Az idei önkormányzati választás első menete - jelöltek állítása a megfelelő számú érvényes ajánlószelvény leadásával - múlt pénteken lezárult. A Fidesz a mennyiségre ment (mindenhol jóval több cédulát gyűjtött a kelleténél, így is nehezítve a megváltozott szabályok miatt amúgy is rossz helyzetbe került kisebb szervezeteket), az MSZP meg a gyorsaságra (jellemzően a szocialistákat vették mindenhol elsőként nyilvántartásba a helyi választási bizottságok). A Jobbik az indítható jelöltek számával büszkélkedik (rávertek az MSZP-re, ámbár ez a megközelítés némileg csalóka, de erről később), míg az LMP példája számos, csalódáshoz szokott lottózót villanyozhatott föl, miszerint érdemes bízni "a csodában".
Szabályok akkor és most
A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló, a nyár elején elfogadott új törvény a korábbi 28 935-ről 20 515-re vitte le a választható helyhatósági tisztségviselők számát. Abszolút értékben a 10 ezer fő alatti települések képviselőinek a számát ritkította meg legjobban a friss szabályozás (21 326-ról 14 642-re), arányaiban pedig a megyei és a fővárosi közgyűlésekét (901-ről 424-re, ami 53 százalékos csökkentés). Ezzel párhuzamosan szigorodtak a jelöltállítás szabályai (több cédulát kellett gyűjteni lényegesen rövidebb idő - az eddigi 35 helyett 16 nap - alatt), valamint az országgyűlési kétharmad 4 százalékról 5-re emelte a megyei, illetve a fővárosi közgyűlésbe jutás alsó határát. A 10 ezer főnél nagyobb településeken (vagyis a politikailag általában aktívabb városokban) a mindenkori domináns párt(ok) pozícióját erősíti az új szabályozás azon rendelkezése, amely a kiosztható közgyűlési helyek többségét az egyéni kerületek győzteseinek rendeli, lényegesen leszállítva ily módon a kompenzációs listákról szerezhető mandátumok számát.
A helyhatósági választásról szóló 1990. évi LXIV. törvény nyári megváltoztatásának ezek a legfontosabb pontjai. A településtípusokat a jogszabály változatlanul négy nagy egységben kezeli: a 10 ezer vagy ennél kevesebb lakosú helységek, a 10 ezer főnél nagyobbak, a megyei jogú városok, illetve Budapest és annak kerületei. Október 3-án több mindenről döntünk: a budapesti főpolgármester és a települési (fővárosi kerületi) polgármesterek személyéről - róluk közvetlenül -, a települési önkormányzatok, valamint a megyei és a fővárosi közgyűlések összetételéről. Utóbbiakról a választók listás szavazással, ám a megyei pártlistákra a 23 megyei jogú nagyváros polgárai - több mint másfél millióan - nem voksolhatnak. (A kampánycsend kvázi eltörlése mellett van még egy értelmes változtatás: korábban két külön megyei listát kellett állítani az induló pártoknak, egyet a 10 ezresnél kisebb, egyet az annál nagyobb települések számára. Idéntől ez a különbségtétel megszűnik, mindenhol ugyanazon pártlistákra szavazva határozhatunk a megyei közgyűlésekről.)
Budapest a főpolgármester és a Fővárosi Közgyűlés megválasztásakor egyetlen választókerület, ezek a szavazólapok mind a 23 kerületben egyformák. A 10 ezresnél nagyobb településeken, a megyei jogú városokban és a fővárosi kerületekben a képviselő-testület tagjait egyéni választókörzetekben választják. A nyári módosítás nyomán ezen önkormányzatok körülbelül 75 százalékát az egyéni győztesek adják (eddig ez körülbelül 60 százalék volt), a maradék 25 százalékot a már említett ún. kompenzációs listákról töltik föl. Az egyéni körzetekben a mandátumot nem eredményező voksok töredékszavazatként kerülnek e listákra, amikről aztán egy speciális számítási módszer alapján juthatnak az egyes szervezetek a még meglévő testületi helyekhez. A választás egyfordulós, és az érvényesség független a részvételtől. Vagyis aki az egyéni körzetekben tarol, az többségbe fog kerülni az adott helyhatóságban is.
A 10 ezernél kisebb lélekszámú településeken a képviselő-testületekről ún. kislistás választással döntenek a szavazók. (A testületek létszáma itt is a lakosság számától függ.) A szavazólapra valamennyi jelölt neve fölkerül, és a választók közülük annyi név mellé ikszelhetnek, ahány tagú az adott önkormányzat.
A puding próbái
Hogy az eddigi választási szisztéma elmozdítása a többségi elv felé a mindenkori erős párt(ok)nak (jelenleg a Fidesznek) kedvez a nagytelepüléseken (vagyis ahol játszik a kompenzációs lista is), az eddig is világos volt. Azt is valószínűsíteni lehetett, hogy a jelöltállítás szigorítása hátrányosan érinti a kisebb szervezeteket. Múlt péntek óta pedig már látszik, hogy ez utóbbi negatívum is elsősorban a 10 ezresnél nagyobb lélekszámú településeken jelentkezik. Egyrészt a kistelepüléseken változatlanul a független jelöltek dominálnak; másrészt ezeken a helyeken egy párt akkor "erős" (vagyis akkor van egyáltalán jelen), ha az adott közösség (el)ismert tagjai közül legalább egyet a sorai között tudhat. (Például a döntően cigányok lakta Uszkának nem azért van ciklusok óta liberális vezetője, mert a köztiszteletnek örvendő háziorvos, Sértő-Radics István korábban az SZDSZ, most pedig a SZEMA színeiben indult.) A kistelepülések "politikai térképét" tehát az őket érintő brutális képviselői létszám-csökkentés kevéssé rajzolja át - azzal együtt is, hogy a Jobbik a 10 ezresnél kisebb helyeken majdnem háromszor annyi embert indít, mint az MSZP (1239 vs. 455). Az indulók területi megoszlása ugyanis pontosan mutatja, hogy a jobbikos aktivitás egyenesen arányos az adott terület cigány lakosainak a számával; hiszen a "jobbikosság" vállalása e helyeken a "megoldás" illúziójával egyenértékű a nem cigány népesség jelentékeny hányadánál. Az MSZP-nél viszont fordított folyamat zajlik mostanság, amennyiben valamennyi településtípusnál megfigyelhető, hogy számos korábban szocialista vagy MSZP-támogatású jelölt szabadulni igyekezett a rosszul csengő brandtől, tehát vagy függetlenként próbálkozik (mint például Sopronban), vagy valamilyen lokálpatrióta egyesület tagjaként, illetve támogatottjaként. (A helyben népszerű volt SZDSZ-es polgármesterek is ezt az utat járják, például a pártot tavaly elhagyó kalocsai vagy vásárosnaményi elöljárók.) Szemléltetésképpen: a Fidesz a kistelepülési kategóriában 4247 jelöltet produkált, míg az LMP mindössze 45-öt.
A polgármester- és a helyi képviselő-választás szabályainak nyári módosítása a szoros értelemben vett politikai közélet színtereit - Budapesten kívül a megyei jogú városokat, a polgárosult közepes városokat - kavarta meg a leginkább. A ciklusokon keresztül a parlamentbe jutás határán egyensúlyozó SZDSZ vagy később az MDF döntően ezeknek a településeknek köszönhette túlélését, mint ahogyan az LMP is elsősorban az urbánus voksokkal nyerte el imponáló országházi belépőjét. A kisebb pártok vagy azok a helyi civil városi kezdeményezések, amelyek közül néhány mindig is magában hordja egy új politikai erő lehetőségét, mindenekelőtt ebben a térben voltak képesek helyi szinten is jelen lenni. Nemcsak az LMP - és kisebb részben a Jobbik - budapesti, illetve nagyvárosi kínlódásai, de e településtípusoknak a korábbinál szegényesebb listafelhozatala is híven mutatja a fideszes választási törvény romboló következményeit. Nagyobb lélekszámú településeken értelemszerűen több - ezres, tízezres nagyságrendű - ajánlószelvény szükséges a választási részvételhez, aminek a drasztikusan lerövidített idő alatti begyűjtése számos próbálkozót állított megoldhatatlan feladat elé. Ráadásul az önkormányzati választások az egyfordulósság miatt eleve a szövetségben indulást, az összefogást preferálják (hiszen már relatív többséggel is nyerni lehet), azaz különösebb kockázat nélkül prognosztizálható, hogy ha a szabályok a jövőben is változatlanok maradnak, az a politikai paletta egészségtelen szűkülésével fog járni. Mindez pedig különösen destruktív olyan szituációkban, mint a jelenlegi, amikor az egyik politikai térfél összeomlott. Az indokolatlanul szigorított feltételek az esélyét is elvehetik újabb erők megkapaszkodásának és tartós jelenlétének.
Mustra
Az LMP-t azonban nem csak a szabálymódosulás sújtotta: és bár képviselői csodáról beszélnek amiatt, hogy a szimbolikus jellege miatt kulcsfontosságú főpolgármesteri pozícióért az utolsó pillanatban mégis állíthattak jelöltet, valójában az lesz a csoda, ha működő pártszervezet híján még egy kampányt képesek lesznek végigvinni. Az LMP-re tavasszal csaknem 384 ezren szavaztak országosan - ehhez képest a lapzártánk idején érvényes állás szerint mindösszesen 26 polgármesterrel, 45 kistelepülési és 653 nagytelepülési jelölttel, valamint három (!) megyei és a fővárosi pártlistával készülnek nekivágni október 3-nak. A fővárosi kerületek kevesebb mint felében van polgármesterjelöltjük (11), mint ahogyan a 23 megyei jogú városból is csupán Pécsett sikerült polgármesterjelöltet indítani. Kompenzációs listából valamivel jobban állnak: csak két budapesti kerületből hiányoznak (XVII. és XXII.), igaz, a megyeszékhelyek közül Debrecenből, Győrből, Salgótarjánból és Székesfehérvárról is. Nem sikerült továbbá listát állítani olyan polgárosult, közepes nagyságú városokban sem, mint például Baja vagy Nagykanizsa. Márpedig az önkormányzati jelenlét a politikai lét szempontjából döntő fontosságú, az adott helyen, térségben megkapaszkodás alapvető feltétele; innen nézve, figyelembe véve az LMP-mentes nagyvárosokat, a párt jövője középtávon sem tűnik biztosnak.
Az utóbbi évek és a tavaszi választás abszolút vesztese, az MSZP viszont változatlanul jelen van mindenhol, és ősz után is bizonyosan ott lesznek a megyékben, a nagytelepülések testületeiben. Bár, mint arról már szó volt, az indulók számát tekintve a Jobbikkal szemben alulmaradtak a jelöltállítási "versenyben", a kampánymegfontolásból függetlenként vagy szervezett lokálpatriótaként próbálkozó volt szocialistákkal együtt az összkép már sokkal biztatóbb a számukra. Ezzel együtt is a választás minden szintjén - főváros, nagyvárosok, közgyűlések - komoly pozíciókat veszít az MSZP; és ami még Őszöd után is majdnem elképzelhetetlen volt - például az, hogy Miskolcon vagy Szegeden ne a szocialista polgármesterjelölt nyerjen -, az mára nagyon is valószínű lett, s az lenne váratlan, ha végül mégis Káli Sándor vagy Botka László futna be. (A Fidesz egyébként, nyilvánvaló marketingértéke miatt, nagyon készül a miskolci és szegedi győzelemre.) Az MSZP problémái tehát a jelek szerint egyelőre nem a szervezeti széthullásból adódnak - kérdés, hogy az amúgy kalkulált zakó mennyire viseli meg a struktúrát még működtető tagságot.
A Jobbikról részben már volt szó; noha főpolgármester-jelöltje csak az utolsó napokban biztosította az indulás lehetőségét, a párt országszerte várakozáson felül szerepelt. Nemcsak Észak- és Kelet-Magyarországon vette az akadályt, hanem például Budapesten és Nyugat-Magyarországon is jobban teljesített, mint azt a tavaszi eredményei valószínűsítették: 15 kerületben lesz polgármesterjelöltje, és mind a huszonháromban kompenzációs listája. Megvan az összes (19) megyei, valamint a fővárosi lista is. A megyeszékhelyek közül kedd délután csak Kecskeméten nem volt kompenzációs listája.
A Fidesz győzelmi esélyeit az sem rontja, hogy az MSZP mellé még egy közepesen komolyan vehető versenytársat kapott; igaz, nem kizárt, hogy néhány olyan helyen, ahol nincs LMP, viszont van Jobbik, a szocialisták a prognózisoknál jobban szerepelnek. Ez azonban nem változtat az október 3. utáni tájképen: Budapest főpolgármestere a Fidesz jelöltje lesz (az viszont kétséges, hogy fideszes többségű közgyűlésre támaszkodhat-e), a megyei listás választásokat mindenhol a Fidesz nyeri (néhány helyen - Borsodban vagy Komárom-Esztergom megyében - viszont elképzelhető, hogy nem szerez közgyűlési többséget), és mindegyik településtípusnál tarolni fog. Győzelmét jelen állás szerint legföljebb az veszélyeztetné, ha Orbán Viktor a napokban gigantikus megszorító csomaggal állna a magyar emberek elé. Nos, ez teljesen valószínűtlen.
Különösebb jelentősége ugyan nincs, de a történeti hűség kedvéért jegyezzük még föl, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége alighanem ezzel a választással leheli ki végleg a lelkét: a lehetséges majd' 29 ezer önkormányzati helyből ugyanis egyetlenegyre van szabad demokrata jelölt, Sopron 8. számú választókörzetében Bircher Ottó Attila személyében.
Bundula István
Mit kezdhet Tarlós Budapesttel? - Mint az egyszeregyA magyar önkormányzati rendszerben a helyi hatalom eleve megoszlik a polgármester és a képviselő-testület között, de Budapesten ezt tovább bonyolítja a kerületek és a főváros viszonya. Miután az 1990-es helyhatósági választásokon a fővárosi voksolók a liberális vezetésnek szavaztak bizalmat, az akkori MDF-es parlamenti többség a kétszintű önkormányzatisággal "ajándékozta" meg a budapestieket. Mivel ez máig változatlan maradt, a 23 kerületi és a jogszabály szerint velük egyenrangú fővárosi önkormányzatból álló szisztéma azóta is naponta igazolja a saját működésképtelenségét. Ebben a struktúrában ugyanis két szomszédos kerületnek semmivel nincs több köze egymáshoz, mint mondjuk Nagykanizsának és Nyékládházának, és a hatáskörök elosztása miatt az egyes kerületek is jóval erősebbek az elvileg őket összefogó fővárosnál. Így aztán akár komplett városnegyedek bonthatók el az "egész" város hozzájárulása nélkül, miközben egy villamospálya vonalvezetésének megváltoztatása is szinte megoldhatatlan feladattá válik. Nem véletlen, hogy az európai nagyvárosokban a (jóval kisebb számú) kerületek legfeljebb néhány - elsősorban szociális és egészségügyi - területen élveznek önállóságot. Bár a rendszerből adódó károkat Demszky Gábor húsz, és Tarlós István is vagy tíz éve emlegeti, a kétharmados parlamenti többség miatt döntési helyzetben levő Fidesznek nincsenek ismert változtatási tervei, legalábbis a képviselői létszámcsökkentés erre nem lesz gyógyír. Sőt, a lex Turulként elhíresült júliusi jogszabály-módosítás is csak növelte e helyi kiskirályságok hatalmát (eszerint már "köztéri művészeti alkotás" elhelyezéséhez vagy lebontásához sincsen köze a fővárosnak). A polgármesterek és a képviselő-testületek, illetve a főpolgármester és a fővárosi közgyűlés relációjában a testületeknek vannak erősebb jogosítványaik. Ugyanakkor a polgármester hívja össze a testületi ülést, ő irányítja a döntések előkészítésével és végrehajtásával foglalkozó apparátust, beterjeszti a határozati javaslatokat, és elláthat hatósági feladatokat is. A képviselőtestület, ha akar, átadhat neki további jogköröket, de súlytalanná is teheti; ha a polgármester "ellenséges környezetbe" kerül, és a helyben erős párt(ok)nak még az önkormányzati hivatalt is sikerül teljesen átpolitizálniuk, akkor a település első embere végül már a WC-papír színéről sem dönthet. Ha viszont a polgármester a kerületi vagy fővárosi többséget adó párt embere, akkor bizonyos jogköröket kivéve - rendeletalkotás, költségvetés megállapítása, intézmény alapítása stb. - igen sok feladat- és hatáskörrel felruházható. Másfelől az is igaz, hogy mivel a polgármestereket közvetlenül választjuk, ezért ez politikailag nagyon erős pozíció, mivel a saját pártján belül ez jelentős függetlenséget biztosít neki. Ezért van az, hogy bár - mint az a fentiekből következik, és mint Demszky Gábor húszéves regnálásából láthatóvá vált - a főpolgármesternek meglehetősen korlátozott irányítási jogkörei vannak, mégis a Fideszbe nem beágyazott, csak Orbán Viktortól függő, idősödő Tarlós István indul a főpolgármesteri székért, nem pedig valamelyik már most önálló erőt képviselő, ezért a nagyfőnökre potenciális "veszélyt" jelentő ifjabb pártbeli. Fontos tisztség a kerületi alpolgármesteri és a fővárosi főpolgármester-helyettesi is; ezekre a posztokra a (fő)polgármester jelöl, de a testület (közgyűlés) választja, és számos (fő)polgármesteri hatáskörrel felruházhatja. A fővárosban a különböző részterületekért (városüzemeltetés, költségvetés, egészségügy stb.) kvázi miniszterként felelős helyettesek befolyása az utóbbi időben jelentősen megnőtt, elég csak Hagyó Miklós daliás alakját felidézni. Szintén fontos a különböző bizottságok elnöki tisztsége, hiszen adott esetben ők irányítják - természetesen pártutasítások alapján - a szakterülettel foglalkozó apparátust. Sok kompetencia és pénz fölött diszponálnak, intézményvezetőket neveznek ki, s döntéseikre a testület sokszor automatikusan üti a pecsétet. Valószínű, hogy amennyiben nem lenne meg a fővárosi közgyűlésben a fideszes többség, az LMP támogatásáért cserébe a környezetvédelmi vagy a kulturális bizottság vezetését engednék át az új formációnak. Tarlós István programjában szerepel az is, hogy egy nagy városüzemeltető holdingba vonnák össze a közszolgáltató cégeket a csatornázástól a közterület-fenntartásig, és egy másikba kerülne valamennyi közlekedéssel kapcsolatos feladat, inkluzíve BKV. A fideszes Pesti Imre pedig az összes fővárosi kórházat működtetné egyetlen holdingban. Ha létrejönnek eme gigantikus cégfelügyeletek, akkor azok költségvetése már egy-egy minisztériuméval fog vetekedni, azaz vezetőik tényleges hatalma a fővárosi közgyűlését fogja súrolni. Ehhez hozzávehetjük, hogy a települések önálló bevételei a rendszerváltás óta folyamatosan apadtak, kis túlzással mára az iparűzési adó maradt. Ahogyan az elmúlt években a BKV finanszírozási problémáin, vagy 1998-2002 között szinte minden területen látszott, az állam bármikor képes a fővárost rövid pórázon tartani. Ezt is ideszámítva, valamint figyelembe véve a várható választási eredményt, a pártirányítás alatt álló testületekkel szemben viszonylag súlytalan főpolgármesteri és polgármesteri posztokat, továbbá a Fidesz centralizált működését, erősen valószínűsíthető, hogy néhány hét múlva azt tesz Orbán Viktor Budapesttel, amit jónak lát. |
