A varjú (Fehér Ferenc táncos)

  • - sisso -
  • 2005. január 6.

Színház

A Finita la Commedia társulat Medusa piercing és Exit címû darabját együtt mutatták be decemberben a Trafóban. A Civil Negyed nevû csapatból 2004-ben alakult társulat a rendezõ Juhász Anikóból (O. Caruso) és Fehér Ferenc táncosból áll, aki Magyarországon - a nemzetközi táncélet hagyományaitól eltérõen - egyedül képviseli az utcai táncok világát a kortárs színpadon.

 

Magyar Narancs: Mitõl vagy ennyire nyers, szinte már valami természeti lényhez hasonló a színpadon?

Fehér Ferenc: Azt hiszem, ennek egyik fõ oka, és kár is volna tagadnom, hogy intézetben nevelkedtem, Hajdúnánáson. Voltak rossz idõszakaim, de inkább jó emlékeim vannak róla. Hagyták, hogy azt csináljam, amit szeretnék. Igaz, akkor még a többiekkel együtt csak az akkor divatos és a tévébõl ellesett electric-boogie-val, hiphoptánccal foglalkoztam, rendszeresen fellépve az intézet kulturális rendezvényein. Szerencsémre ott volt két nevelõm, Margó néni és Miklós bácsi, akik példaként álltak elõttem. A mai napig szüleimként tisztelem õket.

MN: Az intézet óta elég sok idõ eltelt. Mi történt közben?

FF: 1997-ben viszonylag rövid idõ alatt minden lezajlott körülöttem, ami azóta is meghatározó az életemben. Megszûnt a munka-viszonyom, az albérletem, mindenem, ami volt Hajdúnánáson, és Budapestre utaztam. Találtam egy hirdetést, amelyben táncost kerestek egy gyerekmûsorhoz, és az bejött. A Hupikék törpikéket adtuk elõ a Vörösmarty téren. Én voltam Okoska. A kötött koreográfiában kaptam egy saját szólót. Mindent beleadtam. Itt találkoztam fellépés után Juhász Anikóval is, aki az én kis mesterem, aki párom a magánéletben, és akinek tulajdonképpen mindent köszönhetek. Elsõ, úgynevezett színházi elõadásunkat a Józsefvárosi Pódiumon mutattuk be 1999-ben. Ez volt A kígyók völgye, a jeleneteken belül elég sok improvizációval.

Aztán jöttek a kisebb szólók, pl. az Inspiráción, rögtön a Trafóban. Ez a fellépés iszonyú fontos volt, hiszen szinte a teljes ismeretlenségbõl ugrottam elõ. Az öt év alatt szinte minden olyan díjat megkaptam itthon és néhányat külföldön is, amirõl csak álmodhat egy fiatal táncos-koreográfus. Életbevágóan fontosnak találom, hogy egy táncos folyamatosan a bõrén tapasztalja a külföldi vonalat is. Több fesztiválon és szemlén megjelentünk már Luxemburgban, Portugáliában, Lengyelországban, Németországban, Csehországban, Olaszországban, Oroszországban, Litvániában, BrazíliábanÉ

MN: Anikó rendezi minden darabodat is. Nem mondták még, hogy túlságosan befolyásol?

FF: Nekem ez az egyetlen lehetséges együttmûködés. Kétfõs társulat vagyunk, de a társulat szó nem is illik ide, egyébként is olyan idejétmúlt, elég volna csak az elnevezést mondani: a Finita la Commedia. Anikó annyira nyitott szemmel jár a világban, hogy hiszek neki. Békén hagy, és mindig pontosan tudja, hogy mikor mit lehet nekem mondani. Vannak nézeteltéréseink is, persze, és van, hogy hiába tudom: igaza lesz a végén, ellenkezem, mert csak így tudom levezetni a kemény munkából adódó feszültséget. Túl könnyû lenne minden, ha még ez sem volna. Mindezek ellenére ma már többet követelek magamtól, és van, hogy azért nem tudunk tovább haladni, mert nem tartok elég jónak valamit. Ilyenkor százszor is elpróbálom az adott dolgot. Nagyon fontos a próbafolyamatban, hogy én milyen állapotban vagyok. Nem egy koreográfia született már a feszültségeimbõl.

MN: Kötõdnek történetek az egyes darabokhoz?

FF: Az a fontos, hogy mibõl indulunk ki, hogy mit gondolunk mi ketten az adott dologról. Van, hogy egy mozdulatra emlékszem, mint itt az elõbb, ahogy az a kutya megült a süteményespult elõtt a gazdája mellett. Ezek szép helyzetek.

A Medusa piercing esetében Lõrinc Lilla (õ szerepel a videón) kígyózó hajfürtjei láttán villant be Anikónak Medúza alakja, s ami ebbõl a mi korunkra kivetíthetõ. Medúza fején haja helyett kígyók tekeredtek. Olyan ijesztõ volt, hogy aki ránézett, kõvé dermedt. Innen már csak egy ugrás volt, hogy a görög szobrok által ábrázolt mozgásokból merítsek.

MN: Azt ki találta ki, hogy ebben az amúgy is apokaliptikus és az elviselhetetlenségig sokkoló darabban teljesen feketére legyél festve?

FF: Pár éve Anikó kisfia, Andor berontott a szobába, s a könyékig feketére bekent kezével (szétszedett egy filctollat) ijesztgetni kezdett minket. Elementáris volt. Anikó akkor gondolt rá elõször, hogy egyszer majd engem festünk be totál feketére.

MN: Nem dolgoztál még más társulatokkal?

FF: A Dream Teammel meg-próbáltam, de nekem azt jelenti a másokkal való együttmûködés, hogy vissza kell fognom magam, ezért nem megy. Jobb szeretem, ha mi hívunk másokat. Így dolgoztunk pl. Ladjánszki Mártával, s az új bemutatónkban, a Maldoror énekeiben majd Ágenssel és Gergye Krisztiánnal. A trafós elõadás kapcsán is megkerestek most többen, de inkább azért, hogy segítsenek, ami nagyon jó.

MN: Ezek szerint érdekel, hogy viszonyulnak hozzád a szakmában.

FF: Persze, de sokszor nem értem, sõt elszomorít. Az olyan dolgok, mint például, hogy az Alternatív Színházi Szemlére azért nem kerültünk be 2004-ben, mert a darab csak harmincperces volt. Külföldön, érdekes, ez nem okozott még problémát. Egyébként is jellemzõ, hogy itthon szinte minden fellépésért meg kell küzdeni. Vagy ami Veszprémben megesett velünk, hogy a zsûri nem tudott dönteni, inkább mindenkinek adott díjat.

MN: Elõfordul, hogy nem azt csinálod, amit elterveztél?

FF: Például most Szenegálban kellene lennem, de a fesztivál száz emberrel kevesebbet hívott meg a tervezettnél. A sors úgy hozta, hogy inkább a Trafóban léptünk fel itthon. Ez persze jó. Azért szeretném látni Afrikát, megfigyelni az állatokat saját, természetes környezetükben, szabadon.

MN: Melyik a kedvenced?

FF: A varjú, mert erõs és sok-oldalú.

- sisso -

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.