Magyar György ügyvéd az államfőjelölti előválasztás ötletéről

„Elméletileg lehetséges”

Belpol

Újabb előválasztást javasol Magyar György, noha köztársaságielnök-jelöltet a parlamenti pártok állíthatnak. A civilek célja azonban az, hogy alternatív államfőt oly’ sokan „ajánljanak”, hogy azt nagyon nehéz legyen figyelmen kívül hagyni.

Magyar Narancs: Civil Államfőjelölési Bizottságot (CÁJB) alakítottak. Honnan jött az ötlet?

Magyar György: Már korábban felmerült civil szakértő barátaim részéről. Sokszor tartottunk konferenciát a járvány előtt is és az­óta is. Az ügyvédi irodámban elég sűrűn jönnek össze nem fideszes együttműködő partnerek. Többek között ott hoztuk létre az Ellenzéki Együttműködést – az ELEGY-et –, és ott alakult meg az eddig funkcionáló Civil Választási Bizottság is. Ezeken az alkalmakon még az előválasztást megelőzően szóba került: találni kell egy alternatív köztársaságielnök-jelölt jelöltet, mert ki vagyunk téve annak, hogy 2022 tavaszán a Fidesz 133 hős közreműködésével megválaszt egy számukra rendkívül kedvező, de a társadalom többsége részére nem elfogadható államfőt. Még mint Civil Választási Bizottság be is vittük az előválasztási bizottsági megbeszélésekre, hogy a közös ellenzéki képviselő-, illetve miniszterelnök-jelöltek mellett lehessen szavazni államfőjelöltre is.

MN: Megoldható lett volna?

MGY: Logisztikai és költségkímélési szempontból azt javasoltuk – Mérő László barátom régóta fújja, és az előválasztáson meg akartuk csinálni –, nyíljon mód egy harmadik cédulán preferenciálisan köztársaságielnök-jelöltre is szavazni, akár több nevet megjelölve a listán. A pártok azonban ezt elvetették, nem jött be nekik már a módszer sem.

MN: Miért?

MGY: Az volt az ellenérv, hogy bezavar az előválasztásba. Volt egy negyedik cédulás javaslatunk is, hogy tessék pártpreferenciákra is szavaztatni az ellenzéki előválasztásnál, mert annak eredménye meghatározó eleme lehetne a közös lista összeállítása szempontjainak. Én azt is a választóra bíztam volna ugyanezzel a költséggel és ugyanezzel a fáradsággal. Ezt azzal utasították el – két párt kivételével –, hogy ne akarjuk a pártlistákat mi meghatározni. Nem akartuk meghatározni, csak orientálni. Kidobták a javaslatot, ahogyan azt is, hogy egyúttal állítsanak a választók köztársaságielnök-jelöltet. Amúgy is azt szokták mondani, hogy mit akarunk ezzel a közeljövőben, amikor úgyis a parlament választja az államfőt, és nem közvetlenül az emberek.

MN: Reális felvetés, nem?

MGY: Persze. Mégis fontos ezt megcsinálni, pontosan emiatt. A kétharmados parlamenti többség valószínűleg egy fideszes bábut akar megválasztani, ami őrületes veszélyeket hordoz magában. És az idő szorít. Áprilisban lesznek a választások, Áder Jánosnak májusban jár le a mandátuma. Előtte egy-két hónappal már lehet jelölni utódot. A köztársasági elnök szerepének alapvetése: a nemzet egységének demonstrálása. De nincs nemzeti egység, ha ők pártkatonát választanak. Ezzel szemben nekünk fel kell mutatni valakit, egy alternatív, közös köztársaságielnök-jelöltet, aki bizonyítottan rengeteg ember támogatását bírja, akár – mondok egy számot – egymillióét. Ez a szám egy lélektani és egyébként sem figyelmen kívül hagyható határ.

MN: Hogyan állna össze ez a lista? A pártok ajánlanak egy-egy embert, vagy megegyeznek több jelöltben?

MGY: Nem feltétlenül. Hogy úgy mondjam, teljesen társadalmasítva alakul ki. Megtehetik a pártok is, hogy „beneveznek” valakiket, de nyitott a jelölés: lehetnek más ajánlók, társadalmi szervezetek, magánszemélyek, és akár önjelöltek is. Meghatározunk egy többezres ajánlási küszöböt, és aki azt átlépi, indulhat.

MN: Tehát a nép jelöl?

MGY: A nép jelöl.

MN: Csak egy példa: Orbán Viktor például, bármennyi lenne is a limit, biztosan hozná…

MGY: A feltételek teljesülése után alá kell írnia egy nyilatkozatot az ajánlott személynek – mivel ez irányból is kell egy legitimációs háttér –, hogy elfogadja a jelölést. Nem biztos, hogy Orbán Viktor elfogadná…

MN: És ha túl sokan lépik át az ajánlási küszöböt, tegyük fel, ötvenen?

MGY: Ezt Mérő László matematikaprofesszor kidolgozza, Tóka Gábor választójogi szakértő, politológus és társaik pedig közreműködnek a forgatókönyv elkészítésében. Fontos, hogy legyen az egésznek egy nagyon erős legitimációja, és hogy meghekkelhetetlen legyen a rendszer, például egy helyről ne jöhessen ötezer szavazat, hanem csak egy.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.