Nem ők kapják. Épp ellenkezőleg. Egy, kifejezetten a leghátrányosabb helyzetű kistérségeket segíteni hivatott fejlesztéspolitikai konstrukciót értékelő tanulmány lelkesen megállapítja: "Az LHH kistérségek [ez a szegény tájak viszonylag széles köre, az ország kb. tizede] átlagos támogatása az országos átlag 71 százalékáról 85 százalékára [...], a három legalacsonyabb támogatottságú LHH kistérség átlagos támogatása az országos átlag 29 százalékáról 43 százalékára nőtt."
Nekünk a lényeg ebből ez: e számok mind és bőven 100 százalék alattiak. Pedig a fejlesztési pályázatok nem zárják ki e térségeket, sőt a felmutatható nagyobb szükség okán inkább indulhat ezeken a bodrogközi, mint a budaörsi önkormányzat.
De miért annak adatik mégis, akinek van?
A válasz egyik fele szomorú lehet a szegények felkarolásában hívőknek, de meglepő nem. Ha csak azt várjuk a sikeres pályázótól, hogy megmutassa: az ő tervét támogatva lehet egy uniós euróból a legtöbb plusz magyar hasznot kifacsarni, akkor egy csomó mechanizmust találunk, ami miatt ilyen tervek inkább születnek az ország gazdag, mint reménytelenül szegény zugaiban. A jó tervhez képzett munkaerő, tőke, infrastruktúra kell, és ebből per definitionem több van a gazdag vidékeken, mint a szegény tájakon. Az egyenlőtlenség növekedésével kell fizetnünk a lehető leggyorsabb gyarapodásért.
Az persze már politikai döntés, hogy az elosztáskor kizárólag a maximális hasznosulás a célunk, vagy az országon belüli egyenlőtlenség csökkentése is. (Na jó, az egyenlőtlenség növekedésének megakadályozása.) Ha elhisszük, hogy Brüsszel azért adja ezt a támogatást, hogy az egész országunkat felzárkóztassa Nyugat-Európához, groteszknek tűnhet, ha mi ezt az országon belül a legszegényebb vidékek magára hagyása árán próbáljuk elérni.
Tételezzük fel inkább, hogy a kormányok fejlesztési céljai között ott volt, ott van a legszegényebb, a modernitásból és a piacgazdaságból cakompakk kimaradt, legnagyobb számban az északkeleti és a délnyugati végeken található vidékek felzárkóztatása is. Hisz ezt mutatja a fent hivatkozott, felemás konstrukció is.
Miért nem bír odajutni a pénz mégsem?
Számos okból - de az egyik legfontosabb mechanizmus ebből a szinte találomra citált mondatból lesz nyilvánvaló: "A tervezett 10 százalékos átjárhatóság helyett 5 százalékban került meghatározásra az ERFA keret túllépése miatt."
Nem értik? Én sem. Valószínűleg a (mondjuk, közgazdász vagy jogász végzettségű) budaörsi polgármester és vállalkozó sem. Csakhogy neki nem is kell: saját pályázati szakembere van, meg a noteszében egy tucat telefonszám - lesz, aki elmagyarázza, lefordítsa, interpretálja neki a kiírást.
És most képzeljen maga elé az olvasó mondjuk egy négyszáz lelkes bodrogközi falut, amelynek a polgármestere - tegyük fel - szakmunkásképzőt végzett, foglalkozására nézve buszsofőr, és társadalmi munkában látja el a polgármesterséget. A faluban egy agronómus nem sok, annyi diplomás ember nincs. Ki segítsen neki? A városról sok pénzért hívható pályázatíró, még ha a hivatal átvállalja is a költségeinek egy részét, biztosan a maga pecsenyéjét sütögeti. Már azt is szinte lehetetlen megítélni, hogy nem szélhámos-e, vagy kutyaütő. A polgármester noteszában maximum a szomszéd falvak polgármestereinek telefonszáma van, akik legalább annyira riválisai, mint sorstársai - de a fő baj az, hogy ők sem értik, mi az "átjárhatóság", mi az "ERFA keret", mi van, ha elrontják a papírokat, és általában mire, milyen költséggel, milyen kockázattal, milyen eséllyel pályázhatnak épp.
Melyik polgármester fog egyáltalán érvényes pályázatot beadni? - kérdezhetjük színpadiasan.
Van egy szomorú weboldal, amely a fejlesztők áldozatává lett nonprofit szervezetek listáját teszi közzé - e szervezetek közül sok épp a szegényekkel foglalkozott (http://papirorszag.wordpress.com/vesztesegeink/). Az egyik esetleírásban ezt a megjegyzést találjuk: "Nem egyértelmű, illetve rendkívül bonyolult a jogi szabályozás és elégtelen a pályázók tájékoztatása (olykor maga a kiíró, illetve az irányító hatóság sincsen tisztában a vonatkozó jogszabályokkal)."
Egy fejlesztési pályázatot ugyan nem lehet ablak-zsiráf nyelven kiírni, de a kormányzati nyelv egyszerűsítése megoldható. Egy sor ország (nem fognak meglepődni: legelöl a skandinávok) külön szakembereket foglalkoztat, akiknek az a dolguk, hogy minél világosabbá, minél egyszerűbbé, a nem jogásznak, a nem szakembernek minél érthetőbbé tegyék a kormányzat nyelvét.
Ez persze általában is gond a magyar törvényekkel, rendeletekkel - de a pénzosztáskor zsebre megy a dolog. Egy meg nem értett rendelet miatt legföljebb eljárás indul, egy meg nem értett, ezért meg sem pályázott kiírás vagy formailag rosszul beadott pályázat miatt százmillióktól esik el a falu. Ám kormányzati kényelmességből, a számon kérhetőség elkerülésére vagy céhes gőgből nálunk a laikusnak alig érthető hivatalos nyelv a norma.
A jelenség nem új, nem is nekem tűnt fel először. Móra Ferenc egyik karcolatában az engedélyért folyamodó Mihály, az átokházi parasztember hatósági vízbefojtatástól rettegve szorongatja a hivatalosság válaszlevét: "Hát ezt érdömöltem én a magyar államtul?... Hát benne van az írásban, láthassa! Hogy engöm hat hét múlva folyamatba tösznek!"
A nép között ásató, írástudó szegedi régész-szerző kuncogva fordít: "...ennek az írásnak az értelme, hogy ha maga hat hét alatt be nem bizonyítja az állampolgárságát, akkor visszaveszik az engedélyt."
"Az van benne? - ámult el Mihály. - Így meg löhet érteni, de hát akkor miért nem így írják?"
Miért is nem?
Nemzetközi linkek:
http://www.clarity-international.net/journals/47.pdf
http://www.clearest.co.uk/files/ClarifyingEurolaw.pdf
http://www.fonction-publique.gouv.fr/IMG/pdf/cosla_05mars02.pdf
