A Fidesz-kormányok már az első ciklus, 1998 óta szívesen vágnak bele kétes megtérülésű, rosszul átgondolt gigaberuházásokba. A sokmilliárdos kudarcok tanulságosak is lehetnének, de Orbánék ezeket ritkán vonják le. Elvégre mindig akadt, aki nyert vele.
„A Várkert Bazár kormányzásunk szimbóluma lehetne” – jelentette ki Orbán Viktor három évvel ezelőtti évértékelő beszédében. Az évtizedeken át pusztuló épületegyüttest a Fidesz javarészt uniós pénzből újította fel, ám a munka nagyjából kétszer annyiba került és kétszer olyan sokáig húzódott, mint azt tervezték. A végül 20 milliárdból megszépülő Várkert Bazár első hibalistája ezer feletti tételt tartalmazott, háromszor is átadták, mire valóban megnyílt. Tavaly novemberben pedig Lázár János akkor még kancelláriaminiszterként elismerte, hogy három év alatt 488 garanciális bejelentést tett a kivitelezők felé az üzemeltetést ellátó Várgondnokság Közhasznú Nonprofit Kft. Ráadásul ezzel még nem is értek a végére, lévén még akkor is folytak a tárgyalások a hibajavításról a felújítást végző két céggel. Nem voltak könnyű helyzetben, hiszen az egyik ilyen vállalkozás a miniszterelnök vejével, Tiborcz Istvánnal üzleti kapcsolatban álló, számtalan állami megrendelést elnyerő West Hungária Bau (WHB), a másik a Swietelsky Magyarország volt. Ez utóbbi azonos tulajdonosi körbe tartozó társcégét, a Swietelsky Vasúttechnika Kft.-t korábban vezető Homlok Zsolt éppen a szupermilliárdossá lett felcsúti gázszerelő középső gyerekét, Mészáros Ágnest vette feleségül.
Múzeumok és konferencia-központ
De a Várkert Bazár legalább elkészült. Nem így a szintén Orbán Viktor által beharangozott új állami konferenciaközpont. A turisztikai ágazat által lassan húsz éve várt intézmény építése még el sem kezdődött. A KPMG 2013-ban még 20–25 milliárd forint építési költséggel számolt, de az időközben elszabadult építőanyagárak és kivitelezési költségek miatt ez ma már aligha lenne tartható. Az eredeti terv szerint az épület lelke a 4-5 ezer fős nagyterem lenne, de mellette kialakítanak még két szekciótermet, több kisebb tárgyalót és egy kiállítóteret is. A mélygarázsban 450 autó férne el. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) 2014-ben nettó 4,776 milliárd forintért meg is vette hozzá a Müpa melletti 13 ezer négyzetméteres telket az azóta elhunyt Demján Sándor érdekeltségében lévő TriGránit Expo Vagyonkezelő Kft.-től. A beruházást 2015-ben nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánították, de az események mégsem pörögtek fel. A tervezői pályázaton csaknem egymilliárd forintos árajánlatával nyerő Finta Stúdió ugyan határidőre elkészítette a koncepciótervet, de több mint egy évbe telt, amíg engedélyt kaptak a kiviteli tervek rajzolására, ezeket idén év elején át is adták a megbízónak. Az továbbra is bizonytalan, hogy a központ megépül-e, hiszen a kivitelező kiválasztását célzó közbeszerzési eljárást még meg sem hirdették. Fürjes Balázs budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos 2015 májusában abban bízott, hogy még abban a kormányzati ciklusban felépül a központ, mondván a húzóágazatnak számító turizmus fellendítéséhez nagy szükség lenne rá. De egy kapavágás sem történt. Orbán Ráhel egyre fokozódó érdeklődése azonban újra a kormányfigyelem fókuszába helyezheti az ágazatot. A projekt nevesítve bekerült Fürjes idei kormánybiztosi kinevezésébe is.
Még ennél is távolabbra sodródhatott a kormányzati horizonton a „Rubik-kocka motívuma és gondolatisága ihlette” science center. A magyar szellem csúcsteljesítményeit bemutató interaktív múzeum létesítéséről szóló szándéknyilatkozatot 2012-ben írta alá Rubik Ernő és Orbán Viktor. Fürjes Balázs kormánybiztos akkor azt mondta: az építkezés 2014-ben kezdődhet, s 2017-ben megnyithatja kapuit a várakozások szerint évi 0,6–1 millió látogatót vonzó kiállítóközpont. Ettől azonban nagyon távol vagyunk. A beruházás költségét még meg sem becsülték, viszont máris ráköltöttek legkevesebb 150 millió forintot. A tervezői programalkotásra 90,96 millióért szerződtették a Roeleveld-Sikkes Architects International BV által vezetett konzorciumot, a környezeti és hatásvizsgálatok 10,7 millióba kerültek, a „Rubik-kocka jelenségről” szóló 40 ezer karakteres tanulmányért 21,9 milliót fizettek, míg a New Jersey-i tudománytörténeti múzeum, a Liberty Science által szervezett kiállításhoz kapcsolódó kommunikációért 24,9 milliót. Egyelőre nem született döntés a helyszínről sem. A szakértők az eredetileg megjelölt dél-budai telek helyett a Városháza parkot ajánlották, de a kormány nem is tárgyalt a javaslatról.
Elkészült viszont 2015 tavaszára a Sorsok Háza – csak éppen nem nyitották meg. Az épületbe szánt állandó kiállítás tervezésével megbízott Schmidt Mária mind a mai napig nem mutatta be az elképzelését, de a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) a munkássága és a nyilatkozatai alapján a kezdetektől attól tartott, hogy a Terror Háza főigazgatója irányításával a magyar hatóságok felelősségét megkerülő tárlat jön létre. Aggodalmukban az MTA és a nemzetközi szervezetek is osztoztak, utóbbiak képviselői ki is léptek a Sorsok Háza tanácsadó testületéből. A kiállítás megépítését Lázár János állíttatta le 2015-ben, mondván, csak akkor folytatják, ha azt a magyarországi zsidó közösségek támogatni tudják. A Józsefvárosi pályaudvar helyén kialakított, 7,5 milliárd forintért felépített múzeum harmadik éve áll üresen, az őrzésére már több tízmilliót költöttek.
Szociális intézkedések
Tízmilliárdos nagyságrendű fiaskók már az első Orbán-kormány alatt is be-becsúsztak – 1998 és 2002 között ilyen volt a gyógyfürdőépítések felfuttatása vagy a szociális lakásínség csillapítására kevéssé alkalmas, viszont annál drágább bérlakásprogram (ezekről lásd keretes anyagunkat). Tíz évvel később kiderült, hogy bérlakásokat lehet még az utóbbinál is észszerűtlenebbül építeni. A bukott devizahitelesek lakhatásának megoldására épült ócsai szociális lakónegyed első üteme végül 2,7 milliárd forintból valósult meg. Az eredetileg jóval nagyobb, 420 házból álló, 234 hektáros negyed építését 2011 nyarán jelentette be a kormány; ekkor 5-6 milliárdot szánt volna rá. Az első részt 2012-ben adták volna át, ám hiába nyilvánították kiemelt beruházássá, a belterületbe vonás, a telkek kitűzése, az engedélyezés, a kivitelezői tender mind csúszott. Az első 80 ház csak 2013 márciusára készült el, és közben minden megváltozott. A koncepcióvázlatban megjelenített autonóm falu tervéből – a negyed sem az energia-, sem az ivóvíz- és szennyvízgazdálkodás, sem az élelmiszer-ellátás okán nem szorult volna az anyatelepülésre, önfenntartó működtetését a beköltözőkből verbuvált közösség biztosította volna – már szeptemberre nem maradt semmi. A különleges zöld tervet felülírták az állami, önkormányzati alkuk. A környezettudatosságból annyi maradt, hogy nem vezették be a gázt, így a lakók azóta is fával fűtenek. Az eredeti, virágszirmokat idéző elrendezés helyett a házak merev rend szerint sorakoznak messze mindentől: munkahelytől, iskolától, óvodától, boltoktól. Ezek után aligha meglepő, hogy lasszóval kellett fogni a lakókat, az utolsó házat 2014 szeptemberére sikerült kiadni. A második ütemhez már hozzá sem kezdtek. A programot hivatalosan végül csak 2016 novemberében fújták le – miközben vidéken 7-8 millió forintért lehetett akkortájt családi házat venni, itt 34 millió forintot költött a zömmel 50 négyzetméteres otthonokra a kormány. Négyzetméterenkénti félmillió forintból passzívházat is ki lehetett volna hozni. A XIII. kerületben 100 lakásos önkormányzati bérházat húztak fel ezzel egy időben 2,2 milliárd forintból.
Mégsem állíthatjuk, hogy az ócsai beruházásból mindenki rosszul jött volna ki. A lakópark helyszínéül a kormány egy nagy, egybefüggő, állami tulajdonban lévő földet keresett, amelyért nem kell fizetni. Így esett a választás az Ócsa melletti külterületre. Ez állami tulajdonban volt ugyan, de a kezelői jogot a Szent István Egyetem birtokolta, ahol akkortájt Lévai Anikó, Orbán Viktor neje is tanított. Az intézmény csereingatlant kért, az alkudozás pedig elhúzódott. (Csupán összehasonlításul: Angyalföld önkormányzata egy fillért sem kapott a Margitszigetért, mint ahogy a főváros sem az einstandolt Dagályért.) Gyorsan ment a tervezők kiválasztása is. Az épületterveket a meghívásos eljárásban felkért Kvadrum Építész Kft. szállította. Az iroda egyike a Makovecz Imre alapította Kós Károly Egyesülésnek, amelynek tagjai rendre feladatot kaptak a felsőzsolcai árvízi, illetve a devecseri iszapkatasztrófa utáni újjáépítésekben. A szintén gyorsított eljárásban kiválasztott kivitelező is megbízható káder cége volt. Az ócsai mellett a devecseri lakóparkot is felépítő Veszprémber Zrt. egyik vezetője és résztulajdonosa Garancsi Mária, Orbán Viktor „kötélbarátjának”, Garancsi Istvánnak a testvére. A lakónegyed népszerűsítésére rendelt 5 részes kisfilmet pedig Moys Zoltán cége készítette, ő történetesen az Országgyűlés jelenlegi alelnökének, Lezsák Sándornak a veje.
A Fidesz félresikerült szociális célzatú projektjei között tarthatjuk számon azt a „szociális bolthálózatot”, amelyet a pártközeli Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének akkori elnöke, Budai Gyula – korábbi államtitkár, elszámoltatási biztos, ma embargóügyi miniszteri biztos – patronált. A szervezők azzal akarták versenyképessé tenni a magyar gazdák termékeit, hogy kihagyják az értékesítési láncból a nagykereskedőket, a raktárakat és az áruházláncokat. A termelőtől való közvetlen árubeszerzéstől azt remélték, hogy diszkontoknál is olcsóbban kínálhatják a portékát. Ám menet közben kiderült, hogy többnyire nincs elég termelő a boltok környezetében, a szállítás pedig jelentősen megdrágította a beszerzést, ráadásul a minőséggel is volt gond. Csúcsidőszakban 130 tagja volt a hálózatnak, de a boltok többsége rövid idő alatt csődbe ment. Budai 2011-es államtitkári kinevezésének idejére gyakorlatilag megszűnt a hálózat.
A harmadik Orbán-kormány legnagyobb kudarca minden kétséget kizáróan az olimpiai pályázat lefújása volt. A kormány noszogatására a főváros 2015-ben döntött az indulásról, a rendezés költségeit akkor hivatalosan 774 milliárdra becsülték, de a valós kiadások ennek várhatóan a többszörösére, 3000–3500 milliárdra rúgtak volna. Budapest 2016-ban hivatalosan is beadta a pályázatát, holott a rendezés egyre népszerűtlenebb lett az emberek körében. A Momentum Mozgalom más ellenzéki pártok és civil szervezetek közreműködésével 2017 elején pár hét leforgása alatt 266 ezer aláírást gyűjtött össze az olimpiai népszavazás kiírásához. A kormány megrettent, s úgy döntött, kisebb presztízsveszteség a pályázat visszavonása. Az olimpiaszervező cég, a Budapest 2024 Zrt. végelszámolása azonban még mindig tart, a hivatalos határidő az év vége, ami még legalább 242 millió forintba fog kerülni az adófizetőknek. Holott a meg nem rendezett olimpiára már így is elvertek csaknem 20 milliárdot, nem beszélve a 16,5 milliárdért megvett észak-csepeli telekről. Az MNV Zrt. egyébként némi csellel nem közvetlenül a Rákóczi híd pesti hídfőjétől délre fekvő 15 hektáros Duna-parti területet, hanem a Wing Zrt. egyik projektcégét, a Duna Passage Kft.-t vásárolta meg. Az ingatlan az olimpia fő helyszínéül szolgáló atlétikai stadionnak adott volna helyet, erről azóta bejelentették, hogy ötkarikás játékok nélkül is megépül. A kormányfő és kormánybiztosa ugyanis a pályázat visszavonása ellenére sem engedték el az olimpiarendezés gondolatát. Valójában valamennyi olimpiára tervezett létesítmény elkészül majd, s ezen nincs mit csodálkozni: ennél legálisabban aligha lehet ezermilliárdokat szétfolyatni.
| Nem ma kezdték: az első Orbán-kormány nagy tervei Az első két, sok tízmilliárdos fiaskó – a gyógyfürdő- és a bérlakásprogram – az első Fidesz-kormányt dicséri. A kormány a 2001-ben indított Széchenyi Terv alprogramjaként két év alatt 32 milliárd forintot osztott szét fürdőfejlesztésre. Az Állami Számvevőszék 2005-ös vizsgálata azonban lesújtó eredményre jutott. Az ÁSZ szerint a fejlesztések előtt senki nem végzett hatásvizsgálatokat. A projektek többsége nem volt kellően előkészített, és a bírálók ezt nem is kérték számon. A megvalósításra kiírt kétéves határidőt az esetek többségében képtelenek voltak tartani a nyertesek. A költségeket többnyire alultervezték, ami gyakorta kivitelezőváltással, a műszaki tartalom csökkentésével, áremelkedéssel járt. A fővállalkozóknak alig a felét választották ki közbeszerzési pályázattal, a kivitelezéskor szép számmal bukkantak föl sógor-komaságok, baráti alapon kiosztott megbízási szerződések, kétes cégváltások. Ezek után nem meglepő, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal is arra jutott, hogy a Széchenyi Terv pályázati rendszere „közvetlen tőkejuttatással magánszemélyek, magánvállalkozások vagyongyarapodását segítette”. A legtöbbet azok az önkormányzatok veszítették, amelyek sikeresen megépítették fürdőjüket. Annak ellenére, hogy a nemzetközi felmérések szerint a wellness jól eladható termék, nálunk a fürdőüzemeltetés meglehetősen bizonytalan üzlet. A 3,6 milliárdból felépített esztergomi élményfürdőbe például belerokkant a város. S nem ők voltak az egyetlenek, akik rosszul jöttek ki a nagy haszonnal kecsegtető termálbizniszből. A bizonytalan állami támogatás mellett az energiaárak folyamatos emelése is érzékenyen érintette az üzemeltetőket. Az egyre terebélyesedő szolgáltatások, furfangos vízi csodák és balneológiai kezelések is csak felfelé tolják az árakat, miközben a szomszédos országokkal (elsősorban Ausztria, Szlovákia) vívott árverseny egyre keményebb. Ráadásul több létesítményben is azzal voltak kénytelenek szembesülni, hogy kevés a víz a fürdő üzemeltetéshez, ezért új kutat kellett fúrni. A haszon javát pedig a nagyok fölözik le: a teljes hazai fürdőforgalom egyötödét a néhány, főként külföldiek által látogatott, nemzetközi jelentőségre szert tett fürdő adja. A Magyar Fürdőszövetség mindenesetre azért lobbizik, hogy a fürdőszolgáltatások bekerüljenek a kedvezményes, 18 százalékos áfakörbe. Egyelőre sikertelenül. Ez persze változhat, különösen úgy, hogy a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. idén júniusban megvásárolta Leisztinger Tamás szocialista körökhöz sorolt üzletember érdekkörébe tartozó Ligetfürdő Kft. százszázalékos üzletrészét. Ezzel kizárólagos érdekeltségébe kerül az ország legnagyobb gyógy-, wellness- és élményfürdője, a szegedi Napfényfürdő Aquapolis, az ugyancsak szegedi Hotel Forrás, valamint két ausztriai és egy montenegrói szálloda. Az első Orbán-kormány másik nagy látványprogramja a bérlakásépítés volt. Elképzelésnek valóban kiváló volt, hiszen a bérlakáshiány az ezredfordulóra elérte a kritikus határt. A 2000-ben meghirdetett programra három év alatt 61 milliárd forintot költöttek. Ebből 11 ezer bérlakás épült, akkor kirívóan magasnak számító átlag 140-236 ezer forint négyzetméterenkénti költséggel, s ebben a telekár még benne sem volt. Azt ugyanis az önkormányzatok adták. |
