Egy hét tudomány 2023/25.

  • Narancs
  • 2023. június 21.

Interaktív

Rövid hírek: vakcina, fertőzés, só...

VAKCINA Új, a gyermekbénulást (poliomielitis) okozó poliovírusok ellen hatásos vakcinát fejlesztettek ki brit kutatók, amelynek segítségével csökkenteni lehet vakcinaeredetű járványkitörés valószínűségét. A Nature-ben közölt kutatási beszámolót is jegyző Andrew Macadam és társai által jegyzett védőoltás az 1-es és 3-as típusú poliovírus ellen hatásos: egy olyan módszer alapján fejlesztették ki, amelynek segítségével már sikerült a poliovírus 2-es változata ellen hatékony új vakcinát (nOPV2) megalkotni, utóbbit 2021 óta 30 országban 650 millió gyereknek adták már be. A kutatók genetikus mérnöki módszerekkel igyekeztek meggátolni, hogy a vakcinában lévő attenuált (legyengített) vírus visszanyerje virulenciáját. Az új vakcina egerek esetében már jól teljesített – amennyiben az embereken végzett klinikai tesztek is hasonlóan jó eredményt hoznak, mint az nOPV2 vakcina esetében is, akkor már a poliovírus mindhárom változata ellen rendelkezésre áll újabb, hatásosabb vakcina. A poliovakcinák (leginkább az attenuált vírust tartalmazó, szájon át beadott cseppek) esetében a legnagyobb veszély, hogy nagy ritkán az elvileg attenuált vírus visszanyerheti virulenciáját – csak az elmúlt évben 665 vakcina eredetű gyermekbénulásos eset fordult elő 23 országban. Bár az nOPV2 vakcina sokkal biztonságosabb mint az elődje, a 650 millió beadott adag közül négy esetben itt is előfordult, hogy a legyengített vírus visszanyerte virulenciáját.

KVANTUM Újabb számítási mérföldkövet ért el az IBM kvantumszámítógépe: a cégnél dolgozó fizikusok szerint a kvantumszámítógépek hamarosan felülmúlják a hétköznapi számítógépeket olyan hasznos feladatoknál, mint például az anyagok tulajdonságainak vagy az elemi részecskék kölcsönhatásának kiszámítása. A Nature folyóiratban a napokban ismertetett alapelv-bizonyítási kísérletben a kutatók egy mágneses anyag viselkedését szimulálták az IBM Eagle kvantumprocesszorán. Sikerült megbízható eredményeket kapniuk, amihez lényeges volt, hogy meg tudják kerülni a kvantumzajt – ez a jelenség a technológia alkalmazásának fő akadálya, mert hibákat okoz a számításokban. A kvantumszámítógépek sajátos kvantumjelenségeket alkalmaznak, például egy objektum azon képességét, hogy egyidejűleg két állapot „szuperpozíciójában” létezzen, és több objektum egy közös kvantumállapotban osztozzon, amit a fizikusok összefonódásnak neveznek. A qubitek a közönséges számítógépek bitjeinek kvantum megfelelői, a „0” és az „1” állapotok szuperpozíciójában lehetnek, és összefonódhatnak egymással.

LUCY Sikerült rekonstruálni a 3,2 millió éves „Lucy” hiányzó lágyszöveteit: a Royal Society Open Science-ben megjelent tanulmány szerint Ashleigh Wiseman paleoantropológus (University of Cambridge) 3D-modellt készített az Australo­pithecus afarensis láb- és medenceizmairól, a híres „Lucy” maradványain végzett MRI- és CT-vizsgálatok segítségével. Az 1970-es években az etiópiai Hadar régióban felfedezett fosszilis példány nálunk alacsonyabb, majomszerű arcú és kisebb agyú lehetett, de képes volt két lábon járni, így alkalmazkodott a fák és a szavannák uralta lakóhelyéhez is – így a faj csaknem egymillió évig fennmaradt. A Beatles klasszikus Lucy in the Sky with Diamonds daláról Lucynek nevezett példány az egyik legteljesebb az eddig feltárt Australopithecus-maradványok közül – csontvázának 40 százalékát tudták rekonstruálni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.