Csapdamesék felnőtteknek

Roskó Gábor: Apád ideges

  • Dékei Kriszta
  • 2011.11.30 17:11

Képzőművészet

Roskó a magyar kortárs képzőművészet legkülöncebb figurája, s leginkább azért, mert összetéveszthetetlen kézjegye két ellentétes forrásból, az újítás és a múlt egyidejű "használatából" ered. Meghökkentő látásmódja az Erdély Miklós-féle Indigo csoport gyakorlataiból eredeztethető, s fellépett - mint szaxofonista - a leginkább a szubkultúrában ismert Eszperantó és Eszpresszó együttesekkel vagy a jóval híresebb, leginkább kakofon hangzásvilágával kitűnő Tudósok zenekarral. Másrészt egyfajta őrző is: poros régiségboltokban turkál, és bicikliket gyűjt, továbbá tradicionális kézművestechnikákat alkalmaz, grafikákat, festményeket és kisméretű kerámiaszobrokat készít. Művészetét a kritikusok a "progresszív konzervativizmus" kifejezéssel jellemzik - az utóbbival jelölve azt a tényt, hogy már a nyolcvanas évek közepén "visszatért" a hagyományhoz, a figurális festészethez, jó tíz évvel megelőzve a szintén figuratív, de egyébként fotókra támaszkodó művészek felfutását. A korábban készült nagyméretű, groteszk lényekkel benépesített, történeti utalásokkal átszőtt festmények helyébe azonban igen hamar egy abszurdan emberi világ lépett, s azóta lassan megsokasodtak az animált állatok és az állattá varázsolt lelkek szürreális és egyben szimbolikus, bölcs mélabúval a nézőre tekintő portréi és "életképei". E furcsa, groteszk meséket idéző jelenetekben a művész finoman és ironikusan, de megértéssel és részvéttel fordul emberi gyarlóságaink felé, miközben a gyermeki ösztönösség pajzsával borítja be a felnőttlét abszurd és fájdalmas igazságait. Emellett műveinek nincs egyértelmű olvasata, s ezt a sejtetést támasztja alá a technika, a tökéletesség elutasítása az esetlegessel szemben, a reflexivitás, a nagyon is tudatosan alkalmazott "rossz festészet".

Roskó művészetében kiemelt szerepe van a képekre írt talányos szövegeknek vagy képcímeknek. A 2001-ben összeállított 9°9 Zoo című könyvében felbukkanó antropomorfizált alakok közötti közhelyes vagy éppen nagyon is rejtelmes párbeszédek, suta közlések az állatkák rezignált szomorúságával, bumfordi bájosságával párosulnak. Az állítások hiánya és a furcsa címek tág teret nyújtanak az akár teljesen eltérő interpretációknak - s nincs ez máshogy a Me-mo-art Galériában kiállított, mindössze négy festmény esetében sem. A Várjuk a Messiást című rezignált viccben több stílustörés is felfedezhető: a háttérben elkenten magasló, felpúpozott hátú kandúr mintha a 2010-ben készült, talált és feljavított képekkel tartana rokonságot (azaz egy másik festői nyelv lenyomatát őrzi), ellentétben az előtérben látható, gondosan, kissé kifestőkönyvszerűen kipingált, elnyúló vörös macskával és a riadt szemű ölebbel, melyek mintha egy szürreális álomvilágból léptek volna elő. Hármasuk egy tabloid életképet formáz - telis-tele utalással a keresztény és a pogány mitológiára. A művész az alvilág szimbólumaként számon tartott macska és a hitet és hűséget megszemélyesítő fehér kutya mellé - afféle csendéleti betétként - egy az áldozatra utaló kelyhet és egy (főként a reneszánsz művészetben használt) Krisztus feltámadását jelző tojást helyezett - üdítő kontrasztba állítva az emberi szenvedéstörténet ikonográfiai elemeit a megváltásra hiába is vágyakozó, lelketlennek tekintett négylábú állatok világával.

E festmény párdarabja a Jeremiás gyermekkora, amely egyrészt kapcsolódik a művész által nagy biztonsággal használt bibliai utalásokhoz (leginkább a 2002-ben készített Minjan című installációhoz, melyben porcelánba öntött, állatfejű prófétákat állított ki) és a kezdeti figuratív vonulathoz is. Roskó egyrészt több elemet megőriz a próféta történetéből - Jeremiás valóban gyermekként vált az Úr szócsövévé, s a képen látható Veronika-kendő utal arra, hogy a próféta sirámai afféle pandanjai Krisztus szenvedésének -, de mindezt egy tökéletesen abszurd jelenetbe illeszti. Az egyáltalán nem egyneműen megfestett fekete háttér előtt magasló Quasimodo-szerű alak egy vörös hajú férfit ölel át - e központi alak pedig kisdobosövet visel, ráadásul kezében egy lapos- vagy talán kölnisüveget szorongat. S ha ez nem volna elég, a harmadik "szereplő" egy órási éjjeli lepke (pontosan a fagyalszender), amelyet felfoghatunk a lélek szimbólumának is vagy valami egészen másnak. A mű nem más, mint az elemzőt megőrjítő, tökéletes csapdakép, a fennkölt és az abszurd felfejthetetlen párosítása.

E figuratív világhoz illeszkedik a valós történelmi eseményt "feldolgozó" A királynő Cork városában című munka: az ír függetlenségi háború során gerillafészekként működő Cork belvárosát földig rombolták 1920-ban a brit félkatonai egységek. A lángoló városra is utaló vörös háttér előtt egy már-már realista jelenet bontakozik ki: a középpontba helyezett, durva arcú, bár elegáns királyi fenség éppen tüzet gyújt a jobbján álldogáló férfi kezében tartott Molotov-koktél felett. A harmadik szereplő viszont egy eltorzult arcú, a kép teréből kibicikliző, égő üveget tartó, vörös nadrágot viselő majom: az abszurditást fokozza, ahogyan farkincája szinte összeforr a királynő ruhájával.

A kiállítás címadó műve visszavezet a Messiásra váró állatokhoz, s a kilátástalannak tűnő értelmezéshez. A nézőre oktrojált birtokos rag - Apád ideges - csak a kezdet: a kék háttér előtt ugyanis egy oroszlán látható, amely óvón magához ölel egy, a Shrek Csizmás kandúrjára nagyon hasonlító macskát. Bizalmas kettősük mellett egy antilopszerű lény bámul a befogadó szemébe, mellette a kempingégő fölött kávéfőző rotyog. De azért ne izgassák fel magukat.

 

Me-mo-art Galéria, Bp. XIII., Pannónia u. 6., III., nyitva: január 18-ig

Neked ajánljuk

Velünk élő féltudás

  • Hernádi Elvira

Jó néhány éve már, hogy a Publius Hungaricus a féltudású magyar elit bűneit ecsetelte. Azóta felnőtt egy új generáció, az ország szellemi és politikai vezetése legalább az európai oktatás tisztes középmezőnyébe tartozó intézményekben kupálódhatott. 

Mielőtt eltűnik végleg

Alighanem két dolog jut eszébe mindenkinek a Roberto Baggio nevet hallva: az 1994-es vb-döntőben kihagyott legendás tizenegyes, illetve az élethosszig (tehát ma is) viselt, nem kevésbé legendás copf. Vagy lokni, varkocs, lófarok, akármi is lett légyen az a maestro tarkóján.

Kisujjgyak

  • - köves -

Ha meg kell csinálni a nagy melót, letudni az utolsó bulit, kirámolni a széfet, ami után nincsen több széf, csak a boldog öregkor Kansasben, Soderbergh a mi emberünk.

„Összeáll egy nagy egésszé”

  • Láng Dávid

A 10 éve alakult Verőköltő zenekar frontembere univerzális művész: szinte minden hangszeren játszik, festő szakon diplomázott, és húszéves sem volt, amikor a Magvető kiadta a verseskötetét.

Becsapódás

Az ünnepi vacsoráját elköltő pár, Helen (Lovas Rozi) és Danny (Lengyel Tamás) lakásá­ba berobban a csurom véres Liam (Molnár Áron), akiről hamar kiderül, hogy a feleség testvére.

Az együttélés lehetőségei

A hagyományosan kétévente megrendezett Velencei Építészeti Biennálé is megcsúszott a pandémia miatt, de május 22. óta a Giardini della Biennale parkját és az Arsenalét, azaz az egykori velencei hadihajógyár területét ismét építészek, művészek és látogatók lakják be, egészen november 21-ig.

Szervezett szervezetlenség

  • Áfra János

A kis méretű, mégis zavarba ejtően tartalmas, nehezen áttekinthető tárlat egy nemzetközi kiállítássorozat része, amely a Zürichi Egyetemen 2017 és 2020 között megvalósult kelet-európai performance-kutatás eredményeit hivatott bemutatni.

„Nem hezitált”

Szerb Antal éppen 120 éve született, és 80 éve, 1941-ben jelent meg eredetileg háromkötetes munkája, A világirodalom története. A mű friss, minden eddiginél precízebb kiadásának sajtó alá rendezőjével annak népszerűségéről, hányattatott sorsáról, 21. századi aktualitásáról beszélgettünk.

A szamuráj reggelije

  • Pálos György

Fúziós korban élünk, azon sem lepődünk meg, ha egy kisvárosi étterem étlapján kevert fogásokat találunk. Az más kérdés, hogy a leves, amely se nem vietnami, se nem olasz, nem túl finom, mert nincs karaktere.

Merre vannak?  

  • Schein Gábor

Apró ember éles gombszemekkel. A fején zabolázhatatlan göndör haj. Befogad, figyel, kérdez. Hatalmas vágy él benne, hogy a világban rend legyen, de a világban nincsen rend. Hogy érthető legyen és átlátható. De a világ ellenáll a megértési kísérleteknek, kitüremkedik a réseken, széttöri a kereteket. A világ sokszor homályos, sötét, és soha nem átlátható. Hát akkor legyen a vers az! Legalább a vers.