rés a présen: Írtál vagy rajzoltál előbb?
Szabó Imola Julianna: Táncoltam. Pontosabban: forogva rímeket találtam ki. A Vörösmarty Gimnáziumba jártam drámatagozatra, színész vagy rendező szerettem volna lenni, de már akkor is írtam verseket. Végül a Táncművészeti Egyetemen végeztem, majd a korai felnövés, a családfenntartás miatt küzdelmesen loptam időt a hétköznapokból az alkotásra. A Varratok volt az első könyvem, s nagy meglepetésemre Szép Magyar Könyv díjazott lett. Onnantól a megszállottság és a tanulási vágy sodort a szabadúszás felé, és tervezőgrafikus lettem. Hozzáteszem, már majdnem harminc voltam, amikor rajzolni kezdtem, sosem gondoltam előtte, hogy illusztrátor leszek. Pár éve, ha elképzelem magam, akkor pont így látom az önfeledt szabadságot: motyogok egy szöveget, és közben oldalpárokat rajzolok hozzá.
rap: Verseket és meséket írsz jórészt. A Holtak aranya, holdak ezüstje című előző kötetedben viszont sok minden keveredik. Hogyan keletkezett ez a tulajdonképpen lengyel könyv?
SZIJ: A férjem lengyel, de nem beszél lengyelül. A gyerekeink kapcsán merült fel, hogy milyen jó lenne nekik részletesebben mesélni a gyökereikről. Egy szakmai ösztöndíjnak hála mélyebbre áshattam magam a virágmintás motívumok, a szomorú királylányok, a baziliszkuszok, az ördögök és a holdképek világába. Ekkor születtek meg a könyv illusztrációi. Végül annyira magába szippantott ez a kelet-európai közös sors, hogy szövegileg is rabul ejtett. Szerettem volna objektív leírást a mondákról a versprózák elé, mert úgy éreztem kereknek a vendégeskedésemet ebben a számomra idegen világban. Monika Jurczakkal pedig négykezesként alkottunk, megírtam magyarul, ő visszaküldte lengyelül. Izgalmas volt, hogy oda-vissza hatott egymásra a két nyelv, a két kultúra.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
