Interaktív

A népszerű számítógépes játék alapján megalkotott, de annak ismerete nélkül is játszható Civilization a táblás társasjátékok királya. Nem csak azért, mert remekül és újszerűen egyesíti az elmúlt évek korszakalkotó játékainak - mint a Rizikó, a Catan, a Dominion vagy a 7 Csoda - mechanizmusait, és nem is csak azért, mert felülmúlja őket kivitelezésében, a játékosoknak kínált lehetőségeiben, játékidejében (még középhaladóknak is legalább három órát kell rászánniuk). Hanem mert gyakorlatilag az egész világ működését próbálja modellezni - megdöbbentően nagy sikerrel.

Őstehetség" - mondták Oláh Gergőről az X-Faktor válogatásán, és simán bejutott a döntőbe. De a jó adottságú fiúnak a műsor után kell igazán bizonyítania.

Nehéz eldönteni, hogy sírjunk-e vagy nevessünk, de mivel éppen elég sírnivalónk volt mostanában, ezúttal inkább az utóbbit választanánk. A Vasárnapi újság ehhez jó alap, talán túl jó is, de azért nem őrültünk meg teljesen, hogy a hét utolsó reggeléből (és ki tudja, talán egyben a világ egyik utolsó reggeléből is) két és fél órát rááldozzunk, inkább az éjszakai válogatást hallgatjuk végig. Abban is éppen elég a cifraság.

Thomas Bernhard élete vége felé szentelt egy könyvet a díjainak, mivel bőséggel voltak elismerései, ám a groteszk hálásságáról és békülékenységéről is elhíresült osztrák író mindenhol úgy nyilatkozott, lyukas garast sem érnek a kitüntetések, teljes marhaságok, és akik osztják, rémes alakok.

Azt valószínűleg ma már senki sem vitatja, hogy a környezetvédelem kérdései megkerülhetetlenné váltak társadalmi, gazdasági és politikai szempontból is, hiszen kis túlzással a csapból is a klímaváltozás és a fosszilis energiahordozók folynak. Azt ugyanakkor kötve hisszük, hogy a hétköznapi párbeszédekbe is mélyen beférkőzött volna a téma, pláne, hogy a közvélekedés többnyire a halálos unalom szinonimájaként tekint a környezettudatosságra.

Nem állítanám, hogy a Kossuth rádió legfelszabadultabb műsora a Vendég a háznál (eleve ez a cím is lehetőséget kínál némi baljóslatú értelmezésre), sőt, egy időben egyenesen mintha inkább lebeszélni szerette volna a hallgatókat a gyermekvállalásról, áradt a stúdióból a panasz.

Apám, író leszek - mondta a legkisebb királyfi, lévén nem volt más választása, hisz a családi céget a legidősebb bátyja kapta, a szomszéd sztárügyvéd dúsan kistafírozott lányát meg a középső fivér.

A Kányáditól származó bonmot szerint egy falusi kisiskolás arra a kérdésre, hogy mi a vers, úgy válaszolt, hogy a vers az, amit mondani kell. Az erdélyi költő erre megvilágosodott: "Mintha Homérosz riadt volna föl bóbiskolásából, s nyitotta volna rám fénnyel teli világtalan szemét. [...]

Én például kifejezetten utáltam, nem mintha ez önmagában bármit is jelentene, mindenesetre tény, mint ahogy az is, hogy nem találkoztam még olyan emberrel, akinek valóban szép emlékként derengne fel néhanap, legfeljebb olyannal, aki valamilyen nyakatekerten leegyszerűsítő ideológia alapján szimpatizálna a kötelezővé tételével - hiszen, ahogy az egyik betelefonáló fogalmazott: "ma már minden annyira elszabadult, bárki azt visel, amit akar".