Cseresnyési László: Nyelv és neurózis

Zsidózásunk alapjai

Egotrip

Imaoka Dzsuicsiro Magyarul négy hét alatt c. művének (Tokió, 1969) első leckéje rögtön néhány szellemes mondattal kelti fel a japán olvasó érdeklődését: „Ön van itt. Ő van ott. Hogy van? Köszönöm, igen jól vagyok. Hol a város? Hol van a cím? Ki ez a gazda? Hol van a pályaudvar? Nincs ön itt. Ő nem zsidó. Nincs itt a zsidó.”

Hát, igen. Egy angol röhögne ezen, mert nem értené, hogy miért kerül elő már az első leckében a zsidóság, miért kell nekünk ezt a zsidóságdolgot izibe tisztázni. Nem pedig elkenni, ahogy, mint mondják, a Kádár-korszakban tették. Nyilván nincs olyan angol nyelvkönyv, amelyik már az első leckében bevezetné a Jew szót (például a house szóval együtt). Imaoka nem zsidózott, csak reagált arra, hogy a világnyelvek diskurzusa témáiban is eltér a magyarétól. A zsidóság témája a nyugat-európai diskurzusban létezik, de nem központi jelentőségű, és nem szolgál rendszeres politikai ütközőpontként. A magyar közbeszédben azonban az emlékművek ügyétől kezdve az irodalmi tananyag kérdéséig minden köz­életi vita fókuszába a „magyar–zsidó együtt­élés” kérdése kerül. Van nem antiszemita tematizálás is: nemrég könyv jelent meg Ki sze­reti a zsidókat? címmel.

false

A zsidó vallási vezetők ma azt fájlalják, hogy a vallásos, a héber nyelvet, az ünnepeket és szokásokat nem ismerő zsidók száma egyre nő: sertéspörköltet esznek nokedlival, „magyar módra” ünneplik a karácsonyt, és nem is akarnak mások lenni, mint jelöletlen magyarok. Még akkor sem, ha a környezetük folyton tudatosítja bennük, hogy vagyunk mi, és vagytok ti. Igaz, az ellenkező tendencia is létezik: sokan keresik zsidó gyökereiket. Az asszimiláció Európa nyugati és keleti felén hasonló mértékű, a zsidók szerepe sem más. A „zsidós” tematika a magyar diskurzusban tehát a kultúránk beteges természetével, a józan közgondolkodás (nyomásának a) hiányával magyarázható, akárcsak némely pályatévesztett keretlegények randalírozása, tiszaeszlározása a parlamentben és a médiában, a rendre büntetlenül maradó félelemkeltés és gyűlöletbeszéd. Az iszlám államoktól eltekintve hazánk azon három ország egyike, ahol a legijesztőbbek az antiszemitizmus statisztikái. Ma három magyarból egy honfitársunk hisz a zsidó világ-összeesküvés létezésében, egy régi vizsgálatból (2002) pedig kiderült, hogy tíz magyar egyetemistából nyolc nem választana magának zsidó házastársat.

Miért? A magyar nem politikai, hanem etnikai alapon szerveződő nemzet, a mindenkori vezér pedig nem mímel demokráciát, véreit erős kézzel irányítja. Gondolkodó, autonómiával rendelkező emberek társadalmában (szemben a tekintélyuralmi rendszerekkel) a szo­rongásnak nincs nemzetépítő szerepe, ér­telmetlen lenne tehát ott a külső ellenségről és nemzetidegen belső elemekről disputálni.
A magyar társadalom azonban többségében nem ilyen egyénekből áll, hanem frusztrált, a saját akaratukban nem bízó lényekből, akiknek az identitása abban merül ki, hogy a nemzettest egy sejtjét alkotják. Kelet-Európában a zsidóság alkalmas a veszélyes idegen szerepére: az a különállás, ami Nyugaton legfeljebb kissé irritálja a többségi társadalmat, egy autoriter keleti állam esetében az antiszemita hisztériát táplálja. Modern zsidózásunk retorikája annyiban különbözik a hagyományostól, hogy utána (mélyen humánus indíttatásunk igazolására) illik eljátszani: Nem is ezt mondtam! Közben lehet kacsintani.

A zsidózás nyelvi kérdés is, de nem a szavak ellen viselünk háborút, bár az sem árt, ha kipurgálunk néhány szitokszót, mint például a bibsi. Mivel azonban a Jews, Juden, zsidók szavak nem eleve pejoratívak, szükségtelen a „megemberesítő” kipárnázás: Jewish people, jüdische Leute, zsidó emberek, illetve a „származásos” felpuhítás: a person of Jewish descent, eine Persönlichkeit jüdischer Herkunft, zsidó származású személy. A „lezsidózás” (angolul to jew somebody down) nem feltétlenül szitokszóval (angol slur) történik. A szavak zömének a bántó jellege a beszélőnek tulajdonított szándékból ered. Még egy szitokszó is erejét veszti, ha a beszélőnek nem tulajdonítható sértő szándék (például Szeretlek, te hülye kurva), illetve egy eufemizmusként, azaz megszépítő kifejezésként használt szó helyzeti értéke is gúnyosan becsmérlő lehet (például az izraelita szó a kurucinfón az igen tisztelt izraelita honfitársaink kifejezésben). Ha például akár az angolban a kézenfevő Jew ’zsidó’ szót másodlagos megnevezésekkel helyettesítjük (Israelite, Hebrew), akkor ez azt sugallja, hogy a primer szóval és az általa jelöltekkel valami nincs rendben. Ettől függetlenül az angolban például a yid, a sheeny és a kike, illetve a hymie és a hebe ’bibsi, biboldó’, vagy az oroszban a zsid eleve szitokszó, ugyanakkor a magyar zsidó, a lengyel żyd, a cseh Žid és az orosz jevrej a beszélőnek tulajdonított attitűd szerint válik (vagy nem válik) sértő szóvá. Harminc éve Jesse Jackson tiszteletes a demokrata párti elnökjelöltségi kampány során, egy nem a nyilvánosságnak szánt kijelentésében a hymies ’bibsik’ és Hymietown ’Biboldográd’ (=’New York’) kifejezéseket használta. Bocsánatkérése során kifejtette, hogy a telefonkönyv „tele van Hymanokkal”, tehát a hymies és Hymietown nem tekinthetők sértő kifejezéseknek. Úgy tett tehát, mintha a hymie kifejezésben rejlő verbális agresszió nem lenne eleve adott ebben a szóban. Azt hiszem, hogy ha valaki rendet akar csinálni a nyelvben, akkor azt a közgondolkodás és a néplélek langyos vízben való alapos átöblítésével kell kezdenie, mert a megbélyegzés (stigma) alapja mindig a konszenzus; a szavak társas lélektani értékét a közmegegyezés alakítja ki. Az anyanyelvi beszélők nem szorulnak ezen a téren nyelvművelői segédletre. Japánul például a könnyen használható, digitális kamera neve baka-chon kamera, ami arra utal, hogy még a hülyék és a koreaiak is tudják kezelni. A chon szó a koreaiak sértő megnevezése: aki használja, azt is tudja, hogy sértő szó.

Könnyebb lenne az élet, ha a sértő szavakat egyszerűen cenzúrázni lehetne, mondjuk úgy, hogy listázzuk, táblázatba foglaljuk őket, amint ezt a japán közszolgálati televízió (NHK) és több más csatorna is teszi („A” – tiltott szó, „B” – kerülendő szó, „C” – problematikus szó). A nyelv azonban nem hagyja, hogy a megannyi okos (önjelölt) nyelvművelő kifogjon rajta. Erről az jut eszembe, hogy Vlagyimir Zsirinovszkijt, az orosz ultranacionalista politikust egyszer egy interjúban megkérdezték, hogy zsidó-e. Zsirinovszkij briliáns választ adott a kérdésre: „Anyám orosz, apám meg egy jogász fia.” Az orosz diskurzusban ezután a szün juriszta (jogász fia) a ’zsidó’ közkeletű, ironikus áleufemizmusa lett. Belátható talán, hogy egy kifejezés esetleges sértő vagy ironikus voltát csak úgy tudjuk azonosítani, ha két dolgot ismerünk. Egyfelől a nyelvi konszenzust, másfelől pedig a beszélő szándékát és perspektíváját. A többi meg már gyerekjáték, ugye.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.