A Liget Budapest Projekt és a várbeli Nemzeti Hauszmann Program után a Palotanegyedben elindítani tervezett Pázmány Campus építkezése lehet a következő látványos állami beavatkozás a főváros arculatába. Ráadásul a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) nem is egy, de rögtön két projektet is futtat a VIII. kerületben. Az állami pénzből tervezett nagy kampuszépítés mellett, illetve azt megelőzve, a katolikus egyház és az egyetem úgymond saját költségvetéséből is építkezik a környéken. A Bródy Projekt, habár döcögősen indult és jelentős újragondoláson esett át (a tervezett bontások helyett végül „racionalizált” felújítások jöttek), ma már előrehaladott állapotban van. Igaz, ennek a léptéke (nagyjából 11 milliárd forint) messze elmarad a 250 milliárdosra saccolt nagy kampusztervtől, ugyanakkor nem is választható el egészen attól – a tervek szerint a jövőben együtt adják ki a környéket leuraló új egyetemi komplexumot. Az intézmény térfoglalása a kerületben hamarabb megindult, és a területhez láthatóan erősen ragaszkodik mind az egyetem, mind az állam. Csak az nem világos, és ez az, amit a helyiek – lakosok, civilek, az önkormányzat – sem értenek egészen: hogy miért akarnak annyi funkciót belezsúfolni a jelentős méretű, de azért nem óriási területbe, amennyit az láthatóan nem bír el?
Álmok és ébredések
Ha jobban meg akarjuk érteni a történet egyes szereplőinek motivációit, vissza kell ugrani az időben néhány évtizedet. Nagyon más perspektívából néz ugyanis az egyetem vezetése a közelmúltban az ölébe hullott területre, mint ahonnan az évtizedek óta túlépítéssel küszködő negyed lakói, a lokálpatrióták és a városvédők figyelik a történetet.
Az 1992-ben Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karral (BTK) induló egyházi egyetem 1995-ben alapította Jog- és Államtudományi Karát, majd 1998-ban az Információs Technológiai Kart (ITK). Az alapítás után rövid ideig az Irgalmas Nővérek Ménesi úti zárdájában működő intézmény a 90-es évek elején lázasan lobbizott a megfelelő infrastruktúráért. 1991 májusában Erdő Péter és Kopp Mária közösen járták be a piliscsabai volt Perczel Mór laktanyát, amelyet az Antall-kormány felajánlott az egyetem céljára. Röviddel ezután meg is indult a területen a kampusz fejlesztése, mégpedig Makovecz Imre és a Makona Egyesülés irányításával. Jó néhány emblematikus, vitatott és megkérdőjelezhető minőségű épületet húznak fel itt, de az organikus iskola mintáit követő terveknek csak egy része valósult meg 1994-ig, amikor megindult a területen az oktatás. Hogy mi történt pontosan, nem világos, általunk korábban megkérdezett források (lásd: Megyeget az egyetem, Magyar Narancs, 2020. december 12.) a kampuszprojekt megrekedését részben a nyilvánvaló logisztikai akadályokkal, a kivitelező és a megrendelő közötti nézetkülönbségekkel, illetve a fogyatkozó anyagi forrásokkal is magyarázták. Makovecz és a katolikus vezetés viszonya kétségtelenül megromlott, a BTK pedig gyakorlatilag kint rekedt egy Budapesttől harminc kilométerre lévő falu határában. Igaz, a korabeli diákéletre az általunk megkérdezett volt hallgatók szinte kivétel nélkül aranykorként gondolnak vissza. Ez alighanem kevésbé lehetett igaz az egyetemi vezetés kedélyállapotára, akik – minden ellenkező híresztelés dacára – valószínűleg már ekkor elkezdték előkészíteni a budapesti belvárosba elmozdulás lehetséges forgatókönyveit.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
