Felfüggesztett börtönbüntetést és pénzbírságot kaptak az Öveges-program mellékszereplői

Belpol

Különösen nagy, illetve nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettében és hamis okirat felhasználása vétségében bűnösnek mondta ki a Gyulai Járásbíróság kedden azt a három vádlottat, akik az Öveges-programhoz kapcsolódóan mintegy 180 millió forint értékben egy már kidolgozott munkafüzetet és tanári segédanyagot újként és önálló fejlesztésként adtak el középiskoláknak. A mellékszereplők nem túl szigorú büntetése aligha palástolja el, hogy a nagyobb falattal, a természettudományos tantermek kialakításával és túlárazásával a Polt Péter vezette ügyészség nem foglalkozik.

„A leggusztustalanabb rész az volt, amikor a program vezetői és koordinátorai az Öveges-program keretében a természettudományos szaktanároknak tartott kötelező képzések alkalmával a záróvizsgán elvégzett és megoldott feladatait tudtukon kívül tették be a munkafüzetbe. Egyrészt azért, mert ezekre a képzésekre külön pályázati pénzeket kaptak, másrészt az állítólagos önállófejlesztés miatt” – mondta a Tolna Megyei Főügyészség vádat képviselő ügyésze a Gyulai Járásbíróságon. 

Az áprilisban megkezdett büntetőperről a Narancs.hu többször is beszámolt. A vádirat szerint A természettudományos oktatás módszertanának és eszközrendszerének megújítása a közoktatásban című, az EU által finanszírozott TÁMOP-pályázat elnyerését követően szerződéseket kötöttek a vádlottak által vezetett jogi személyekkel szaktanári segédletek és tanulói munkafüzetek kifejlesztésére. A szerződött társaságok már 2011-ben, a pályázati kiírást megelőzően létrehoztak egy adatbázist, amely a pályázati kiírás szerinti segédletek és munkafüzetek elkészítéséhez szükséges adatokat tartalmazta, így azoknak csak a szerkesztése, sokszorosítása és digitalizálása történt meg a pályázatban előírt fejlesztői tevékenység helyett. Mindezek ellenére a két társaság az elvégzett munkáért kiállította a számlákat, a teljesítésigazolásokat, majd megigényelte a vállalkozói díjakat az önkormányzatoktól. A kifizetések megtörténtek. R-F. M. elsőrendű vádlott ezzel a magatartásával közel 74, a másodrendű V-né D. R. mintegy 70, míg a harmadrendű Cs. I. 34,5 millió forintos vagyoni hátrányt okozott az uniós és a hazai költségvetésnek. Összesen 177 millió forintot.

Az azóta megtartott tárgyalási napokon a vádlottak nem tettek vallomást, majd pedig arról folyt a vita a vád és a védelem között, hogy megtörtént-e a teljesítés.

Sok tanút hallgatott meg az ügyben a Gyulai Járásbíróság, mások írásban tettek vallomást. Most mindezekről azt mondta az ítélet indoklásában Bagosi Erzsébet bíró, hogy döntő többségük – szaktanárok, laborvezetők – nem számolt be semmifajta elégedettségről. A bíróság elfogadta a Tolna Megyei Főügyészségnek azt az érvelését, hogy az elsőként a békéscsabai Andrássy gimnáziumnak elkészített munkafüzet és tanári segédanyagot adták kis változtatással tovább hódmezővásárhelyi, kalocsai, hatvani, salgótarjáni középiskoláknak. Sok esetben úgy, hogy még az eredeti munkában szereplő helyesírási hibákat sem javították ki.

Perbeszédeikben a minden esetben megvalósuló teljesítésről, magas színvonalú és összehangol szakmai csapatmunkáról beszéltek a vádlottak védői, de arról is, hogy minden projekt esetében az egyezések és azonosságok a Nemzeti Alaptanterv szigorú követelményeiből adódtak. Azt is firtatták, hogy a vádirat és az ügyészség pontosan mit is ért fejlesztés címszó alatt. Az érintett cégek, az időközben törölt Lybrum Kft. és a ma is működő Hunnia-Reg Pedagógiai Nonprofit Kft. ügyvezetőinek nem volt szaktudása és pontos ismerete arról, hogy a szakmai koordinációt végző vezető egymásra megdöbbentően hasonló anyagokat ad ki önálló termékként a kezéből. Ebből viszont következett volna a kérdés, amelyet a tárgyalássorozat alatt senki nem tett fel. Azaz, ha ez így van, akkor miért nem ül a vádlottak padján a tanúként meghallgatott szakmai vezető, P. A.? De a védők azzal is érveltek, hogy költségvetési csalást csak szándékosan lehet elkövetni, itt, meglátásuk szerint, ilyenről szó sincs. Szerintük a kár megtérült, mert a munkafüzetért kifizetett összegeket az önkormányzatok utóbb visszafizették.

Az ítéletből kiderült, mindez nem hatotta meg a bíróságot: a vádirati tényállást fogadta el bizonyított valóságként, hozzátéve, az ügyvezetők teljeskörű felelősséggel tartoznak az általuk bonyolított programok megvalósításáért. Ugyanakkor az is a tényekhez tartozik, hogy a történtek után csak közel tíz évvel született meg az elsőfokú ítélet.

Ráadásul ez sem a teljes Öveges-programot fogja át, amelynek döntően nagyobb részét összegszerűségében is a természettudományos tantermek valószínűsíthető túlárazása jelentette mintegy 13 milliárd forintos nagyságrendben.

Minderre hosszú évekkel ezelőtt elsőként Hadházy Ákos hívta fel a figyelmet. 

A Gyulai Járásbíróság mindhárom vádlottat bűnösnek mondta ki költségvetési csalásban, ezért a 74 millió forintos kárt elkövető elsőrendű vádlott, R-F. K.-ra 1 év 2 hónap felfüggesztett börtönbüntetést, 2 millió forintos pénzbírságot rótt ki, és 1 évre eltiltotta a gazdasági társaság vezetői pozíciójának betöltésétől. A másodrendű, 70 milliós károkozással vádolt V-né D. R. 1 éves börtönbüntetést kapott egy évre felfüggesztve, valamint 1,5 millió forint pénzbüntetést. A 34,5 milliós károkozással összefüggésbe hozott harmadrendű Cs. I.-t 8 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre és 1 millió forint pénzbírságra ítélte a bíróság, s ami legalább ennyire fájdalmas lehet számára – mivel több cégben vezető –, hogy 1 évre eltiltották gazdasági társaságban vezető tisztség viselésétől. Az ügyben érintett és még létező Hunnia-Reg Pedagógiai Nonprofit Kft.-nél 69,5 milliós vagyonelkobzást rendelt el a bíróság.

A Tolna Megyei Főügyészség képviselője háromnapos gondolkodási időt kért az ítélethirdetés után, míg a védelem elsősorban a tényállás téves megállapítása miatt felmentésért fellebbezett, másodlagosan pedig enyhítésért. Így az ügy a Gyulai Törvényszék elé kerül. Azonban mindhárom vádlott az idő múlására és a büntetlen előéletére tekintettel megkapta a büntetett előélet hátrányos jogkövetkezményei alóli mentesítést.

(Címlapképünk illusztráció)

 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk