"Ez genetikai determinizmus" - Kádár András, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke

  • Varró Szilvia
  • 2009. február 12.

Belpol

Megengedett a rasszista beszéd a közhatalom képviselőjétől - ez az üzenete a miskolci rendőrkapitány visszahelyezési ügyének. A Magyar Helsinki Bizottság társelnöke szerint a történetet a romák ellenében megnyilvánuló páratlan politikai egységfront, a rendőrségi állományon belül meglévő feszültség és előítéletesség együttesen vitte tévútra. Varró Szilvia
Megengedett a rasszista beszéd a közhatalom képviselőjétől - ez az üzenete a miskolci rendőrkapitány visszahelyezési ügyének. A Magyar Helsinki Bizottság társelnöke szerint a történetet a romák ellenében megnyilvánuló páratlan politikai egységfront, a rendőrségi állományon belül meglévő feszültség és előítéletesség együttesen vitte tévútra.

Magyar Narancs: Emberi jogi szervezetek tiltakoztak az ellen, hogy a rendészeti miniszter visszahelyezte tisztségébe a korábban felmentett, "cigánybűnözésről" nyilatkozó miskolci rendőrkapitányt. Mi volt a bajuk?

Kádár András: Abszurd, hogy egy rendőrkapitány minden további nélkül összekapcsolja a cigányságot a bűnözéssel, amikor azt állítja, hogy a közterületi rablásokat kizárólag cigányok követik el. A bűnözési hajlam ugyanis nem etnikailag meghatározott. És az is abszurd, hogy miközben eredetileg a sajtótájékoztatón a rendőrkapitány épp arról beszélt, hogy a miskolci Avason sokkal jobb a bűnözési helyzet, mint a lakótelepéhez hasonló populációjú Hatvanban és Gyöngyösön, mégis bedobta a cigánykártyát.

MN: A kapitány tényeket említett, érvelnek sokan.

KA: A bűnelkövetőkkel kapcsolatban csomó tényt össze lehetne szedni: elképzelhető például, hogy mindannyian munkanélküliek, és egyikük sem végzett hét osztálynál többet. De a tények halmazából a kapitány éppen és kizárólagosan az etnikai hovatartozást emelte ki, azt sugallva, hogy a két dolog között összefüggés áll fenn, mégpedig szoros. Lefordítva: ezek az emberek azért bűnözők, mert cigányok. Ez nem értéksemleges tényközlés. Nem tudjuk, hogy a móri mészárlás egyik, németes nevű gyanúsítottja svábnak tartja-e magát. De soha nem is hallhattunk ilyen fejtegetéseket, mert a rendőrség, helyesen, nem tartotta relevánsnak ezt a tényt. Kérdés, hogy ebben az esetben az etnikai hovatartozás miért volt az.

MN: Honnan tudhatta a kapitány, hogy cigány elkövetőkről van szó? '89 óta nem tarthatják nyilván az etnikai hovatartozást, megszűntek a rendőrségen belül a cigányságra szakosodott nyomozó egységek.

KA: A kapitány azt állította, hogy ezek a bűnelkövetők maguk vallottak származásukról. Vajon egy büntetőeljárás során hogy vetődik fel ez a kérdés? Hogy kerül bele a jegyzőkönyvbe? "Főhadnagy úr, azt még legyen szíves beleírni, hogy én cigánynak tartom magam!" Lássuk be, ez nem túl életszerű. Pásztor Albert azt mondta, ő egy kibeszéletlen problémát szeretett volna a nyilvánosság elé vinni, a célja nem az etnikai feszültségkeltés volt. De ha az Avas valóban a "béke szigete", az avasi romák jellemzően nem is követnek el bűncselekményeket, csak az "életmódjukkal irritálják a többségi társadalmat", ami viszont nem rendőri probléma (mindezeket a kapitány maga mondta), akkor mit keresett ez a kibeszéletlen probléma ezen a sajtótájékoztatón? Nem vitatom, hogy krízis felé haladunk, és nyilvánvaló, hogy a helyzetnek vannak masszív etnikai aspektusai, de a bonyolult probléma ilyen végtelenül leegyszerűsített felvetése biztosan nem vihet közelebb a megoldáshoz. Többször meghallgattam a sajtótájékoztató felvételét: nekem úgy tűnik, a kapitány mondandója megoldási javaslatnak a csíráit sem tartalmazta. Mi várható a végrehajtó állománytól, ha egy felelős főrendőr a nyilvánosság elé áll azzal, hogy a településén bizonyos cselekmények elkövetői kizárólag cigányok? Milyen megoldást sugall ezzel: ha nem lennének cigányok, rablás sem lenne?

MN: Hogyan befolyásolja ez a meggyőződés a rendőrség bűnüldözési gyakorlatát?

KA: Ha ennyire erős az a rendőri vélekedés, hogy kizárólag romák követnek el rablásokat, nem lehet-e, hogy azért nem találnak bizonyos elkövetőket, mert romákat keresnek ott is, ahol nem romák a tettesek? Nem lehet-e, hogy egy ilyen meggyőződés tévútra viszi a bűnüldözőket? Magyarországon a közelmúlt legsúlyosabb justizmordjai (téves bírói ítéletei) Mórt leszámítva mindig romákat sújtottak. A Burka család ügye, akik hat évet ültek ártatlanul, vagy a végül öngyilkosságot elkövetett, ártatlannak bizonyult Pusoma Dénesé mind olyan történetek, amelyekben az igazságszolgáltatás a tények helyett a saját előítéletességét követte. Mindez nemcsak jogi kérdés, hanem arról is szól, milyen hitek, előítéletek vannak a társadalom és a közhatalom megtestesítőinek a fejében.

MN: Nem tévút a politikai korrektség felé vinni a vitát?

KA: Itt nem politikai korrektségről, finomkodásról, hanem az ilyen beszéd súlyos következményeiről van szó. A Helsinki Bizottság évente ír országjelentést az EU Alapjogi Ügynökségének. Míg 2007-ben csak kevés, a romák rovására elkövetett atrocitásról számoltunk be, 2008-ban súlyos, brutális, gyakran az élet kioltására irányuló sorozatos támadások érték őket. És ez nem független a Jobbik nyílt cigányozásától, a gárda masírozgatásaitól. Ismétlem: nem gondolom, hogy ne kellene és lehetne beszélni a romák és a többségi társadalom viszonyáról, de biztosan nem úgy, ahogy azt a kapitány tette.

Ugyanakkor a miskolci történetben nem a kapitány kijelentései voltak a legabszurdabbak, hanem az egész történetre adott politikai válasz. Ne felejtsük el, hogy Miskolc polgármestere, aki kiállt Pásztor mellett, egy olyan várost igazgat, amelyről bíróság mondta ki, hogy jogellenesen elkülöníti a roma gyerekeket. (Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány indította perben nemrég marasztalta el Miskolcot a Legfelsőbb Bíróság - V. Sz.) Ha pedig rosszabb minőségű, szegregált oktatást nyújtunk a roma fiataloknak, hogyan várjuk el, hogy felnőve gond nélkül beilleszkedjenek? Félreértés ne essék: ez semmilyen módon nem menti a konkrét elkövetőket, de ha valóban meg akarjuk oldani a kérdést, akkor az oktatásnál kell kezdenünk. Ez a krízis már rég túlmutat a jogon és a rendészeten.

MN: Hogyan értékeli a rendészeti miniszternek az ügyben hozott döntéseit?

KA: Draskovics és Gyurcsány, akik korábban a kapitány elmozdítása mellett érveltek, két nap múlva szó nélkül tudomásul vették a kapitány visszahelyezését. Ha jól emlékszem, egyikük azt nyilatkozta, most már tudhatják a rendőrök, hol húzódik az a határ, amelyet nem lehet átlépni. Számomra éppen ez nem derült ki a történtekből. Ráadásul az ügyben párját ritkító népfrontos egység alakult ki a Jobbiktól kezdve a Fideszen át az MSZP-ig, ami újfent nem azt az üzenetet hordozza, hogy a közhatalom képviselőjétől az ilyen beszéd elfogadhatatlan.

MN: De mi van, ha egy csoport felülreprezentált bizonyos bűncselekmények elkövetői között? Ez információ a rendőrök számára, nem? A bűnüldözésben ismert a profilalkotás, amikor összerakják egy lehetséges elkövető profilját. Mi ezzel a baj?

KA: A profilalkotás csakugyan használatos eszköz. A probléma akkor jelentkezik, ha etnikai profilalkotást alkalmaznak, azaz az etnikai vagy faji hovatartozás ismérveit alapul véve választják ki alanyaikat, ha kialakul az a feltételezés, hogy bizonyos jellegű bűncselekményeket bizonyos etnikai csoportokhoz tartozó személyek követnek el. Ez genetikai determinizmus. Az intézkedő rendőrök így külső jegyek alapján határozzák meg, kit igazoltatnak, kit vesznek őrizetbe, illetve kivel szemben intézkednek. A módszer azt feltételezi, hogy meghatározott külső jegyekkel rendelkező emberek nagyobb valószínűséggel követnek el bizonyos típusú bűncselekményeket, és más körülményekre már nincs is figyelemmel. Az etnikai profilalkotás a diszkrimináció egyik formája, amelyet a nemzetközi és az európai jog is tilalmaz. Ezzel a rendőrség egész csoportokat bélyegez meg vagy minősít "gyanús közösségeknek", így elidegeníthet a hatóságoktól olyanokat, akiknek a támogatására szükség lehet a bűnüldözés és bűnmegelőzés során.

MN: De hol a határ? Ha sötét bőrű valaki támadott meg, ezt tudnia kell a rendőrségnek.

KA: Ha egy kör személyleírása úgy szól, hogy sötét bőrű, sötét hajú, akkor persze hogy nem lehet számon kérni a rendőrön, hogy ilyeneket állít meg. De az Országos Rendőr-főkapitányság és a Rendőrtiszti Főiskola részvételével folytatott kutatásunkban épp arra jutottunk, hogy a rendőrség háromszor annyi romát állít meg, mint nem romát - azonban ugyanolyan gyakran feleslegesen.

MN: Magyarországon az 1000 főre jutó igazoltatások száma meglepően magas más európai országok adataihoz képest. Ennek mi az oka?

KA: Az emögött rejlő rendészeti stratégia alapja az a meggyőződés, hogy a többé-kevésbé véletlenszerűen és nagy számban végrehajtott igazoltatások hatékony eszközt jelentenek a bűnmegelőzésben és bűnüldözésben. A kutatási adatok szerint azonban csak az igazoltatásoknak kb. egyötödét követi valamilyen további rendőri intézkedés, ami ráadásul az esetek 18 százalékában szabálysértési eljárás megindítása vagy helyszíni bírság kiszabása. Elfogás a mintánkban az igazoltatásoknak mindössze 1 százalékát követte.

MN: Az idézett legfrissebb vizsgálatukban hat hónapon át, három rendőrkapitánysággal együttműködve azt nézték, hogy hatékony-e az igazoltatási gyakorlat. Mire jutottak?

KA: Hogy a rendőrök hajlamosak inkább romákat igazoltatni, az nem volt igazán meglepő. Az azonban kérdés volt, hogy mindennek van-e racionálisan igazolható oka. A három kapitányságon együttesen - szemben a populáción belüli 6-8 százalékos arányukkal - 22 százalék volt a romák aránya az igazoltatottak között, ám a jogsértésekben való részvételük nem volt magasabb a nem romákénál. A három helyszín eredményeit összesítve a romákat érintő igazoltatások 78 százaléka volt "sikertelen" abban az értelemben, hogy nem követte további rendőri intézkedés. A nem romák esetében ez az arány 79 százalék volt. Külön megnéztük, hogy a konkrét bűncselekmények gyanúja miatt kezdeményezett igazoltatások mennyire eredményesek: arra a sokak számára talán meglepő eredményre jutottunk, hogy a romákkal szemben kezdeményezett igazoltatások szignifikánsan ritkábban eredményesebbek. A romákkal szemben ilyen okból indított igazoltatások 37 százalékát nem követte semmiféle intézkedés, szemben a nem romákkal, ahol ez az arány 25 százalékos volt. Mindez meggyőzően cáfolja a romák igazoltatásának magasabb hatékonyságáról vallott nézeteket.

MN: A közhangulat ezzel ellentétes: vidéken éppen az a téma, hogy a rendőrök nem mennek ki a tyúklopásokhoz, húszezer forint alatt nem indítanak eljárást. Ez ellentmond az önök tapasztalatainak. A rendőrök pedig épp erre hivatkozva mondhatják, hogy a bűn megelőzése miatt szállnak rá inkább a romákra.

KA: A rendőrség nem veheti figyelembe a közvélemény alakulását, kizárólag a jogszabályokra támaszkodva végezheti munkáját. A mi mintáinkban a tyúklopásos ügyek is benne vannak, hiszen a rendőrnek intézkedési kötelezettsége van nemcsak bűncselekmény, de szabálysértés esetén is. Azt nyilván nem tudtuk mérni, előfordul-e, hogy a rendőr megvonja a vállát a három tyúk láttán.

MN: Nem pótcselekvés ezzel foglalkoznia egy szervezetnek? Mi a baj a sok igazoltatással? Sokba kerül, vagy államszocialista maradvány?

KA: Mindkettő. A rendszerváltás előtt az államnak ez arra volt jó, hogy nagyjából tudja, ki mit csinál, merre mozog, legyen egyfajta kontrolleszköz a kezében. A kutatásunk viszont azt mutatja, hogy ez nagyon nem hatékony. Szegeden például kevesebb igazoltatás mellett több körözött személyt fogtak el; kétfős elfogási csoportot hoztak létre, amely kevesebb igazoltatás mellett, koncentrált tevékenységgel több körözött személyt fogott el, mint az előző évben jóval magasabb igazoltatásszám mellett. A főváros VI. kerületében a kutatási időszakban radikálisan csökkent az igazoltatások száma, az eredményesség valamennyit esett, de sokkal kisebb mértékben.

MN: A kutatás során milyen hozzáállást tapasztaltak a rendőri vezetés részéről? Változott-e ez a kép a miskolci üggyel?

KA: Pozitív, hogy az Országos Rendőr-főkapitányság engedélyezte a vizsgálatot, amely három kapitányság állományának fél éven át jelentős többletmunkát adott. Ráadásul a főkapitány nem söpörte le az eddigi gyakorlat hatékonyságát cáfoló elemzésünket az asztalról, hanem nyitottan állt a kérdéshez. Ugyanakkor nyilvánvalóan a rendőri szervezeten belül is jelen van a romaellenesség: a 45 ezer fős állomány e tekintetben is pontosan leképezi a társadalmat, gondoljunk csak a rendőrségi intranetre felkerülő rasszista megjegyzésekre. A miskolci esetben ehhez a belső feszültséghez hozzáadódott az elképesztő - és elképesztően egységes - politikai nyomás is. A rendőrség vezetése ennek a kettős nyomásnak nem tudott vagy akart ellentartani.

Neked ajánljuk