az apró stiklik lehetősége persze minden rendszerben megvan: a nagy baj az, amikor a rendszer egészéről terjed el, hogy az a gyengeségei miatt vagy kijátszható, vagy illetékesei korrumpálhatók, vagy hogy bizonyos magasabb üzleti érdekek védelmében használják. Az államtitkári bejelentés az elhatározott "nemzetbiztonsági értékű" rendrakásról akár az ilyesfajta teendőkre is vonatkozhat.
