Fordítás az, amit annak mondanak. Kosztolányit irritálta a politikai költészet, ezért Carducci fior tricoloréját ő halvány orgonának fordította. A szerény Winnie medvét Karinthy fékezhetetlen alkotókedve és bölcs humora ültette át Miciként a halhatatlanok kávéházába, az Alien című film csóró hazai forgalmazója meg nyilván nagyon is méltánylandó marketingmegfontolásból döntött annak idején
A nyolcadik utas: a halál cím mellett. De fordítás ez is, az is. A félrefordítás, sőt, ha úgy tetszik, mindenféle kudarc is az; a fordítás mibenlétét magyarázó metaforák – a gúzsba kötve táncolós meg a többi – közül ezért is hiányozhat a pancser építészé, akinek romba dől a háza. A romhalmaz nem ház; a fordítót viszont, ha már, kéretik minden körülmények között a mádi csodarabbihoz hasonlítani, aki ellát Lembergig. Hogy aztán tényleg leégett-e Lemberg? Járjon utána, aki lembergi.
A ford. zsigerből és akarva is tévelyeghet. Elnéz és szemet huny, belelát és véleményez, leront és feljavít. Nagyot mond. És istállóban finomkodik és csücsörít, és porcelánboltban tör-zúz, ha nem veszi észre, hová keveredett. De megesik ez bárkivel. A népszerű rádiós például úgy kilenc-tíz éve azt mondta egyszer: kötésig vagyunk involválva. Így mondta, hallottam. Tősgyökeresen és mégis nagyvilágian, tehát olyan árokbetemetősen mintegy, de pontatlanul mérve fel a neki jutó nyelvi teret; egy elképzelt közéleti szerep szavaira fordítva le azt, hogy nyakig vagyunk a szarban. Úgy tudniillik csak haveri körben és/vagy kocsmában beszél az ember. Kötésig a népmesében és/vagy a magyar ugaron vagyunk valamiben (a ganyéba’ akár); involválódni viszont a filozófiai intézet félhomályos folyosói mentén szokás. Őneki – kocsmán túl, filozófiai intézeten innen – másképpen illett beszélnie. Fordított tehát, de miután nemzeti radikálisok (a ford. megj.: nácik) egy csoportja névcédulás bitófát állított neki a nemzet főterén, ő végül úgy gondolhatta, hogy tévedett, és sajnos mégiscsak választania kell, és a nagyvilágot választotta. És onnan szól vissza most, megélhetési kivándorló, hogy azóta jól van.
Apropó: mivel is kezdődött a mostani megélhetésizés? Azzal (lásd Haraszti Miklós kiváló írását a hungarianspectrum.org-on), hogy a „megélhetési” jelző, mely a legszegényebbeket jellemző bűnözéstípust a kriminalitás durvább fokozataitól akarta megkülönböztetni, egyszer csak önálló életre kelt, és a (tudjuk, milyen) tyúk- és uborkatolvajok gúnyos megbélyegzésének vált az eszközévé. Az pedig már csak a folytatás volt, amikor dezertőr frakciótársait egy képviselő megélhetési politikusoknak nevezve állította pellengérre, és ezzel a bonmot-val egyúttal véglegesítette is a negatív jelentésfordulatot. Nincs hát mit csodálni rajta, ha „a bevándorlásról és a terrorizmusról” szóló „konzultáció” úgynevezett kérdéseit nehezményezők külön kiemelik, hogy a megélhetési és a megélhetés szó tízszer is előfordul a szövegben, már az ünnepélyes bevezető hatszor él vele.
Nemzeti konzultáció ez persze, melyet önmagával folytat a nemzet. Ha pedig tényleg úgy volna, hogy politikailag a magyar ember természeténél fogva inkorrekt, az sem lehet csoda, hogy az anyag Európának szánt fordításában valamiféle frappáns megfelelő, például livelihood vagy occupational immigrants helyett – mit tesz isten – a szimpla economic immigrants kifejezést találja csak az idegen. Ha még így is háborog, az legyen az ő baja. Peches, aki nem tud magyarul, üzeni a fordítás útján is a nemzet.
De az is peches, aki „brüsszeliül”, malajalamul, inuitul vagy vepszéül nem tud, és fordításra szorul. Mire megy vele? Hogy majd a fordító, igen. (Ford.) azonban nemrég vihart kavart azzal, hogy újrafordított egy ismert könyvet; és csak remélni tudja, hogy a „szabad-e?” kérdés mások figyelmét is ráirányítja a sokkal jobb, igazi kérdésre. Arra, amivel ő naponta, muszájból küzd meg: hogy lehet-e egyáltalán lefordítani bármit is. Őneki mindenesetre eszében sincs vitatni, hogy az eredeti – Winnie és az Alien, a fior tricolore és az uborkatolvaj – végső soron a legjobb fordításoknak is fityiszt mutat. Végső soron tudja, érzi azt az ember jól, hogy nyakig.
