Cseresnyési László: Nyelv és neurózis

Zsidózásunk alapjai

  • Cseresnyési László
  • 2014.11.02 15:05

Egotrip

Imaoka Dzsuicsiro Magyarul négy hét alatt c. művének (Tokió, 1969) első leckéje rögtön néhány szellemes mondattal kelti fel a japán olvasó érdeklődését: „Ön van itt. Ő van ott. Hogy van? Köszönöm, igen jól vagyok. Hol a város? Hol van a cím? Ki ez a gazda? Hol van a pályaudvar? Nincs ön itt. Ő nem zsidó. Nincs itt a zsidó.”

Hát, igen. Egy angol röhögne ezen, mert nem értené, hogy miért kerül elő már az első leckében a zsidóság, miért kell nekünk ezt a zsidóságdolgot izibe tisztázni. Nem pedig elkenni, ahogy, mint mondják, a Kádár-korszakban tették. Nyilván nincs olyan angol nyelvkönyv, amelyik már az első leckében bevezetné a Jew szót (például a house szóval együtt). Imaoka nem zsidózott, csak reagált arra, hogy a világnyelvek diskurzusa témáiban is eltér a magyarétól. A zsidóság témája a nyugat-európai diskurzusban létezik, de nem központi jelentőségű, és nem szolgál rendszeres politikai ütközőpontként. A magyar közbeszédben azonban az emlékművek ügyétől kezdve az irodalmi tananyag kérdéséig minden köz­életi vita fókuszába a „magyar–zsidó együtt­élés” kérdése kerül. Van nem antiszemita tematizálás is: nemrég könyv jelent meg Ki sze­reti a zsidókat? címmel.

false

A zsidó vallási vezetők ma azt fájlalják, hogy a vallásos, a héber nyelvet, az ünnepeket és szokásokat nem ismerő zsidók száma egyre nő: sertéspörköltet esznek nokedlival, „magyar módra” ünneplik a karácsonyt, és nem is akarnak mások lenni, mint jelöletlen magyarok. Még akkor sem, ha a környezetük folyton tudatosítja bennük, hogy vagyunk mi, és vagytok ti. Igaz, az ellenkező tendencia is létezik: sokan keresik zsidó gyökereiket. Az asszimiláció Európa nyugati és keleti felén hasonló mértékű, a zsidók szerepe sem más. A „zsidós” tematika a magyar diskurzusban tehát a kultúránk beteges természetével, a józan közgondolkodás (nyomásának a) hiányával magyarázható, akárcsak némely pályatévesztett keretlegények randalírozása, tiszaeszlározása a parlamentben és a médiában, a rendre büntetlenül maradó félelemkeltés és gyűlöletbeszéd. Az iszlám államoktól eltekintve hazánk azon három ország egyike, ahol a legijesztőbbek az antiszemitizmus statisztikái. Ma három magyarból egy honfitársunk hisz a zsidó világ-összeesküvés létezésében, egy régi vizsgálatból (2002) pedig kiderült, hogy tíz magyar egyetemistából nyolc nem választana magának zsidó házastársat.

Miért? A magyar nem politikai, hanem etnikai alapon szerveződő nemzet, a mindenkori vezér pedig nem mímel demokráciát, véreit erős kézzel irányítja. Gondolkodó, autonómiával rendelkező emberek társadalmában (szemben a tekintélyuralmi rendszerekkel) a szo­rongásnak nincs nemzetépítő szerepe, ér­telmetlen lenne tehát ott a külső ellenségről és nemzetidegen belső elemekről disputálni.
A magyar társadalom azonban többségében nem ilyen egyénekből áll, hanem frusztrált, a saját akaratukban nem bízó lényekből, akiknek az identitása abban merül ki, hogy a nemzettest egy sejtjét alkotják. Kelet-Európában a zsidóság alkalmas a veszélyes idegen szerepére: az a különállás, ami Nyugaton legfeljebb kissé irritálja a többségi társadalmat, egy autoriter keleti állam esetében az antiszemita hisztériát táplálja. Modern zsidózásunk retorikája annyiban különbözik a hagyományostól, hogy utána (mélyen humánus indíttatásunk igazolására) illik eljátszani: Nem is ezt mondtam! Közben lehet kacsintani.

A zsidózás nyelvi kérdés is, de nem a szavak ellen viselünk háborút, bár az sem árt, ha kipurgálunk néhány szitokszót, mint például a bibsi. Mivel azonban a Jews, Juden, zsidók szavak nem eleve pejoratívak, szükségtelen a „megemberesítő” kipárnázás: Jewish people, jüdische Leute, zsidó emberek, illetve a „származásos” felpuhítás: a person of Jewish descent, eine Persönlichkeit jüdischer Herkunft, zsidó származású személy. A „lezsidózás” (angolul to jew somebody down) nem feltétlenül szitokszóval (angol slur) történik. A szavak zömének a bántó jellege a beszélőnek tulajdonított szándékból ered. Még egy szitokszó is erejét veszti, ha a beszélőnek nem tulajdonítható sértő szándék (például Szeretlek, te hülye kurva), illetve egy eufemizmusként, azaz megszépítő kifejezésként használt szó helyzeti értéke is gúnyosan becsmérlő lehet (például az izraelita szó a kurucinfón az igen tisztelt izraelita honfitársaink kifejezésben). Ha például akár az angolban a kézenfevő Jew ’zsidó’ szót másodlagos megnevezésekkel helyettesítjük (Israelite, Hebrew), akkor ez azt sugallja, hogy a primer szóval és az általa jelöltekkel valami nincs rendben. Ettől függetlenül az angolban például a yid, a sheeny és a kike, illetve a hymie és a hebe ’bibsi, biboldó’, vagy az oroszban a zsid eleve szitokszó, ugyanakkor a magyar zsidó, a lengyel żyd, a cseh Žid és az orosz jevrej a beszélőnek tulajdonított attitűd szerint válik (vagy nem válik) sértő szóvá. Harminc éve Jesse Jackson tiszteletes a demokrata párti elnökjelöltségi kampány során, egy nem a nyilvánosságnak szánt kijelentésében a hymies ’bibsik’ és Hymietown ’Biboldográd’ (=’New York’) kifejezéseket használta. Bocsánatkérése során kifejtette, hogy a telefonkönyv „tele van Hymanokkal”, tehát a hymies és Hymietown nem tekinthetők sértő kifejezéseknek. Úgy tett tehát, mintha a hymie kifejezésben rejlő verbális agresszió nem lenne eleve adott ebben a szóban. Azt hiszem, hogy ha valaki rendet akar csinálni a nyelvben, akkor azt a közgondolkodás és a néplélek langyos vízben való alapos átöblítésével kell kezdenie, mert a megbélyegzés (stigma) alapja mindig a konszenzus; a szavak társas lélektani értékét a közmegegyezés alakítja ki. Az anyanyelvi beszélők nem szorulnak ezen a téren nyelvművelői segédletre. Japánul például a könnyen használható, digitális kamera neve baka-chon kamera, ami arra utal, hogy még a hülyék és a koreaiak is tudják kezelni. A chon szó a koreaiak sértő megnevezése: aki használja, azt is tudja, hogy sértő szó.

Könnyebb lenne az élet, ha a sértő szavakat egyszerűen cenzúrázni lehetne, mondjuk úgy, hogy listázzuk, táblázatba foglaljuk őket, amint ezt a japán közszolgálati televízió (NHK) és több más csatorna is teszi („A” – tiltott szó, „B” – kerülendő szó, „C” – problematikus szó). A nyelv azonban nem hagyja, hogy a megannyi okos (önjelölt) nyelvművelő kifogjon rajta. Erről az jut eszembe, hogy Vlagyimir Zsirinovszkijt, az orosz ultranacionalista politikust egyszer egy interjúban megkérdezték, hogy zsidó-e. Zsirinovszkij briliáns választ adott a kérdésre: „Anyám orosz, apám meg egy jogász fia.” Az orosz diskurzusban ezután a szün juriszta (jogász fia) a ’zsidó’ közkeletű, ironikus áleufemizmusa lett. Belátható talán, hogy egy kifejezés esetleges sértő vagy ironikus voltát csak úgy tudjuk azonosítani, ha két dolgot ismerünk. Egyfelől a nyelvi konszenzust, másfelől pedig a beszélő szándékát és perspektíváját. A többi meg már gyerekjáték, ugye.

Neked ajánljuk

A szemfényvesztő

  • Rév István

A kora ötvenes évek egyik reggelén (április 4-én, hazánk felszabadulásának ünnepén, vagy talán május 1-jén, a munkásosztály nagy harci seregszemléjén, lehet, hogy éppen november 7-én, a nagy októberi forradalom évfordulóján) reménytelenül esett az eső (vagy fagyos szél fújt és hullott a hó). A rádióbemondó ismerős hangja azzal kezdte a híreket, hogy gyönyörű napsütésre ébredt az ország, mintha jókedvében a természet is ünneplőbe öltözött volna a nagy ünnepen.

Ártók

  • TPP

Dúsgazdagék esküvője a világ (jelen esetben Mexikóváros) többi részétől társadalmi és fizikai értelemben is elzárt, erődszerű villában.

Dobozok közt

  • - köves -

A Fontos Filmek (igaz történet, komoly igazságtalanság, komor hangvétel, megrendült taps, állófogadás Beverly Hillsben) két gyakori szereplője a hatalom megnyomorította kisember és az ügyét felkaroló, lelkiismeretes ügyvéd. Ők most a guantánamói fogolytáborban méregetik egymást az egyik olyan helyiségben, amit történetesen nem a fogvatartottak kínzására rendeztek be.

Az ellenállás melódiája

  • Bacsadi Zsófia

Az amerikai vidék, a Közép-Nyugat lakói, a „fehér szemét”, a redneckek (mindenki vérmérséklete szerint válogathat a rendelkezésre álló kifejezések között) sokáig az iszonyat, a jelenben velünk élő barbárság és elmaradottság jelképei voltak az amerikai filmben (A sziklák szeme; Gyilkos túra; A texasi láncfűrészes mészárlás).

Azok a pesti éjszakák!

  • Sándor Panka

Reisz Gábor érdekes formát választott első színházi rendezéséhez. A helyszín a Trafó frissen felújított kávézója, a Trafik, a leszűkített játéktérnek megfelelően a nézők száma is csökkentett. A színészek az asztalok között járkálnak, sőt az utcát is „elfoglalják”. A kávézó egyben nézőtér, színpad és díszlet is.

Senki földjén

Szegény Mikes Kelemen! Ha az utókor kíméletlenségét a félresikerült stílusimitációkban lehetne mérni, Rákóczi fejedelem kamarása alighanem országos rekorder lenne.

„Közben röhög rajtunk”

  • Soós Tamás

„Ha már az is gond, hogy valaki meleg, akkor mi hadd legyünk már heti két órában műhomokosok” – vallja a Dope Calypso. Az együttes június végén hozza ki Tears to Freshwater címmel a szintis powerpop felé elmozduló új lemezét. Sarkadi Miklós énekes-gitárossal és Kelemen László gitárossal a káoszos lemezírási folyamatról, a most különösen aktuális queer esztétikáról és a magyar zenekarok nemzetközi lehetőségeiről is beszélgettünk.

Asztaltársak

A Létbüfében egy asztalhoz vetődik a költő, a zeneszerző és az énekes. Nem tudni, hogy mit isznak, de egy pillanat alatt szót értenek egymással. Egyikük még a baby boom szülötte, a másik kettőt már az X generáció könnyezte ki, mint igazgyöngyöt a kagyló. Mindhármuknak van némi tapasztalata csalatásban és fenében, és úgy lépnek túl e mai kocsmán, hogy előttünk is kitárják a kocsmaajtót.

Nyelvvilág

  • Toroczkay András

Az ördögcérna maga a burgonyafélék családjába tartozó lombhullató cserje. Itt líciumként emlegetik, de hívják még farkasbogyónak vagy gojibogyónak is, és a regény világán belül a kisebbrendű idő- és dimenziókapuk (ha jól értem) jelenlétét jelzi.

Sűrű, sötét erdő

  • Melhardt Gergő

Nem emlegetik, nem írnak róla, egyetemen nem tanítják. Nincs róla semmi elnevezve, kötetei nehezen beszerezhetők, nem olvashatók online. Nem túlzás: a teljes és végleges elfeledéstől mentette meg a mostani (első) össz­kiadás ezt a nagy életművet. De milyen is ez az életmű? Mik a költészeti értékei? Meg tud-e ma szólítani minket, és ha igen, hogyan és mivel?

Doktor Faustus labirintusa

Balázs csodálatra méltó szörnyeteg volt. Briliáns társalgó, hihetetlenül szórakoztató asztaltárs. Reneszánsz fejedelmi udvarokban gennyesre kereste volna magát csak azzal, hogy szóval tartja a művelt társaságot – véget nem érő sziporkák, szójátékok, kultúrhistóriai, filozófia-, kritikatörténeti és irodalomelméleti futamok szövődtek hétköznapi pletykákkal, színes elbeszélésekkel, versidézetekkel és bohóctréfákkal egymásba cikázva, néhol követhetetlenül, de mindig nagystílűen.