kertész lesek

Rétes Csárda – Monorierdő

  • kertész lesek
  • 2019. szeptember 15.

Gasztro

Nem vennénk rá mérget, hogy mindenki tudja: Monorierdő nem kirándulóhely, hanem önálló település saját önkormányzattal, majdnem 4300 lakossal. Korábban Monor része volt, 2006-ban szakadt el a várostól, és úgy tűnik, jól elvan különállóként. Nem véletlenül nevezik erdőnek; területét a 19. század végén kezdték felparcellázni, ez akkoriban bevett szokás volt. De érdekesebb ennél, hogy a korábbi erdő helyén egy falu volt már az 1100-as években is – úgy hívták, Újfalu –, amelynek története akkor ért véget, amikor a török a földdel tette egyenlővé. A feljegyzések szerint az 1600-as évek elején ez a vidék már csak „sívó pusztaság volt”. De ma már nem kell tartani ettől. Budapest 40 kilométerre van, itt fut a 4-es út meg a szolnoki vasútvonal, mi ez, ha nem a megtestesült agglomeráció? Mégis a legnagyobb meglepetést az okozza, hogy a 4-es mentén (és nem csak Monorierdőnél) szinte egymásba érnek a vendéglátóhelyek. A Pest felé vezető oldalon, a 43-as kilométerkőnél álló Rétes Csárda (és panzió) sem a szabályt erősítő kivétel, külsőre pont olyan, mint pár száz méterrel arrébb egy másik étterem: a parkoló mögött takaros házikó, az autóforgalomra néző terasszal. Az étlap nyújtotta változatosság inkább mennyiségi.

Csoda, hogy a tejfölös gombaleves (620 Ft) elé nem biggyesztették oda, hogy magyaros: masszív, jól megpaprikázott, de nem fukarkodtak a (konzerv?) gombával és a csipetkével sem. Nincs benne hús, mégis inkább babgulyásra emlékeztet, mint gombalevesre. A hely specialitásának tűnik a pulykamell „Rétes módra” (1670 Ft; képünkön), ami azt jelenti, hogy a natúr húsra mustárt, hagymát, paradicsomot és szalonnát tesznek. Nem lenne rossz, de a pulyka éppen csak annyira nem száraz és kemény, hogy még ne nevezzük cipőtalpnak. Szerény vigasz, hogy a kovászos uborka (450 Ft) már-már tökéletes. A névadót kérjük desszertnek (280 Ft/db) már csak azért is, mert mint írják: „csárdánkban nyújtott réteseket készítünk a nemzedékről nemzedékre szálló, 50 éves hagyományokhoz hűen”. Sem a mákos, sem a meggyes rétes nem cáfolja a leírtakat.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.