Egotrip

Újabb lehetőség. Talán azért, mármint hogy azért végezték ki, mert valami idegenséget éreztek áradni a személyéből. Hogyan? Szókratész idegen Athénban? Ez butaság. Alapjában talán tényleg butaság, de mégis volt benne valami, ami az átlagos athéni polgárt irritálta. Szókratész – gondolta – azért nem egészen olyan, mint mi. Sőt, nagyon nem olyan, mint amilyenek mi vagyunk.

K. Dezső megírta a budapesti pályaudvarokat Budafok-Hárostól Kőbánya-Hizlaldáig, most BKV-kra száll. Ő, a bliccelő. Kaland az élet.

Néhány hete e hasábokon már megemlékeztem az utóbbi évtizedek legnagyobb magyar képzőművészeti sikeréről, Maurer Dóra londoni kiállításáról és életművének nemzetközi felfedezéséről (lásd: Senki többet, Magyar Narancs, 2019. december 19.).

Egyvalamit tudok biztosan, azt, hogy nem tudok semmit

Reinhold Aman emlékére

A korral járó testi, lelki hanyatlásra az elfogadástól a lázadásig számos válasz adható.

Burger Barna és Kőrösi Zoltán emlékének

„Te mondod” – válaszolta görögül a gali­leai, amikor a helytartó feltette neki a kényes kérdést: „Te vagy-é a zsidók királya?” Jeshua mondata talán nem is volt kitérő válasz, mert az ő (arámi) anyanyelvén ez a fordulat egyszerűen azt jelentette: igen.

Három király jött napkeletről: Gáspár Hajdúsámsonból, Menyhért Szatmárcsekéről, Boldizsár Abaújvárról.

„Majdnem elmaradtak az áldozócsütörtöki futballbajnoki meccsek az eucharisztikus kongresszus miatt.” (Magyarország, 1938. május 26.)

Magyarország, miként már szokásává vált, tavaly is „jobban teljesített”.

Már a legutóbb is azt mondottam, hogy szeretném már békén hagyni Szókratészünket, régen megjött már a hajó is Déloszból, kivégezték hát – nyugodjék békében, még ha egészen világossá nem is vált számunkra, hogy tulajdonképpen miért is végezték ki.