Twin Peaks, 3. évad: a „Tűz, jöjj velem” a kulcs
NEyT2oGZvmsqCz_3_b.jpg

Twin Peaks, 3. évad: a „Tűz, jöjj velem” a kulcs

  • narancs.hu
  • 2017. május 15.

Film

David Lynch először árult el titkokat az új Twin Peaksről. Vasárnap premier!

A tévétörténelem egyik kultikus sorozata ismét a képernyőkön, 25 évvel Laura Palmer halála után térünk vissza Twin Peaksbe. Ahhoz képest, hogy a héten már indul, eddig szinte semmit nem lehetett tudni az új sorozat cselekményéről. Most azonban Lynch adott egy tippet a Varietynek nyilatkozva (itt érhető el, érdemes végigolvasni az egész beszámolót): a Tűz, jöjj velem című film lesz a 3. évad megértésének kulcsa. Az 1992-es mozifilm Laura Palmer életének utolsó hetét mutatja be, valamint elmeséli egy fiatal FBI-ügynök esetét is, aki akkor tűnt el, amikor a Deer Meadow egyik pincérének meggyilkolása ügyében nyomozott. 
A Twin Peaks folytatása a sorozat első évadának egyik jelenetéből következik: ebben Cooper ügynök önmagát látja a piros szobában, pont 25 évvel idősebben.
Az új évadban Cooper mellett visszatér Shelly Johnson, Audrey Horn és Leland Palmer is, de egy sor új karakter is debütál. Lynch is visszatér a nagyothalló Gordon Cole helyi FBI-főnökként, akinek állítólag komoly szerepe lesz az új részekben.

(via Independent)

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.