Interjú

„Láttuk a büszkeséget”

Colin Trevorrow filmrendező  

  • Vida Virág
  • 2022. június 8.

Film

Tinédzserként látta az első Jurassic Parkot, 2015-ben, 38 évesen pedig már rendezte az aktuális részt, s utána folyamatosan részt vett a Jurassic Worldhöz köthető projektekben, hol producerként, hol rendezőként. A magyarországi mozikba megjelenésünk napján kerülő Jurassic World: Világuralom ismét az ő rendezése. A forgatás hátteréről beszélgettünk vele.

Magyar Narancs: Amikor a Jurassic Park a mozikba került 1993-ban, ön 16 éves volt. Hogyan emlékszik vissza rá?

Colin Trevorrow: Kiszöktem otthonról késő este, és letekertem biciklivel a moziba, hogy a barátaimmal megnézzük. Tudtuk, hogy valami elképesztő dolgot fogunk látni, mert Steven Spielberg rendezte. De egészen addig nem láttam ennek a filmnek a zsenialitását, amíg egyedül nem ülhettem egy vetítőteremben, és egészen más szemmel néztem végig. Lehántottam róla minden tinédzserkori lelkesedést és izgalmat, és akkor feltárult előttem a film kivételes szakmai értéke.

MN: Rengeteget fejlődött a filmkészítés technológiája az az­óta eltelt majdnem három évtizedben. Rendezőként immár széles technikai eszközkészlet és a számítógépes animáció, a CGI is a rendelkezésére áll. Hogyan válogatott ezekből?

CT: Számomra a high-tech mindent mélyen intuitívvá és ösztönszerűvé tett, ami a színészetet illeti, de nem a jó értelemben. Vegyünk példának egy teniszlabdát. A színész egy teniszlabdához beszél a greenbox előtt, amikor CGI-t használunk. Na de hát ki beszél egy teniszlabdához általában? Ez hatalmas kihívás a színészeknek, nagyon komoly feladat és pluszterhet ró rájuk. Ahelyett, hogy ki tudnák teljesíteni a játékukat, arra kell koncentrálniuk, hogy a teniszlabdába belelássanak egy kis élőlényt. Ezért én annak vagyok a híve, hogy „valódi” állatokkal, „valódi” dinoszauruszokkal kommunikáljanak, tehát megcsináljuk ezeket, és akkor a szemükbe tudnak nézni. Az a tapasztalatom, hogy nagyon nagy különbség van így az alakítások között.

MN: Ez azt jelenti, hogy a robotok, a dinoszauruszok tényleg ott vannak, azok gyakorlatilag a színészek „partnerei’ a jelenetek felvétele során, és a kamera greenboxszal dolgozik?

CT: Nem. Egyáltalán nem használunk greenboxot. Mindent megépítünk, a díszletet is, és a kinti jeleneteknél pedig valódi helyszíneken forgatunk. Hiszek abban, hogy egy színésznek nagyon fontos tudnia, hogy hol van, nem szabad csak a képzeletére támaszkodnunk. Mindenki el tudja képzelni, hogy milyen kihívás lehet egy színész számára, amikor ott áll egy semmitmondó, gigantikus zöld háttér előtt, és jó esetben mutatnak neki egy képet az elképzelt helyszínről… Nem hiszek abban, hogy ez bárkinek is jó lehet az alkotók közül. Úgyhogy én nem élek a CGI adta digitális lehetőségekkel.

MN: Steven Spielberg filmje egyfajta új dinoszaurusz-kultúrát teremtett Amerikában. Hogy látja, más országokban is ilyen változásokat hozott az első film?

CT: Dinoszaurusz-csontvázakat a világ minden táján találtak már, és miután ezeket mindenhol kiállítják és közszemlére teszik, az emberek ismerik a dinoszauruszok történetét. Ez egy olyan tény, ami összekapcsolja az emberiséget. Arra mutat rá, hogy bármilyen rasszhoz is tartozunk, közös a múltunk. Nem sok ehhez hasonló dolog van a világon, és ez jelentőssé és hitelessé teszi a dinoszauruszok történetét. Erre erősített rá Spielberg első filmje.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.