Interjú

„Láttuk a büszkeséget”

Colin Trevorrow filmrendező  

  • Vida Virág
  • 2022. június 8.

Film

Tinédzserként látta az első Jurassic Parkot, 2015-ben, 38 évesen pedig már rendezte az aktuális részt, s utána folyamatosan részt vett a Jurassic Worldhöz köthető projektekben, hol producerként, hol rendezőként. A magyarországi mozikba megjelenésünk napján kerülő Jurassic World: Világuralom ismét az ő rendezése. A forgatás hátteréről beszélgettünk vele.

Magyar Narancs: Amikor a Jurassic Park a mozikba került 1993-ban, ön 16 éves volt. Hogyan emlékszik vissza rá?

Colin Trevorrow: Kiszöktem otthonról késő este, és letekertem biciklivel a moziba, hogy a barátaimmal megnézzük. Tudtuk, hogy valami elképesztő dolgot fogunk látni, mert Steven Spielberg rendezte. De egészen addig nem láttam ennek a filmnek a zsenialitását, amíg egyedül nem ülhettem egy vetítőteremben, és egészen más szemmel néztem végig. Lehántottam róla minden tinédzserkori lelkesedést és izgalmat, és akkor feltárult előttem a film kivételes szakmai értéke.

MN: Rengeteget fejlődött a filmkészítés technológiája az az­óta eltelt majdnem három évtizedben. Rendezőként immár széles technikai eszközkészlet és a számítógépes animáció, a CGI is a rendelkezésére áll. Hogyan válogatott ezekből?

CT: Számomra a high-tech mindent mélyen intuitívvá és ösztönszerűvé tett, ami a színészetet illeti, de nem a jó értelemben. Vegyünk példának egy teniszlabdát. A színész egy teniszlabdához beszél a greenbox előtt, amikor CGI-t használunk. Na de hát ki beszél egy teniszlabdához általában? Ez hatalmas kihívás a színészeknek, nagyon komoly feladat és pluszterhet ró rájuk. Ahelyett, hogy ki tudnák teljesíteni a játékukat, arra kell koncentrálniuk, hogy a teniszlabdába belelássanak egy kis élőlényt. Ezért én annak vagyok a híve, hogy „valódi” állatokkal, „valódi” dinoszauruszokkal kommunikáljanak, tehát megcsináljuk ezeket, és akkor a szemükbe tudnak nézni. Az a tapasztalatom, hogy nagyon nagy különbség van így az alakítások között.

MN: Ez azt jelenti, hogy a robotok, a dinoszauruszok tényleg ott vannak, azok gyakorlatilag a színészek „partnerei’ a jelenetek felvétele során, és a kamera greenboxszal dolgozik?

CT: Nem. Egyáltalán nem használunk greenboxot. Mindent megépítünk, a díszletet is, és a kinti jeleneteknél pedig valódi helyszíneken forgatunk. Hiszek abban, hogy egy színésznek nagyon fontos tudnia, hogy hol van, nem szabad csak a képzeletére támaszkodnunk. Mindenki el tudja képzelni, hogy milyen kihívás lehet egy színész számára, amikor ott áll egy semmitmondó, gigantikus zöld háttér előtt, és jó esetben mutatnak neki egy képet az elképzelt helyszínről… Nem hiszek abban, hogy ez bárkinek is jó lehet az alkotók közül. Úgyhogy én nem élek a CGI adta digitális lehetőségekkel.

MN: Steven Spielberg filmje egyfajta új dinoszaurusz-kultúrát teremtett Amerikában. Hogy látja, más országokban is ilyen változásokat hozott az első film?

CT: Dinoszaurusz-csontvázakat a világ minden táján találtak már, és miután ezeket mindenhol kiállítják és közszemlére teszik, az emberek ismerik a dinoszauruszok történetét. Ez egy olyan tény, ami összekapcsolja az emberiséget. Arra mutat rá, hogy bármilyen rasszhoz is tartozunk, közös a múltunk. Nem sok ehhez hasonló dolog van a világon, és ez jelentőssé és hitelessé teszi a dinoszauruszok történetét. Erre erősített rá Spielberg első filmje.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."