Egotrip

A gyűlölet... az erőszak érzelmi előkészítése. (30/1992. [V. 26.] AB-határozat) Mint talán közismert, 2012. április 3-án Baráth Zsolt képviselő (Jobbik) rövid felszólalásban emlékezett meg a magyar Országgyűlésben Solymosi Eszter halálának évfordulójáról.

Nem szeretünk adót fizetni. Ki szeret? Ezer helye is van annak a pénznek. Fizessenek a gazdagok, akiknek nem hiányzik annyira! Azok úgyis aránytalanul kevéssel járulnak hozzá a közös költségekhez.

Martin Feldstein, a neves harvardi közgazdász, a Reagan-korszak befolyásos gazdasági tanácsadója szerint az euró kudarcot vallott. Az ő esetében persze nem különösebben nagy meglepetés a Foreign Affairs idén január-februári számában kifejtett gondolatsor, tekintettel arra, hogy már a kilencvenes években, az euró létrejötte előtt is az uniós valutaprojekt vereségét jósolta.

Néhány hete még reménykedtem, hogy Schmitt Pál plágiumügye talán általános tisztulási folyamatot indított el az országban. De mostanra az egész olyan kisstílűvé vált. Mi még a csalással is csalunk.

Valaki alkot egy szót, használni kezdi. Azután másvalakik magyarázzák, kiforgatják, beforgatják, kiürítik, újratöltik. Remek példa erre a magyarságteljesítmény.

Magyarország 30 éve, 1982. május 6-án csatlakozott az IMF-hez. Akkor ez politikai és gazdasági szempontból is fontos aktus volt. A gazdasági jelentőségét a súlyosan eladósodott ország fizetési problémái adták, a politikait pedig az, hogy a washingtoni székhelyű szervezet addig tabunak számított a keleti blokk államai számára.

Ismét forrósodik a földkérdés: látványos kormányzati összetűzés, oligarcházás, újra elővett zsebszerződésügyek, közelgő moratóriumvég, s mindezzel együtt az örökké aktuális világnézeti szembenállások. A parázs mindig is izzott, évszázadok óta izzik, és olykor látványosan föllobban.

"Néznek bennünket kultúrnépek. Látják képtelenségünket a haladásra, látják, hogy szamojéd erkölcsökkel terpeszkedünk, okvetetlenkedünk Európa közepén, mint egy kis itt felejtett középkor.

Van, ahol mindig érdemes kapirgálni. Itt van például az elmúlt század két irodalmi gigásza, a két dublini születésű ősmodernista, James Joyce és Samuel Beckett, azUlysses (1922) és a Godot-ra várva (1953) szerzői.

Írásom első részében arról volt szó, hogy a "politikai korrektség" (PC) nehezen definiálható valami. Biztosan csak azt tudjuk róla, hogy vannak nyelvi és ideológiai összetevői, és hogy honi értelmiségünk igen széles konszenzusa szerint a PC liberális nyelvi cenzúra, a kisebbségek elvtelen ajnározása, amely eleve diszkrimináló diskurzusnak vagy gyűlöletbeszédnek minősíti az építő kritikát stb.

Békés Pál emlékének Rég merültünk alá, merüljünk. Mostanában úgyis minden titanic. Lemerülünk, és kibekkeljük? Te, talán, mondja K. Dezső E. Kornélnak, te még fiatal vagy. Én már lemerültem. Létem, ha végleg.

Mostanra a nyájas olvasó már nyilván gyűlölettel tekint a megszellőztetett ötletre, miszerint adót vetnek majd ki a pénzügyi tranzakciókra. "Sárgacsekk-adó" - fúj! "Megadóztatnák még az adófizetést is" - szemetek!

A múlt héten több ízben is szembesülnöm kellett azzal a (manapság sajnos már nem ritka) érzéssel, hogy fölöttébb rövidlátó és felelőtlen kormányokkal sújtott országban élek. Az IMF- EU-hitelmegállapodás előkészületének - a magyar partról nézve - mindinkább tragédiába hajló bohózatától eltekintve is két ügyben rajzolódott ki nemzetközi összevetésben kirívó mértékű impotenciánk.

Az ingyenesség kultusza meglepően nagy szerepet játszik a gazdaságpolitikában. A gyorsan és különösebb együttérzés nélkül változó magyar jóléti rendszerben például kikezdhetetlen gránitsziklaként magasodik a 65 éven felüliek utazási kedvezménye. A minap az LMP a fővárosi tömegközlekedés átalakítására vonatkozó teljes koncepcióját visszavonta, mert megítélésük szerint túlságosan könnyen támadható volt javaslatuknak az a része, hogy szűnjön meg ez a kedvezmény.