Egotrip

Most, hogy a legújabb külpolitikai fiaskó első lángjai ellobbantak, bár a parázs még vastagon izzik, van talán idő egy röpke eszmefuttatás erejéig egy többször feszegetett, de eléggé végig nem gondolt kérdést tisztázni. A kérdés röviden úgy szól, hogy választanunk kell-e morális, elvszerű és realista, érdekszerű külpolitika között?

Mérsékelte kamatát a jegybank

Mohamed Murszi egyiptomi elnök beváltotta ígéretét, amiben csak legelszántabb iszlamista hívei reménykedtek: alig pár nap alatt leszámolt legádázabb ellenfelével, a hadsereggel, menesztve annak főtisztjeit.

Tolna megyében mind ez ideig teljesen tudománytalan módon oldották meg a rendőrségi hullaszállítás kérdését.

Hogyér' adja, kedveském? 100-ér'?! De hisz' a mi államunk kötvénye csak 98-ba' kóstál! Ja, hogy a magyar papír több kamatot ígér, mint a török? De mi van, ha mégsem fizet? Azt mondja, hogy eddig a magyar állam mindig korrekten fizetett? Egye fene, adja ide, elviszem 99-ért! De csak mert az az ember, akinek a képét rárajzolták, emlékeztet az öcsémre, éppolyan szép, félázsiai pónemje van, mint neki...

A nap persze továbbra is keleten kel, s vele a fény is onnan jő, de ezek mint metaforák szembeötlően kimentek a divatból. Helyettük, ha kelet, akkor az erőre asszociálunk, amely nagy falat épít, folyókat fordít vissza, rengetegen van, s legfőképpen termel, rogyásig.

A talaja. Ez a legfontosabb, persze. Fű, természetesen. Természetes fű. Ha foci, akkor fű. Műfű, műfoci. Ám a fű kiég, kopik, sártenger nyeli el. Locsolni, nyírni, óvni kell. Nem is engednek rá, ha esett.

Esti Kornél Németországban egy kis fürdőhelyen állt meg először, hogy lemossa magáról az út porát. Senkit sem kellett megkérdeznie, hol a tenger. "A söpört, tiszta utcácskákon, pontosan minden tíz méterre csinos oszlop állott, azon fehér zománctáblán mutató kéz, alatta a szöveg: Út a tengerhez. Lehetetlen lett volna jobban kalauzolni az idegent.

Ambrogio Lorenzetti A jó és a rossz kormányzás című freskóciklusa a sienai Palazzo Pubblicóban a kora reneszánsz festészet allegorikus nyelvén ábrázolja a különbséget. A jó kormányzás eredménye béke, igazságosság és jólét, a rosszé zsarnokság és nyomorúság.

Kissé frusztráló érzés, ha az embert különféle reklámok naponta többször tájékoztatják egy olyan szolgáltatás rendkívül előnyös tulajdonságairól, amit nem tud megvásárolni. No nem azért, mert túl drága - ami szintén frusztráló érzés, de mégis együtt lehet vele élni -, hanem azért, mert a szolgáltatás a lakhelyemen "nincs kiépítve".

A "zsargon"-nak valamiért nagyon rossz sajtója van: beteges nyelvi jelenségnek tartják, pedig zsargont használni szép és jó dolog. Az igazságosság érdekében ezért a zsargon belső értékéről fog szólni ez és a következő írásom.

Múltkor - az új magyar Ulysses kínálta alkalommal élve - a Joyce-el-nem-olvasás történeti előzményeire vetettem egy pillantást, Karl Radekkel a fókuszban. Ezúttal ennek a hagyománynak a két legnevesebb magyar képviselőjét, Szerb Antalt és Lukács Györgyöt venném szemügyre.

A dublini James Joyce Centre-ben június 16-án maga az Ír Köztársaság elnöke, Michael D. Higgins nyitotta meg az idei Bloomsday ünnepi eseményeinek a sorát. A Bloomsday ("Bloomnapja") egy irodalmi mű, James Joyce 1922-ben, azaz éppen kilencven éve megjelent Ulyssesének az emléknapja, s emléknapnak is szokatlan módon emléknap, mivel ekkor egy fiktív, azaz sosemvolt napnak az évfordulóját ünneplik, az Ulysses cselekményének dátumát, 1904. június 16-át: ezen a napon játszódik le a soha le nem játszódott történet, benne a sosemvolt szereplőkkel, Leopold Bloommal (őróla nevezték el az ünnepet), Molly Bloommal, Stephen Dedalusszal és a többiekkel.