Egotrip

A kultúrharc sokadik nyarán a napi hírek között tallózva olykor úgy érzem magam, mint Mindszenty bíboros az amerikai követségen: felmértem, hogy pillanatnyilag nem tudok kijutni, így hosszabb tartózkodásra rendezkedem be.

János Jelenései szerint a végítélet előtt a rabságba vetett Sátán megszabadul és harcba hívja Góg és Magóg népét, akik a föld négy szegletén laknak. Mi lennénk netán Góg és Magóg fiai? Az alábbi (szövevényes) írás annak az új-régi történelemnek a (szövevényes) hátteréről szól, amelyik immár poraiból feltámadott a magyar iskolai oktatásban.

Miért nem tudjuk előre jelezni az olyan kríziseket, mint amilyet a koronavírus-járvány okozott, és miért nem reagálnak a kormányok jobban?

Amikor a játszótéren ülök, sosem a telefonomat babrálom, mint némely más anyák, hanem a gyerekre figyelek, mert én már tudom, hogy milyen rövid az élet.

Míg Szókratész rendbe szedi magát a fürdőszobában, elmondom a kedves olvasónak, hogy most már abbahagyom az arról való okoskodást, hogy miért akarták az athéni polgárok kivégeztetni Szókratészt, meg hogy miképpen mentettem meg kedvenc filozófusomat a bürökpohártól – eltartott egy darabig, míg kifundáltam a vihart, melyben az a bizonyos hajó visszatértében Déloszról valamennyi utasával egyetemben, Thészeusz persze már nem volt közöttük, elpusztult.

A járvány miatt elhalasztották a tokiói olimpiát. Pedig Pauszaniasz beszámolója szerint anno éppen egy járvány játszott döntő szerepet az olümpiai játékok keletkezésében.

Az eljárás igazságtalan és egyoldalú volt talán, de a kimért büntetés mégsem teljesen igazságtalan és valamelyest megérdemelt. Lévén 2020 májusának vége, mindezt írhatnám a trianoni békediktátumról, de én inkább Oscar Wilde ügyéről írom. Az ifjonti hév elhamvadtával lemondtam róla, hogy a komoly dolgokba belepofázzak, végül is mit értek hozzá, ez nem az a hely, nem az a kor, nem az a nagyvonalú pillanat, amikor szívesen engedik ezt azoknak, akiknek kettessel kezdődik a személyi száma, az a régi szocialista szuvenír.

Emlékszik rá talán a kedves olvasó, hogy miután a Kavics utca kellős közepén tisztáztuk, hogy a tunikás öregúr nemcsak hasonlít az ókori Szókratészre, hanem ő maga az a bizonyos Szókratész…

Nem is tudnám megmondani, hányszor kérdezték már tőlem komoly emberek (köztük vidéki állatorvosok és református lelkészek), hogy mit is gondolok a japán és a magyar nyelv ősi rokonságáról, amelyet a mongolfolt létezése is már valószínűsít.