rés a présen

„Hogy megtanuljak hegeszteni”

  • rés a présen
  • 2024. május 8.

Képzőművészet

Szabó Nóra képzőművész

rés a présen: Honey bones címmel csontinstallációt állítottál ki a Lövölde téri Cairo Contemporary kirakatban. Eredeti vagy műcsontok ezek?

Szabó Nóra: A Honey Bones pszeudo csontokat mutat be. Általában a testtel foglalkozom, a test és környezetének viszonya érdekel, valamint a lenyomatok; érintkezés, jelenlét és az idő fogalma. Arra törekszem, hogy kihelyezett nézőpontból vizsgáljam meg az embert. Ez lehet nem emberi, ezért van, hogy vannak a szobrokban olyan jellegzetességek, amelyek rovarokra vagy más állati csontvázakra emlékeztetnek. Olyanok ezek a csontok, mintha egy ismeretlen faj fosszíliáit mosta volna ki a víz a földből, de tűnhetnek úgy is, mint egy még nem létező faj csontjai, úgynevezett technofosszíliák. A szobor testi elváltozásokat mutat meg, és eredetileg a Rianás című, részben a boszorkánysággal foglalkozó projektre készült.

rap: Milyen technikával?

SZN: 3D nyomtatással, PLA anyaggal. A 3D modellezést a témavezetőmtől, Előd Ágnestől tanultam, és egy éve foglalkozom vele önszorgalomból. A műszaki érzékem jelentősen fejlődött, és az idegrendszerem is sokat erősödött közben. Izgalmas technológia, mert nagy szabadságot enged a formák tekintetében. Az installáció úgy néz ki, hogy ezek a 3D nyomtatott csontszerű szobrok fémállványra vannak applikálva úgy, mint a természettudományi múzeumokban a dinoszauruszcsontok. Az állványok hegesztésében apukám segített, de a bakancslistámon van, hogy megtanuljak hegeszteni.

rap: Milyen kiállítóhely ez?

SZN: A Cairo Contemporary a Parallel Művészeti Alapítvány kiállítóhelye, inkább project space. Különlegessége, hogy kék tér, ami nagymértékben befolyásolja az alkotói attitűdöt, és az is, hogy ez egy éjjel-nappal megvilágított kirakat, ahol a járókelő közvetlenül találkozik a művészettel. Itt nem létezik a kortárs galériáknál jellemző küszöbfélelem. A névválasztás a 19. század végén a téren üzemelő Cairo Kávéházra utal, amelyet Tichy József sikeres mészárosmester alapított és rendeztetett be keleties hangulatban. A kávézó freskóit Vajda Zsigmond készítette, híres vendége volt Bortnyik Sándor festőművész. A helyiség az erzsébetvárosi önkormányzat tulajdonában van.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)