A Csongrád-Csanád megyei identitás erősítése című projekt 2021 januárja és 2022 szeptembere között zajlott, célja „a megyéhez kötődés erősítése a lakosság körében”. Bruttó 300 millió forinttal támogatta az állam és az Európai Unió, az Európai Szociális Alap. A kedvezményezett a Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat, amely akkor már ezt a nevet viselte, de még nem volt Vár-. A pénzből 26 településen 31 rendezvényt tartottak. Készült 60 települési imázsfilm, valamint három közlekedésbiztonsági témájú és hét olyan kisfilm, amely megyei hősökről szól. Rendeztek fotópályázatot, rajzpályázatot, megjelentettek 14 nyomtatott kiadványt, a 14. maga a Projektösszegző.
Készült egy honlap is, amely mindezt részletesen dokumentálja. A könyveket el lehet olvasni, le is lehet tölteni.
Ez a cikk nem arról szól, hogy mindez ezért a pénzért sok vagy kevés. Az sem vitás, hogy a megvalósulásra váró ötletek, készülő munkák és a pályázati források máshol ugyanígy találkoznak. Csak szeretné ajánlani a honlap áttanulmányozását mindazoknak, akik elfogadják, hogy az Európai Unió nap mint nap visszaél a hatalmával, méltánytalanul bánik Magyarországgal, illetve össze fog omlani hamarosan, hogy
ugyanez az Európai Unió ezeket a dolgainkat jó szívvel támogatta.
A projekt megvalósítására vonatkozó kérdéseinket március 14-én küldtük el a Csongrád-Csanád Váregyei Önkormányzat sajtókapcsolati címére, két nappal később az elnöki kabinet címére is. Március 17-én megkérdeztük a hivatal munkatársát, megkapta-e a levelet. Nem találkozott vele, de megígérte, megnézi a spam mappát. Április 6-án a kérdésre, számíthat-e válaszra az újságíró, az az üzenet érkezett SMS-ben, hogy igen.
Mihelyt megérkezik a válasz, a cikket frissítjük.
A megye értékeit népszerűsítő rendezvényeken helyi termelők mutatkoztak be. Többféle programon, így kézműves foglalkozásokon vehettek részt, akik jelen voltak.
Több rendezvény hétköznap délelőtt, kora délután zajlott. Az egyik kérdés arra vonatkozott, felmerült-e, hogy hétvégén tartsák a programokat, amikor nem csak iskolások, óvodások és idősebbek tudnak jelen lenni. A másik kérdés kiadványokra vonatkozott, arra, hogy ezek hogyan erősítik a megyei identitást.
Az egyik a Hasznos tanács kerékpárosoknak című lap, két oldalon teleírva tényleg hasznos tanácsokkal, valamint a 12 oldalas Hol szabad kerékpározni című tájékoztató. Csongrád-Csanád megyében is egyre többen bicikliznek, és jó, ha ők tisztában vannak azzal, rájuk is vonatkozik a KRESZ. Ebben a két kiadványban annyi a helyi érdekű információ, hogy a felirat tanúsága alapján a megyei kapitányság balesetmegelőzési bizottsága állíthatta össze.
Az viszont nem lehet vita tárgya, a Csongor és Csanád című képregény azért készült, hogy a megye történetéről meséljen az iskolásoknak. Tóth István írta, Szlamcsik Máté rajzolta. Csongor és Csanád padtársak, összevesznek órán, a tanárnő berág, azt mondja, ha nem tartanak előadást együtt a megye történetéből, nem engedi át őket. A fiúk nem sokat búsulnak, egyik elmegy a másikhoz, („Csá Csongi”, „Hali Csanesz”), aztán együtt a szegedi múzeumba, ahol elalszanak. Közös álmukban megjelenik Móra Ferenc író, egykori igazgató, és időgéppel mutatja meg nekik a hely történetét. Fölébrednek, az előadás sikerül, nem buknak meg, Móra pedig arra számít, hogy máskor is visszatérnek a múzeumba.
A kiadványok között szerepel Löffler Zsuzsanna A napsugaras ház rejtélye című ifjúsági regénye, az Etus néni mesél című verses mesegyűjtemény, amelyhez Gémes László, a megyei önkormányzat elnöke írt előszót. Kiderül belőle, hogy a szerző, Marsovszki Etelka szorgalmasan dolgozó lakója Szegvár nagyközségnek, ahol korábban több cikluson át Gémes László volt a polgármester, és „a meseolvasás egy rendkívül különleges és meghitt tevékenység, hiszen nyugalomra és csendre van szükség hozzá”.
Egy fotóalbum a megye nevezetességeit mutatja be, egy magyar és angol nyelvű, szép ételfotókkal ellátott könyv a megyében is hagyományos ételeket, köztük a tiszai halászlevet.
A megye életét évtizedeken át dokumentálta Enyedi Zoltán fotóriporter, az ő hagyatékát bemutató album a „Pol Pot megye” szocializmuskori történetét ismertető tanulmánnyal együtt nagyon komoly könyv. Ugyanilyen Pintér Tamás: „Ó, ti fiúk, barnák, szőkék…”. A 46-os gyalogezred első világháborús emlékezete című munkája, amely az itteni katonák alakulatának harcairól szól a Kárpátokban, aztán az olasz fronton, és nem csak a megyebeliek számára érdekes, hanem mindazoknak, akik a dokumentumokban látják az embert. Szintén érdekes Horváth Mihály klasszikus helytörténeti könyve, a Hajdanvolt Földeák.
A Nyomás alatt című album tartalma is történelem lesz egyszer.
Bár a kérdés erre is vonatkozott, hogyan szolgálja „a megyéhez kötődés erősítését”, Gémes László elnök az előszóban végül is leírja: az ország és az Unió közös határára „az elmúlt egy évtizedben – különösen 2014 és 2016 között – páratlan migrációs nyomás nehezedett. Illegális bevándorlók százezres nagyságrendben kíséreltek meg ezek a határszakaszon keresztül hazánkba bejutni. A magyar állam pedig igyekezett minden politikai meggyőződése, lelkiismereti alapállása, vallási hovatartozása miatt üldözöttet – különösen a gyermekeket és a betegeket – fogadni, elhelyezni és megfelelően ellátni, ugyanakkor az illegális bevándorlókat, s a Magyarország és az Európai Unió törvényeit és alapelveit semmibe vevő elemeket kiszűrni, hogy ezzel országunk és az európai közösség állampolgárait védje.” A könyv tehát „a migrációs nyomással érintett települések polgárainak áldozatvállalása előtti tisztelgés jegyében született”.
A 74 oldalas album elején Miklós Péter történész, korábbi kormánypárti megyei önkormányzati képviselő arról ír, migráció mindig volt a történelemben, és párhuzamot von: „több mint félezer évvel ezelőtt Hunyadi János kormányzó (1446–1453) és I. (Hunyadi) Mátyás király (1458–1490) országlása idején a kereszténység védőbástyájának számított Magyarország. Hasonló küldetést teljesített hazánk az elmúlt mintegy tízéves periódusban is: az illegális migráció elleni föllépésével, s a nyugati kultúra és az európai értékrend védelmében.” Megemlékezik a „röszkei csatáról” is, amikor 2015. szeptember 16-án „bevándorlók háromszáz-négyszáz fős tömegei igyekeztek a horgos–röszkei szerb–magyar határátkelőhelyen erőszakkal áttörni”.
A képek Gémes Sándor sajtófotói. A szegedi fotóriporter a Szegedma.hu munkatársaként sokakkal együtt végig tudósított az eseményekről. Az itt bemutatott képeknek nyilván a többszörösét készítette el ő is emberekről – tömegről, amelynek jó néhány megnyilvánulása ijesztő volt, visszataszító és olykor törvénysértő. A kép ettől még nem nyilvánít véleményt, a válogatás módja és a képaláírások már igen.
Egy ételhulladékot ábrázoló fotó alatt így: „Ugyan az éhínség a Föld lakosságának egytizedét érinti, a határon ételhulladék is maradt.” Otthagyott ásványvizes flakonok képe alatt így: „Miközben naponta világszerte huszonötezer ember hal szomjan vagy éhen, a határon a tiszta ivóvíz sem túl nagy érték.” Máshol így: „A migránsok után maradt szeméttenger és a tudósító kamera magányossága.”
Ezeknek az embereknek a története nem fekete vagy fehér, ami a déli határon zajlik, az ottaniak mindennapjait érinti – de aki a képalákat írta, annak sok kétsége nincs a történtekkel kapcsolatban.
Az mindenképp jó, hogy politikusokat ábrázoló protokollképek is kerültek a spontán fotók közé. Az egyiken címeres pulpitust állítanak az épülő kerítés mellé Hende Csabának és Pintér Sándornak, a másikon Szijjártó Péter és szerb kollégája feje fölé ernyőt tartanak menet közben. Éles a kontraszt, látszik, kik azok ebben a drámában, akik sohasem válhatnak kiszolgáltatottá.
