Hadházy: „Van egy nagyon elegáns módszer Polt Péter megkerülésére”

Belpol

Völner Pál lebukása a véletlennek köszönhető, és szabályt erősítő kivétel a Fidesz korrupt rendszerében. A független képviselő interjúnkban arról is beszél, hogy milyen feltételek mellett vállalná a korrupció elleni küzdelem szervezését egy új kormányban, és hogy miért lát 50 százaléknál kevesebb esélyt a kormányváltásra.

magyarnarancs.hu: Az ellenzék mellett az Európai Bizottság is többször megfogalmazta azt a vádat, hogy a magyar nyomozó hatóságok rendszerszinten nem lépnek fel a magas rangú tisztviselőket érintő korrupcióval szemben. Völner Pál ügyét joggal mutogatja a kormány e tétel cáfolataként?

Hadházy Ákos: Nem, mert ez egy szabályt erősítő kivétel, és minden jel szerint véletlenül jutott el Völnerig a nyomozás. Mutogathatná a kormány a Boldog-ügyet, a Simonka-ügyet, a Mengyi-ügyet is, de az összes hasonló ügyben az történt, hogy véletlenül futottak bele egy nagy névbe, maguk a nyomozások más szálon indultak el, nem a rendszert akarták lebuktatni.

Völnerék esetében nagy valószínűséggel egy sértődött végrehajtó volt a kiindulópont, valaki, akit a pályázaton lepontoztak, és ezért nem kapott meg egy végrehajtói státuszt, esetleg teljesen el kellett hagynia a pályát a végrehajtói rendszer átalakítása után. Egy ilyen kigolyózott, de sok információval rendelkező személy fel tudta hívni a hatóságok figyelmét a végrehajtói kar körüli visszásságokra, és teljesen életszerű, hogy a nyomozás során véletlenül akadtak bele Völner Pálba. Ezen a ponton már nem nagyon tud mit csinálni a nyomozótiszt, egyértelmű és kézzelfogható bizonyítékok birtokában nem mondhatja azt, hogy felejtsük el az egészet.   

magyarnarancs.hu: Polt Péter sem mondhatja?

HÁ: Ő sem, mert vannak még a munkájukat komolyan vevő nyomozók, akik szenvednek attól, hogy nem hagyják őket dolgozni.

Ők már csak elhivatottságtudatból sem engednék félresöpörni a bizonyítékokat, és azért sem, mert ha így tennének, azzal kormányváltás esetén a börtönt kockáztatnák.

Egy ilyen esetben nyilvánvalóan megállna a hivatali visszaélés vádja a katonai bíróság előtt. Ha már eljut odáig a nyomozás, hogy kézzelfogható terhelő bizonyítékok keletkeznek politikusokról, azokat nem tudja semmissé tenni az ügyészség – emlékezzünk Mengyi Roland esetére, akit konkrétan levideóztak a kenőpénz átvétele közben.

Ugyanakkor Polt Péter még ezekben az ügyekben is mindent elkövet a politikai következmények tompításáért. Rendkívüli mértékben elhúzza a vizsgálatokat, mindent megtesz azért, hogy eltitkolja a részleteket, és nem helyezi előzetes letartóztatásba a gyanúsítottakat. Simonka György ellen 2012-ben elkövetett cselekmények miatt csak nemrég történt vádemelés, és nem került előzetesbe, holott maga a vádirat beszél arról, hogy megpróbálta befolyásolni a tanúkat. Ha valami, akkor ez az előzetes letartóztatási indok tankönyvi példája, mégis szabadlábon védekezhet a képviselő, mert kell a kétharmad a Fidesznek. Sokatmondó az is, hogy a Simonka- és a Boldog-ügyet felgöngyölítő kecskeméti főügyész öngyilkos lett, és a Simonka-ügyön dolgozó összesen négy ügyész közül már csak egy van a szervezetnél.

magyarnarancs.hu: Ha ezekben az ügyekben a nyomozók véletlenül futnak bele a képviselőkbe, az azt is jelenti, hogy a politikusok a saját szakállukra dolgoztak, mert ha központilag szervezték volna a korrupciót, leszólhattak volna Polt Péternek, hogy eleve el se kezdjen nyomozni az adott területen.

HÁ: A rendszert központilag szervezik, a helyi képviselőknek gyakorlatilag odaadják a választókerületüket ajándékba, ők oszthatják el a területfejlesztési pénzeket, és megszabhatják a polgármestereknek, ki legyen a kivitelező.

Ezt a rendszert a Fidesz hozta létre és a Fidesz működteti, de ez nem jelenti azt, hogy minden apró korrupciós cselekményt adminisztrálnának.

Tudják, hogy szinte az összes képviselőjük ezt csinálja, és megmondják nekik, hogy amíg lehet, megvédünk, de ha nagyon lebuksz, ha hang- vagy videofelvétel készül rólad, akkor nem fogunk tudni megvédeni.

 
Fotó: Németh Dániel 

Ettől még igaz, hogy mindent elkövetnek a korrupciós ügyek eltussolásáért. Csak az elmúlt két hét terméséből említhetném az Interpol szerint is háromszoros áron megvett maszkgyártó gép ügyét, ahol arra hivatkozva nem emeltek vádat, hogy az Operatív Törzs döntött róla. Vagy ott van a Demokratikus Roma Vezetők Szövetségének 50 millió forintja – ebből egy olyan vándorkiállítást szerveztek, ami reggel kilenckor az egyik faluban volt, délben már a másikban. Itt is lezárták a nyomozást, mert voltak a teljesítést igazoló számlák. A nagyobb horderejű ügyek közül a Tiborcz-ügyet elsikálták a hatóságok, az Öveges-programnál talán lesz vádemelés, de nem a csalást szervező minisztériumi tisztviselők vagy a pályázatokat kiíró polgármesterek, hanem egy egészen kis hal ellen. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem 20 milliárdos uniós projektje miatt indított nyomozást lezárták, pedig ott az Európai Bizottság inspektorai állapítottak meg egészen elképesztő csalásokat. Patyi András, az egyetem volt rektora mégsem a vádlottak padján ül, hanem a Kúria elnökhelyettese.

magyarnarancs.hu: Nem lehet, hogy a korrupció fajtája is szerepet játszik? Azokban az ügyekben, ahol eljutottak a vádemelésig, többnyire készpénzmozgás is történt, politikusok jól dokumentált lefizetésével.

HÁ: Készpénzmozgás mindig van, de Polt Péter csak ott hajlandó vádat emelni vagy akár érdemben, fedett eszközöket is bevetve nyomozni, ahol egészen konkrét bizonyíték van a készpénzmozgásra.

Hiába egyértelmű a visszaélés, hiába látjuk, hogy kamu közbeszerzésekkel kamucégeket hívnak meg kamu munkákra, vagy nyilvánvaló túlárazások vannak, az ügyészség visszadobja a feljelentést.

Azt várná el, hogy üljek ott a tárgyalásokon és készítsek felvételt a csalás elismeréséről.

Persze néha még ez is kevés, a trafikügyről volt magnófelvétel, mégsem történt semmi, mert az ügyészség szerint a koncessziókat politikai alapon osztó képviselők nem akartak kárt okozni vagy jogtalan előnyhöz jutni. Pszichológust játszik Polt Péter, az egészen egyértelmű visszaélésekre is azt mondja, hogy az elkövetők tudata nem fogta át a csalást, és csak akkor lép, ha konkrétan látja a pénzátvételt. Lényegében azt kívánná meg az ügyészség, hogy már a feljelentéshez megdönthetetlen bizonyítékokat csatoljak, holott a feljelentéshez elég az erős gyanú, a bizonyítékokat neki kellene begyűjtenie a nyomozás során, akár lehallgatás, megfigyelés segítségével.  

magyarnarancs.hu: Mennyire lesz hangsúlyos eleme az ellenzéki kampánynak a Völner-ügy vagy általában a korrupció?

HÁ: Muszáj ezt hangsúlyoznunk, mert erről szól a rendszer. Sokszor megkapom, hogy az embereket nem érdekli a korrupció, de a személyes tapasztalatom nem ez, és újabban a megkérdezettek a felmérésekben is fontosabb problémának mondják a korrupciót például a migrációnál.

Látszik, hogy már a kormánypropaganda sem tudja tagadni a lopásokat, ezért az lett az üzenet, hogy a másik oldal is ugyanúgy lopott, és megint ugyanúgy lopna, ha hatalomra kerülne. Az a céljuk, hogy az emberek ne a korrupció érzékelése alapján döntsenek a választáson, hanem mondjuk a családtámogatási rendszer alapján. Erről szól a Cseh Katalin elleni támadássorozat vagy a Városháza-ügy. Zavaros, bár általában valamilyen igazságmaggal rendelkező történeteket próbálnak meg lejárató kampányok keretében ráhúzni ellenzéki politikusokra. Sajnos az ellenzék semmit nem tett ennek megakadályozásáért, nem küzdöttünk a propagandagépezet, a túlárazott kormányhirdetések ellen, nem küzdöttünk meg egy konszenzusos MTVA-igazgatóért.

Ha ez a rengeteg botrány sem lesz elég a Fidesz bukásához, annak jórészt az lesz az oka, hogy a propaganda segítségével sokakban el lehet hinteni azt a képzetet, hogy a másik oldal is ugyanilyen rossz.

Ezzel a helyzettel most már nem nagyon tudunk mit kezdeni, azt az egyet lehet csinálni, amit én is megtettem Zuglóban, amikor eltakarítottam az útból az egyik kétes ellenzéki figurát.

magyarnarancs.hu: Konkrétan a Cseh Katalin elleni támadásokat vagy a Városháza-ügyet megfelelően kezelte az ellenzék?

HÁ: Szerintem mindkét esetben hibás stratégia a teljes tagadás, ez maximum akkor működhetne, ha nekünk is lenne egy olyan propagandamédiánk, mint a Fidesznek, ami csettintésre hallgatna ezekről az ügyekről és csettintésre kreálna néhányat a másik oldalon. Hál’ istennek ilyennel nem rendelkezünk, az elmúlt évek egyik pozitív fejleménye, hogy a kormánytól független média egy jó része abban az értelemben is független lett, hogy a közösségi finanszírozás miatt egy következő kormány akkor sem tudná sakkban tartani a hirdetésekkel, ha akarná. Remélem, hogy Márki-Zay Péter és az én személyem erős garanciát jelent arra, hogy egy következő kormány alatt máshogy mennek majd a dolgok, hogy minden korrupciós ügynek és próbálkozásnak lesz következménye. De a legfontosabb, rajtunk kívül álló garancia éppen a független média: az újságírók akkor sem engednék, hogy eltussoljunk ügyeket, ha ez lenne a szándékunk.

Visszatérve a Cseh Katalin-ügyre és a Városházára-ügyre, ezek bizonyos elemeit én is kivizsgáltatnám a megfelelő bűnüldöző szervekkel, bár az ellenzéki politikusok érintettsége a propaganda fantáziájának szüleménye. Cseh Katalin-ügy nincsen, viszont hologram-ügy lehetséges, innovációs ügy pedig egészen biztosan van, én is bemutattam rengeteg olyan uniós projektet, ahol innovációra hivatkozva vettek fel százmilliókat, milliárdokat, miközben a valódi innovációt egy percig sem gondolta komolyan senki. Nem vagyok meggyőződve róla, hogy a hologramos pályázatok rendben voltak ebből a szempontból. Az ugyanakkor biztosan kijelenthető, hogy Cseh Katalin egyetlen 60 milliós pályázat beadásáig volt az egyik érintett cég tulajdonosa; amikor döntöttek a pályázatról, már semmi köze nem volt a céghez, és értelemszerűen a megvalósításban sem lehetett szerepe. Jogi felelősség tehát egyértelműen nem terheli, politikai felelőssége akkor lehetne, ha megpróbálná gátolni a vizsgálatokat, de ennek az ellenkezője történik, mindig azt nyilatkozza, hogy áll a vizsgálatok elébe.

A Városháza-ügyben az első Fidesz-kormány egyik gazdasági vezetője fogalmaz meg zavarba ejtő vádakat, és ezek leginkább egy Tarlós István által kinevezett fővárosi cégvezető, Barts Balázs érintettségét vetik fel. Facebook-posztban is elmondtam, hogy az állítások valóságtartalmának utána kell járni, de ezeket el kell választani a Városháza eladási szándékáról szóló hazugságoktól - ez persze nem gátolta meg a propagandát abban, hogy azt írja, hallgatok a kérdésben. Ugyanezt nekik is elmondtam, csak nem hozták le.

magyarnarancs.hu: A Momentum előválasztási kampányának fontos ígérete volt, hogy kormányváltás esetén ön lenne a politikai felelőse az elszámoltatásnak, Márki-Zay Péter pedig arról beszélt, hogy a Korrupcióellenes Ügynökség vezetését bízná önre. Hogy képzeli el a saját szerepét egy új kormányban?

HÁ: Megtisztel a miniszterelnök-jelölt úr felkérése és a Momentum jelölése, de a konkrét pozíciók osztogatását még korainak tartom. Az biztos, hogy csak akkor vállalok ilyen szerepet és felelősséget, ha ehhez megfelelő jogosultságokat, infrastruktúrát, stábot kapok. Az elszámoltatás szót sem fogom használni, mert aki elszámoltatást ígért az elmúlt 30 évben, az utána mindig csak még többet lopott.

Jogi felelősségre vonást szeretnék, és azt, hogy hozzunk a lopást az új kormány éhes emberei számára is megnehezítő törvényeket.

Ebben gyorsan kell látványos eredményeket felmutatnunk, különben pillanatok alatt elsöpörhetik az ország vezetését egyébként is rendkívül nehéz helyzetben átvevő következő kormányt.

magyarnarancs.hu: Lesz korrupcióellenes programja az ellenzéknek?

HÁ: Dolgozunk rajta, bár azt szoktam mondani, hogy nem kell feltalálni a spanyolviaszt, a szándék a lényeg, ha az megvan, még a jelenlegi szabályozás mellett is lehet eredményeket elérni. Azt, hogy milyen törvényeket kellene csinálni, sok okos ember leírta már, például vissza lehet nyúlni az LMP antikorrupciós 12 pontjához, a legfontosabb pedig, hogy engedjük dolgozni a nyomozókat. Ehhez még kétharmad sem kell, mert a rendőrséget és a NAV-ot a végrehajtó hatalom irányítja. Van ugyan ügyészi felügyelet, de Völner Pál esete is megmutatja, hogy ha megkérdőjelezhetetlen bizonyítékokat találunk, akkor senki nem fogja tudni megakadályozni a felelősségre vonást.

magyarnarancs.hu: Tehát nem tartja elengedhetetlenül szükségesnek Polt Péter elmozdítását?

HÁ: A jogi felelősségre vonás a legfőbb ügyész közreműködése nélkül is nyugodtan megvalósulhat. Van egy nagyon elegáns és teljesen törvényes megoldás arra, hogyan lehet kétharmados többség hiányában is megkerülni a legfőbb ügyészt, ezzel megoldani a Polt Péter-problémát – a részletekről most nem beszélnék, mert a Fidesznek van még ideje kiigazítani ezt a gikszert. Jelenleg tehát a vádemelési résznél is van lehetőség Polt Péter megkerülésére, de még lényegesebb, hogy lehallgatási jegyzőkönyvekkel, hang- és képfelvételekkel, egybehangzó tanúvallomásokkal Polt Péter sem tud mit kezdeni. Polt Péter azt tudja csinálni, hogy az ötszörösen túlárazott projekteknél, machinált közbeszerzéseknél azt mondatja valamelyik emberével, hogy ez „önmagában” még nem bizonyítja a bűncselekményt.

magyarnarancs.hu: A NAV-on vagy a rendőrségen belül nem számít ellenállásra?

HÁ: Egyáltalán nem. Feljelentéseim kapcsán rengeteg nyomozóval beszéltem, az volt a tapasztalatom, hogy értik a dolgukat és van bennük szándék a valós nyomozásra. Gyakran ki is nyomoznak mindent, csak a végén, nyilván felsőbb utasításra, leírják, hogy ez nem bűncselekmény, mert nem bizonyított az egyenes szándék a csalásra.

magyarnarancs.hu: Az ön kedvelt témája volt az Európai Ügyészséghez való csatlakozás. Az Alaptörvény ugyanakkor a magyar ügyészséget teszi meg az állami büntetőigény kizárólagos érvényesítőjének. Hogyan oldható fel ez a helyzet kétharmad nélkül?

HÁ: Az Európai Ügyészségtől jelen pillanatban már nem lehet várni a Fidesz felelősségre vonását, mert a csatlakozás előtti ügyeket nem vizsgálhatja, csak a belépés utániakat. Ezzel együtt mindent meg kell tenni a csatlakozásért, mert ez is garancia lesz a választók felé, hogy a mi oldalunk mindenkit meg akar gátolni a lopásban, és aláveti magát az Európai Ügyészség ellenőrzésének. A kétharmados probléma valóban fennállhat, egyes jogászok szerint meg lehet csinálni a csatlakozást kétharmad nélkül, mások szerint nem. 

magyarnarancs.hu: Az ellenzéki kommunikáció általában mennyire kelt hiú ábrándokat a választókban? Márki-Zay Péter közjogi tanácsadó csapatának vezetője például arról nyilatkozott, hogy az új parlament első napján elmozdítják Polt Pétert, feles többséggel.

HÁ: Sokszor megkapom azt a kritikát, hogy állatorvosként nem jogosít fel a végzettségem korrupciós ügyek feltárására, és alkotmányjogi kérdésekben talán valóban nem én vagyok a legjobb interjúalany. Mindenesetre hallok számomra meggyőző érveket amellett, hogy feles többséggel is meg lehet akadályozni, hogy a Fidesz teljesen bebetonozza a hatalmát. Az biztosan legitim dolog, hogy erről gondolkodik az ellenzék. Múlt héten például a Transparency International konferenciáján jártam, ott Róna Péter vetett fel egy érdekes megoldást, szerinte, mivel az európai jog a magyar jog felett áll, az új kormány átírhatja az EU jelzései szerint uniós jogot sértő kétharmados törvényeket.

magyarnarancs.hu: A múlt héten azt mondta az Azonnali podcastjában, hogy 50 százaléknál kevesebb esély van az ellenzéki győzelemre. Más politikusokat nem nagyon hallunk ebben a szellemben nyilatkozni.

HÁ: Mert nem bontják ki az igazság minden részletét. Értem én, hogy ötvenezer like-ot leginkább azzal lehet kapni, ha lelkesítjük az embereket, de a számok azt mutatják, hogy a választási győzelem még korántsem biztos. A jelenlegi felmérések szerint körülbelül 50-50 százalékon áll a kormány és az ellenzék, ami azt jelenti, hogy a kormány nyerne, mert a szavazatok területi eloszlása nekik kedvez: hiába nyerjük meg mind a 18 budapesti körzetet 65-70 százalékkal, ha közben a vidékiek többségét elveszítjük 45-tel.

Ráadásul a lakcímbejelentési szabályok módosításával minden szempontból adott a választási csalás lehetősége. Mindenféle ellenőrzés nélkül, akár több száz személyt is törvényesen be lehet jelenteni egyazon fiktív címre, és ez a lehetőség a határon túli magyarok előtt is tömegesen nyitva áll.

Innentől kezdve elfelejthetjük a billegő körzetek fogalmát.

A Fidesz pontosan tudni fogja, melyik körzetekben várható pár száz szavazatnyi különbség, és mondjuk egy zalai körzet esetében bőven elég lesz azt mondani 500 erdélyinek, hogy jelentkezzen át oda. Voksturizmusról beszélünk, pedig ehhez még ide se kell jönni, nem kell tömegeket buszoztatni. Fel kell adni egy levelet az illető nevében, megkapja a lakcímkártyáját, és utána elmehet a csíkszeredai konzulátusra szavazni a zalai körzet egyéni jelöltjére. Az ellenzék alig beszél erről, ami választ adtunk, az pedig helytelen: mi természetesen nem fogunk csalni, és ha akarnánk, akkor se lenne meg rá a szervezettségünk.

magyarnarancs.hu: Azt is mondta Márki-Zay Péter, hogy majd követik a választói névjegyzék alakulását, és kiszűrik a gyanús lakossággyarapodásokat.  

HÁ: Erre mindenkit biztatok, de ez is kevés. Ha 500 ember át tud fordítani egy körzetet, ezt az 500 embert 50 település között simán el lehet osztani úgy, hogy nem tűnik fel senkinek, vagy ha fel is tűnik, nem lehet majd bizonyítani a visszaélést.

De ez csak egy példa, a Fidesznek minden lehetősége megvan a további változtatásokra, a propagandamédia bármikor elővehet még ügyeket, például a kispesti szocialistákét, és ha nem csinálnak semmi ilyesmit, a mai számok alapján akkor is azt kell mondanunk, hogy ezt a választást még nem nyertük meg. Esélyünk persze van, és ha már úgy döntött az ellenzék, hogy ilyen játékszabályok mellett is elindul a választáson, akkor mindent el kell követni a győzelemért. Az összefogás arra jó volt, hogy legalább értelme legyen beszélni a választásról, de a győzelemhez biztos nem elég. Aki hezitál azon, hogy szórólapozással, szavazatszámlálóként vagy más módon segítse-e az ellenzéket, annak javaslom, nézze meg a videót a 2018-as választás éjszakájáról, ahogy Orbán és Semjén egymás nyakába borulva éneklik a Kossuth-nótát, és gondoljon vissza, mit érzett azon a napon. 

V?laszt?s 2018 - A Fidesz eredm?nyv?r? rendezv?nye

 
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

magyarnarancs.hu: Azt állítja, hogy az objektív helyzetfelmérés motiválóbb lehet, mint a kincstári optimizmus?

HÁ: Igen, tessék elhinni, hogy magától nem fog megdőlni a rendszer. Amikor állatorvosként azt mondom, hogy 50 százalék esély van egy állat gyógyulására, akkor annyira azért nem szoktak örülni az emberek, mert abban ugyanakkora eséllyel benne van az elhullás is.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot! 

Figyelmébe ajánljuk