VERZIÓ 19

Katonák a felvevőgéppel

Képkereső szekció

  • L. T.
  • 2022. november 2.

Film

Száz éve született a litván származású Jonas Mekas, akit az amerikai független film egyik legfontosabb alakjának tartanak. És nem is csak azért, mert számos nagyszerű film fűződik a nevéhez.

Mekas a tehetségkutatáshoz is értett, és filmesztétaként, -kritikusként is maradandót alkotott. De a legnagyobb húzása a filmes naplója volt, amelyet 70 éven át, 1949-től három évvel ezelőtt bekövetkezett haláláig forgatott. (96 éves volt ekkor.) A Los Angeles-i rendező-aktivista, KD Davison volt a szerencsés, aki a több ezer órányi felvételt átnézhette, vághatta, majd ezekből elkészíthette saját Mekas-portréfilmjét. A Töredékek a Paradicsomból a Verzió Képkereső szekciójában lesz látható, amely a fesztivál ismertetője szerint „azt vizsgálja, hogyan őrzik meg és közvetítik, illetve alakítják át és fedezik fel (újra) a képek közös és egyéni tapasztalatainkat”.

 
Jonas Mekas (Töredékek a Paradicsomból)

Valószínűleg „filmnaplónak” szánták azt a felvételt is, amit egy amatőr filmes készített a lengyelországi Nasielskben. De amíg ezer órákban mérhető a nyersanyag Mekasnál, ez a kisfilm mindössze háromperces, mégis hasonlóan felbecsülhetetlen értékű. Ez ugyanis az egyetlen olyan mozgóképes felvétel, amelyen a lengyel városka zsidó lakói láthatók – békeidőben. David Kurtz 1938-ban forgatta családja számára a városi forgatagot, de azt a legszörnyűbb rémálmában sem gondolhatta, ami egy évvel később a szereplőkkel történt. Bianca Stigter Három perc – Hosszabbítás című filmjében Kurtz unokája és az egyik nasielski túlélő próbálja felidézni, milyen jövő várt azokra, akiknek az arca csak másodpercekre villan fel.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.