Gasztro

Budapesten egyre több sütibolt, cukrászat és pékség próbál amerikai élményt nyújtani. Most bemutatunk egyet, amelyik több, és még egyet, amelyik kevesebb sikerrel teszi ezt.

Amikor az egykori nagykávéház, későbbi Eötvös klub, végül játékterem helyén visszatértek a startkockára, annyira ragaszkodtak a hagyományhoz, hogy még a kulcsot is bedobták a Dunába.

Magyarországon napjainkban pékségforradalom (is) zajlik. Két olyan kézműves pékséget biztosan tudunk Budapesten, ahová érdemes vissza-visszatérni. Pékségkritika, első rész!

Mondjanak bármit, a Rózsadombnak is vannak olyan részei, ahová csak akkor megyünk, ha muszáj. A Pusztaszeri, a Felső és Alsó Zöldmáli utak a maguk két-két sávjával, buszforgalmával, panelgyanús társasházaival inkább egy Brezsnyev korabeli szovjet luxuslakótelepre emlékeztetnek, mint Budapest felkapott negyedére, meg is állapítjuk halkan, hogy aki itt vásárol ingatlant súlyos tízmilliókért, annak biztosan nem volt gyerekszobája.

Csuda tudja, mi az igazi sztorija ennek a mókás nevű, zseniális, argentin származású fokhagymás-petrezselymes, a pesztónál valamivel hígabb állagú mártásnak, amit a pompás argentin marhahúsok mellé adnak. Hiába a számos forrás, ahányféle, annyi történet.

Marhahús és meggyszósz - de mennyire másképp, mint a mi napközis fogásunknál! Ez az étel az elmúlt év egyik nagy felfedezésének bizonyult számomra; egy New York-i szír étteremben volt szerencsém kóstolni - remélem, egyszer majd eredeti származási helyén, a nagy múltú közel-keleti városban, Aleppóban is megtehetem (amely manapság sajnos nem éppen kitűnő gasztronómiájától hangos).

A clafoutis (ejtsd: klafuti) klasszikus francia édesség, amelyet hagyományosan nagy szemű, fekete cseresznyével készítenek. A Franciaország középső részén lévő Limousin tartomány az eredeti otthona, és az autentikus recept szerint maggal együtt kerül bele a gyümölcs, mivel a magja egyrészt ízt is ad, másrészt így nem fő ki a cseresznye rózsaszín leve.

Magyarország kormánya bemutatja: íme Magyarország tortája, Magyarország cukormentes tortája és a Szent István-kenyér!

Úgy tűnik, a Prágában töltött öt hosszú gyermekkori év sem volt elegendő ahhoz, hogy a cseh gasztronómia meghatározó szerepet játsszon a konyhámban és az írásaimban, bármennyire is igyekszem magamból elővarázsolni a sorsfordító élményeket. A sörözés akkortájt nyilvánvalóan nem volt napirenden (azóta sem), így még a sokak által kultivált sörkorcsolyák (az utopenec, azaz ecetes, hagymás lében eltett krinolin vagy a tlacenka, azaz disznósajt) sem hatottak meg.

Nem mondhatnám, hogy éppen a "pászkaszezon" közepén lennénk, az alább ajánlott maceszpalacsinta azonban szezonon kívül is nagyszerű, ráadásul roppant jól passzolnak hozzá az évszak aktuális gyümölcsei, a meggy, a málna és társaik.

Főzelékmániám szűnni nem akar. Kétségtelenül ez az egyik kedvenc magyar fogásom, heteket simán végigcsinálnék úgy, hogy csak főzeléket főzöm és eszem. De nem ám a csirizes, menzai változatokat, hanem az újfajta, korszerűbb, zöldségközpontú, fűszerekkel és zöldekkel tarkított, pikáns verziókat.

"Mindig bosszankodom, hogy az orosz filmekben állandóan csak borscsot és kaviárt esznek, pedig a konyhánk rendkívül változatos. Édesanyám például sok halat sütött, és levesből is rengetegféle készült. Például rasszolnyik, kovászos uborkával és gerslivel, vagy orosz halászlé: krumplival, babérlevéllel, tejföllel és pirított hagymával.