Pénzügyi kultúra
Egy főpolitikusi kapcsolata miatt ismertté vált üzletasszony a brókerbotrány tárgyalásán állítólag azt mondta: meg sem fordult a fejében, hogy szabálytalan lett volna az, hogy Kulcsártól személyesen kap pénzt, mert ő az átvételt aláírta (Népszabadság, február 17.). A cikk szerint Kulcsár Attilát 2002-ben "az év brókereként" ajánlották Endrényi Éva figyelmébe, aki, miután egy szállodában (!) találkozott a K&H bank ügyvezető igazgatói névjegyét felmutató férfival, rögvest bizalmába fogadta. Olyannyira, hogy az üzletasszony később azon sem akadt ki, hogy befektetése hozamaként a bankigazgató bróker személyesen (!) visz (!) neki kétmillió forintot kápéban (!), sőt még az sem adott okot a gyanúra, hogy további kétmilliót egy taxissal (az azóta elhíresült "taxis Gyuszival") küldött el (!) az asszony egyik üzletébe (!).
Hiszen ez így teljesen életszerű. A 21. század elejének Magyarországán egyszerű halandók ezen a módon intézik befektetéseiket: szállodákban randevúzgatnak bankigazgatókkal, akik személyesen vagy futárral hozzák-viszik a zsozsót. Ha a bíró elhiszi, hogy egy fővárosi üzletasszony pénzügyei intézésének fenti módját természetesnek tartja, akkor azon nyomban neki adományozhatja "az év naivája" címet, és egyúttal önmagát is kitüntetheti a hiszékenységi díj (minimum) bronzfokozatával.
Az üzletasszony és a bróker különös viselkedésmódjáról szóló tudósítás azért ütött szíven, mert az elmúlt hónapokban éppen abban a lakossági banki szolgáltatásokkal foglalkozó szakértői bizottságban múlattam szabadidőm jó részét, amely decemberben készült jelentésében fontos problémának nevezte meg a pénzügyi ismeretek hiányosságait. Be kell vallanom, amikor javaslataink közé a pénzügyi kultúra fejlesztését is felvettük, álmunkban sem gondoltuk, hogy ennyire súlyos a helyzet. Nem képzeltük, hogy akkora mentális deficitet kellene leküzdeni, mint amit a fenti eset jelez.
A megfelelő ismereteken alapuló ésszerű fogyasztói magatartást azért tartottuk különösen fontosnak, mert úgy gondoltuk, hogy a pénzügyi szolgáltatások jobb megértése, a különböző szolgáltatók által kínált termékek és kondíciók összehasonlítása, és az ennek alapján történő választás késztetheti leginkább áraik mérséklésére a bankokat. Azt gondoltuk, hogy erősítené a versenyt, ha az ügyfelek jobban megértenék, mire kell odafigyelniük, amikor valamilyen pénzügyi szolgáltatást vásárolnak (befektetik pénzüket vagy hitelt vesznek fel), és a megfelelő tudás birtokában képesek a számukra legelőnyösebb szolgáltatót kiválasztani. Ennek érdekében támogattuk azt a gondolatot, hogy a pénzügyi piacokon jobb eligazodást nyújtó (pénzügyi és jogi) ismeretek kerüljenek be a nemzeti alaptantervbe. Nem gondoltuk persze iskolai tananyaggá emelni azt az intelmet, hogy a gyerekek óvakodjanak a szép logós névjegyeket mutogató bácsiktól, és hogy házhoz hozott pénzt csak a postástól fogadjanak el. Most már, a tudósítás megjelenése óta szívem szerint ezzel is bővíteném javaslatainkat.
Nem képzeltük, hogy a racionális fogyasztói magatartás önmagában elegendő lenne az árakat kordában tartó, megfelelő verseny kialakulásához. Azt is szükségesnek láttuk, hogy a pénzügyi szolgáltatók tájékoztatása kellően átlátható legyen, innovációik ne arra irányuljanak, hogy megnehezítsék termékeik, kamataik, díjaik öszszehasonlítását. Lehetséges, hogy ebben az ügyben csak a hozam- és hiteldíjmutatók (EBKM, THM) alkalmazását előíró jogszabály szigorítása hozhat eredményt, bár hatásosabb volna, ha a bankok önszabályozással tennék egyértelműbbé a mutatók számításának és közzétételének módját, mert akkor talán kisebb lenne késztetésük a kibúvók keresésére.
Bár a jobb tájékoztatás növelné a pénzügyi piacok átláthatóságát, és egyszerűbbé tenné a szolgáltatások összehasonlítását, a versenyt erősítő tudatos fogyasztói magatartás kialakulásához akkor sem volna nélkülözhető a pénzügyi ismeretek bővítése. Ha az ügyfelek jobban értik, mit jelentenek egy betéti vagy hiteltermék esetében a bankok által megadott kamatok és díjak, akkor könnyebben élhetnének a szabad bank-választás jogával. Ha kellően felkészültek arra, hogy mire kell figyelni egy hitelszerződés megkötésekor, és milyen jellegű tájékoztatást követelhetnek meg még a szerződés aláírása előtt, akkor kevésbé kiszolgáltatottak a banki ügyintéző jóindulatának.
Megfelelő pénzügyi és jogi ismeretek hiányában igen nagy a banki ügyfelek kiszolgáltatottsága, és ezt a szolgáltatók szigorúbb szabályozása sem képes teljesen orvosolni. Lehet például a mainál egyértelműbben előírni (miként ezt bizottságunk is javasolta), hogy milyen esetekben módosíthatják a bankok egyoldalúan a már megkötött hitelszerződést, de nem gondolhatjuk, hogy bármilyen szabályozás megkímélhetné az ügyfelet attól, hogy a szerződés aláírása előtt gondosan mérlegelje, milyen tehervállalásra képes előreláthatóan a következő években, ingatlanhitelnél esetleg évtizedekben. Vagy lehet javasolni (miként mi is tettük), hogy a jogszabályok egyértelműbben írják elő a bankok kötelezettségét az ügyfélre szabott egyéni tájékoztatásra, hogy még a szerződéskötés előtt képet kapjon a konkrét, kifejezetten őrá vonatkozó feltételekről, de annak felelőssége alól az isten sem tudja felmenteni az ügyfelet, hogy a kapott információk birtokában maga döntsön.
Az elmúlt másfél évtizedben volt alkalmunk ráébredni, mennyire óvatosnak kell lennünk megtakarításaink befektetése során. Sokan bedőltek jól hangzó ígéreteknek, s adták át pénzüket fialtatni olyan, pilótajátékra épülő pénzügyi vállalkozásoknak vagy felelőtlen üzletpolitikát folytató bankoknak, brókercégeknek, amelyek előbb vagy utóbb elveszejtették, netán elsíbolták a rájuk bízott pénzt. Ebből már saját kárukon is tízezrek tanulhattak. A hitelezési tanóra később kezdődött, de annál gyorsabban és szélesebb körben hozta meg a tanulságokat. Az sem lehet öröm, ha a lízingelt autónktól kell megválnunk azért, mert egy idő után nem tudjuk fizetni a törlesztőrészletet. Az viszont komoly családi tragédia lehet, ha a felvett hitel fejében elzálogosított házunkat árverezik el a fejünk felől - pusztán azért, mert amikor a hitelt fölvettük, nem értettük meg, mi is az a jelzálog.
A Kulcsár-ügy megmutatta, hogy még a külön utakon járó, kiváltságos VIP-ügyfelek is pórul járhatnak, bár őket nem kell megkönnyeznünk, s pláne nem ebben a cikkben, hiszen náluk nem a pénzügyi kultúra hibádzik, hanem valami sokkal alapvetőbb emberi tulajdonság. A jóhiszemű tudatlanok azonban hiába számíthatnak együttérzésre, azzal nem mennek sokra. Marad a tanulás - de lehetőleg nem a saját kárunkon. Az ilyesmiből ugyanis legfeljebb a művészek profitálhatnak.
