Interaktív

Ki gondolta volna, hogy 2012-ben megengedik néhány elvetemültnek, hogy újraélesszék a családi rádiójáték műfaját - és hogy ezzel akkora rajongótábort építenek majd másfél éven belül, amekkora legutóbb Komjáthy Györgynek volt?

Nem azért foglalkozunk ezzel a műsorral, mert a bulvár révén szeretnénk olvasottságunkon javítani, ellenben a vidéki rádiók ügyét fontosnak tartjuk, s ha egy ilyen csatorna jelentkezik Dekoltázs címen női magazinnal, azt nem hagyhatjuk figyelmen kívül.

Mondjon bárki bármit, beszélgetni nehéz, pláne a tévében: oldottan és érdekesen, magvasan és szórakoztatóan, s hozzá adásról adásra tartva egyfajta stabil nívót. Mindez rendszerint nem is jön össze, s így azután a jó beszélgetős műsor ritkább a hazai televíziók programján, mint az önálló gondolatokkal előálló hírolvasó, a valódi életművel rendelkező zsűritag vagy mint egy reality zuhanyzós villantás és reggeli hányásjelenet nélkül.

Mindenféle nagy jelentőségű dolog történik mostanában, Európa meghunyászkodott ismét, ezúttal gazdaságpolitikai kalandozóink előtt, itthon, mint eső után a gombák, kidugták büszke, kalapos fejüket a nemzeti dohánykereskedések, közben Weöres Sándor egy mozdony képében, hadügyminiszteri áldással körbepöfögi az országot, az egyszerű nép pedig csak nézi, és mint a madárka: sír, örül.

A történetmesélés lenyűgöző. A világvégét járó főszereplő páros - Joel, a múltja által visszahúzott, magába forduló férfi és Ellie, a világot éppen most felfedező, társával kapcsolatát egyre szorosabbra fűző tini - ordas klisének tűnik, de kettejük viszonya a tizensok órás történet során olyan pályát ír le, amely nem hasonlítható más játékok teljesítményéhez.

Egy áradásnak viszonylag kevés pozitívuma szokott lenni, mindenesetre nem járnak rosszul azok, akik szeretteikért aggódva, a naprakész tájékozottság jegyében, esetleg katasztrófarádiózóként, ad absurdum homokzsákpakolás közben az Árvízvédelmi Rádióra (népszerűbb nevén: Árvíz FM-re) tekernek.

Titokban azt gondolta, hogy bármi legyen, olyan emberekre mindig szükség lesz, akik közszolgálati rádióműsort tudnak készíteni. Két év agónia után vette át a felmondólevelét a Magyar Rádiónál. Nem adhatta magát könnyen, mivel egyedül neveli egyetemista, vak fiát.

A sajtó szép, nagy és erős, a sajtóval nincsen semmi baj - nyolc héten át ezzel a lélekemelő és önbizalom-erősítő mantrával kelhetett fel a tévé mellől a Viasat3 nemes versengésének sajtómunkás nézője: elvégre szép lányok egész koszorúja vetélkedett a képernyőn azért, hogy valamelyikük végül odakerülhessen - a hot! magazin címlapjára.

"Áldott Magánosság, jövel! ragadj el / Álmodba most is engemet" - e szavakkal vágyta egykor Csokonai az egyedüllétet, de ez irányú heves lelkesedésében se a maga kora, se a jelen olvasóinak jelentős része nemigen osztozik vele. Az emberek ugyanis inkább társaságban szeretnek lógni, már legalábbis a "bőlcs s poéta"-félék kivételével, s ha ez nem akar összejönni, az lehet valódi tragédia.

Miért, ki tudja, mindenesetre ezen a gyönyörű, nyáriasan kellemes pünkösdvasárnapon az emlékezetességért könyörgő álomképekre ébredhettünk; nők élénk fényű, dús ajkai, feltűnő ékszerei, cifra kézitáskái és pénztárcái, harsány öltözetek, cipők, napszemüvegek és így tovább.

Az éttermekben és kifőzdékben a kelleténél négy-öt osztással hangosabbra vett rádió alapvető tévedés: tudjuk persze, hogy az így "föltekert" zene a félnapi koplalás után végre ételhez jutó vendégek mohó csámcsogását és etikettre fittyet hányó evőeszköz-csörömpölését lenne hivatott elnyomni, de már önmagában is idegesítőbb, mint e kettő együttvéve. A rádión belül felhangosított rádió meg aztán már tényleg idegtépő tud lenni, főleg ha semmi értelme sincs.

Az RTL Klub hétről hétre jelentkező műsorának vizsgálandó része a lakótelepek megépítésének történetével foglalkozik elsősorban, és csak másodsorban azzal, hogy milyen volt és lesz az élet a panelrengetegben.

Nem mondhatja senki, hogy nem szóltak előre szakértők, társadalomtudósok, építészek és tulajdonképpen bárki, akinek csak egy csöppnyi józan esze is volt, amikor a tervpályázatot kiírták (lásd a tervekről szóló cikkünket: Szomorú Kert-Magyarország, Magyar Narancs, 2012. február 2.).