Rendőrségi fellépések az ellenzékkel és civil szervezetekkel szemben 2010 után

Veszélyes szívecskék

Belpol

Vélt vagy sugallt elvárásoknak megfelelve kezeli a rendőrség az ellenzéki pártok és civil szervezetek akcióit. A testület vezetésétől sosem volt idegen az igazodás a hatalomhoz, de 2010 után ez nemegyszer már abszurditásba fordult.

Kafkai fordulatot vett egy viccnek szánt plakátragasztás Pécsen: a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) aktivistái (vagy ahogy ők hívják magukat: passzivistái) július közepén szívecskékkel és „Az élet szép!” feliratokkal hekkelték meg a kormány most futó „konzultációs” plakátjait, melyek emojikkal hangolják Brüsszel, a melegek és Soros György ellen a lakosságot. Az átragasztós akció miatt valaki feljelentést tett, a rendőrség pedig ugrott: augusztusban ujjlenyomatokat vettek a felszívecskézett hirdetőoszlopokról.

Októberben eljutottak a gyanúsításig is: a Kétfarkúak helyi aktivistája, Pincehelyi Zita egy idézésből értesült róla, hogy rongálás miatt kell felelnie, amely a 86 ezer forintosra becsült értéke miatt már nem szabálysértési, hanem bűncselekményi kategóriába esik. A fiatal nőt a pécsi kapitányság életvédelmi alosztályára hívták be. „Kérdeztem is tőlük, hogy kit öltem meg, mert nem emlékszem rá” – mondta lapunknak Pincehelyi Zita, aki szerint a hatósági eljárás egyszerre volt humánus és abszurd: a rendőrök udvariasak voltak vele, de ragaszkodtak hozzá, hogy házkutatást tartsanak további szívecskéket keresve.

Hogy ehhez miért kellett a gyilkosságokra, súlyos testi sértési ügyekre specializált nyomozókat bevetni, azt az aktivista sem értette, de lapunk kérdésére a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sem adott rá egyértelmű választ: „A nyomozást végző egység kijelölése a szakmai szempontok, valamint az aktuális leterheltség figyelembevételével történik” – írták. Tegyük hozzá, a pécsi rendőrök korábban semmilyen uszító jellegű tartalmat nem találtak a Mi Hazánk matricáiban, melyen a párt „Pusztítsd a szörnyet!” szöveggel biztatott harcra az LMBTQ, a liberalizmus, a feminizmus és a „gender” ellen. A kétfarkús plakátragasztó végül nem tett vallomást, jogi képviseletét a Magyar Helsinki Bizottság vállalta el.

 
Nyomozgatnak, elvannak
Fotó: Szabad Pécs/olvasói fotó

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.